Hírlevél feliratkozás
Rigó Anita
2017. november 24. 15:35 Közélet, Világ

Az átlagember nem tudja, hogy a monetáris politikát eszik, vagy isszák

Már egy ideje téma a világban, hogy a központi bankoknak sokkal érthetőbben kellene kommunikálniuk az üzeneteiket a lakosság felé. Ezt most egy új tanulmány is megerősítette, amiből kiderült, hogy egy átlagos brit állampolgárnak nem sok fogalma van arról, hogy mit csinál a monetáris politika – írja a Bloomberg.

A svájci jegybank egyik közgazdásza, Adriel Jost egy brit felmérés alapján megvizsgálta, hogy az átlagember mennyit tud a Bank of England működéséről. Mint kiderült, elég hiányos a tudásuk. Olyanokat kérdeztek tőlük például, hogy a kamatemelés rövid távon lassítja-e az árak növekedését, hogy ki határozza meg a kamatszintet, és hogy mi köze a jegybanknak a kormányhoz. A megkérdezettek 60-80 százalékban rossz választ adtak vagy azt mondták, nem tudják.

November közepén egy kommunikációs konferenciát is szervezett az Európai Központi Bank a téma köré, ahol a jegybankárok arról beszélgettek, hogy hogyan lehetne a lakosságot ilyen bonyolult dolgokról világosan tájékoztatni. Nem csak azért, hogy értsék, mi folyik a gazdaságban, hanem azért is, hogy a jegybankárokról alkotott véleményük megalapozott legyen.

A felmérés szerint a központi bankról kicsit több információval rendelkezők többnyire támogatják a monetáris politikai döntéshozókat, míg a fiatalok, különösen a női megkérdezettek, és azok, akik alsóbb társadalmi rétegekből jönnek, kevésbé elégedettek vele.

Ugyanezen az említett konferencián persze előkerült az odüsszeuszi és a delphoi előretekintő iránymutatás (forward guidance) is, ami például pont két olyan szakzsargon, amely bonyolult összefüggésben a görög mitológiához hasonlítja a monetáris politikát. Odüsszeuszi iránymutatásnak mondják azt, amikor egy jegybank konkrét mennyiségi célokat fogalmaz meg, és delphoinak, amikor burkoltan, konkrét ígéretek nélkül adnak leírást a monetáris politika jövőbeli irányáról. Ez persze egy laikusnak, aki nem foglalkozik a jegybankkal, nem egyértelmű.

A tanulmány készítője szerint senkit sem lehet tanulásra kényszeríteni. Egyszerűen nincs, ami arra ösztönözze az embereket, hogy a monetáris politikáról tanuljanak, különösen, ha elégedettek annak munkájával. Ráadásul szerinte a monetáris politikai tudásra kevésbé van szükség a mindennapi döntések során, mint pénzügyi ismeretekre.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet Világ jegybank monetáris politika Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Török Zoltán
2025. április 12. 06:09 Közélet, Pénz

Hat lépés, amely válságállóvá tenné a magyar gazdaságot

Gyengülő forint, gyors infláció és stagnáló gazdaság jelezték a problémákat az utóbbi években, de van kiút ebből a helyzetből, csak el kellene indulni rajta.

Jandó Zoltán
2025. április 11. 06:01 Közélet, Vállalat

Ugyanúgy égette a közpénzt a kormány, mint a jegybanki alapítvány, csak más gazdagodott

Az MNB-s alapítvány botránya kísértetiesen emlékeztet arra, ahogyan az állam Tiborcz István környezetéből vásárolt ingatlanokat százmilliárdokért.

Hajdu Miklós
2025. április 10. 06:08 Adat, Közélet

Az egy lábon álló gazdaság doppingolásával fordul rá a választásokra a kormány

Példátlanul hosszú ideje a fogyasztás a magyar gazdaság egyetlen húzóereje, és a gazdaságpolitika ennek további erősítésére koncentrál.

Fontos

Hajdu Miklós
2025. április 12. 16:53 Adat

A 242 ezres átlagnyugdíj a magyar társadalom jövedelmi egyenlőtlenségeit is mutathatja

Az átlagnyugdíj jelentősen meghaladja azt az összeget, amit jellemzően kapnak az ellátottak. A legtöbben havi 180-200 ezer forintot kapnak kézhez.

Hajdu Miklós
2025. április 11. 14:39 Pénz, Világ

Az egész világ megérzi, ha meginog a bizalom a dollár és az amerikai államadósság iránt

Válsághelyzetekben eddig dolláreszközökbe, amerikai kincstárjegyekbe menekültek a befektetők, most azonban egészen mást látunk, ami megkérdőjelezi az eddigi viszonyítási pontokat.

Jandó Zoltán
2025. április 11. 13:16 Pénz, Vállalat

Mészáros Lőrinc könyvvizsgálója tűnt fel a Matolcsy-kör MBH bankos érdekeltségeinél

Az ország egyik legnagyobb bankjában az MNB-botrány kulcsszereplőihez köthető alapoknak is jelentős részesedése van, a tét több százmilliárd forint lehet.

Továbbra is nagyon jelentős az ingatlandrágulás országosan és a fővárosban is, de márciusban az előző hónaphoz képest már enyhült az áremelkedés tempója az Ingatlan.com adatai alapján. Az éves bérletidíj-emelkedés üteme is lassult, országosan és Budapesten is.

Tovább olvasom

A gumigyártásra fókuszálna, ezért a keddi bejelentése alapján eladná vagy bevezetné a tőzsdére a Magyarországon több üzemmel is rendelkező Contitech nevű, ipari termékeket - például futószalagokat és mezőgazdasági tömlőket - gyártó cégét a Continental cégcsoport - írta a Bloomberg.

Tovább olvasom

A világ sok országában óriási a megkönnyebbülés azt követően, hogy Donald Trump amerikai elnök 90 napra felfüggesztette a szerdán életbe lépett „kölcsönös" vámok alkalmazását, és Kínát leszámítva ehelyett csak a szombaton életbe lépett 10 százalékos alapvám marad érvényben. Bár ez sem kevés a kiinduló állapothoz képest - ráadásul az ágazati, például autóipari vámok érvényben maradtak -, érdemes megnézni, mely országok nyernek a legtöbbet a szerda esti Trump-bejelentéssel.

Tovább olvasom

Mészáros R. Tamás
2025. április 10. 10:25 Világ

Nagy a fellélegzés, de így is marad bőven az amerikai vámokból

A szerdán életbe lépett vám megfeleződik az EU-val szemben, az ágazati tarifák azonban maradnak, Kína pedig még durvább sarcot kapott.

Tovább olvasom

Schaffhauser Tibor
2025. április 9. 17:20 Világ

Sokat veszíthetünk azzal, hogy még mindig nincs uniós klímacél 2040-re

Középtávú cél nélkül nehezebb a klímaátmenet, pedig a magyar elemzések szerint is megérné a gyorsabb átállás a kibocsátásmentes gazdaságra.

Tovább olvasom

Legalább 104 százalékosra emelkedtek szerdán az Egyesült Államok kínai termékekre kivetett vámjai a 34+50 százalékos emelés életbe lépése nyomán. A CNN számítása szerint a tényleges terhelés ennél is magasabb, az USA teljes kínai importjára vetítve átlagosan 125 százalékos.

Tovább olvasom

Lemondott az inflációkövető áremelésről a kormány nyomására a távközlési piac három meghatározó szereplője és a vezető kereskedelmi bankok is, hogy elkerüljék az élelmiszer-kiskereskedelemben bevezetett árrésstophoz hasonló szektorális intézkedéseket.

Tovább olvasom

Vámosi Ágoston
2025. április 9. 06:06 Élet

Szinte az egész országot letarolták a hajnali fagyok, óriási a kár a gyümölcsösökben

Csak a Nyugat-Dunántúl úszta meg, máshol a gyümölcsfák virágai nem bírták a fagyokat. Olyan gazdával is beszéltünk, akinél 60-80 százalékos a kár.

Tovább olvasom

Féléves mélypontra süllyedt a magyar háztartások állampapír-állománya februárban, miközben jelentős pénz áramlott a befektetési alapokba – írta a Bank360.hu a Magyar Nemzeti Bank friss adatait elemezve.

Tovább olvasom

Pletser Tamás
2025. április 8. 14:36 Pénz

Az arany lehet a menekülőeszköz Trump gazdaságpolitikája elől

Az arany a turbulens politikai és gazdasági idők legjobb befektetése, mivel értékállósága miatt véd a leértékelődéssel szemben.

Tovább olvasom