Hírlevél feliratkozás
Hajdu Miklós
2025. április 12. 16:53 Adat

A 242 ezres átlagnyugdíj a magyar társadalom jövedelmi egyenlőtlenségeit is mutathatja

242 ezer forintra nőtt az öregségi nyugdíj átlaga januárban, ám az érintettek mintegy 60 százaléka az átlag alatti ellátásban részesül, derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataiból. A nyugdíjasok jelentős része (nagyjából négyszázezren a kétmillióból, vagyis az ötödük) 160 és 200 ezer forint közötti ellátást kap, a tipikus nyugdíj tehát nagyjából ebbe a tartományba esik.

Számokban: az átlagot a jellemző nyugdíjakhoz képest felhúzzák ritkán előforduló, de rendkívül magas értékek. 74 509 nyugdíjasnak utal havonta legalább félmillió forintot az államkincstár, sőt, a KSH közléséből az is kiderül, hogy közel 32 ezren – a nyugdíjasok nem egészen két százaléka – kapnak 600 ezer forintot elérő nyugdíjat.

Miért fontos ez? A jövedelmekkel kapcsolatban nem áll rendelkezésre hasonló részletezettségű adat, ám a nyugdíjak megoszlása megközelítőleg leképezheti a társadalomban jellemző jövedelemeloszlást is – a ritkán előforduló extrém értékek miatt az átlagjövedelem is magasabb annál a szintnél, ami a lakosság jelentős részét jellemzi.

Igen, de: a nyugdíjak már csak a megállapításuk pillanatában igazodnak a bérekhez (pontosabban az igénylők korábbi fizetéséhez). Az infláció mellett a béremelkedést is követő, úgynevezett svájci indexálás helyett 2010-től már csak az áremelkedést veszik figyelembe a nyugdíjemelések meghatározásakor.

  • „A nyugdíjak drasztikusan leszakadtak a bérektől” – értékelte a Bankmonitor a változás következményeit. Az átlagnyugdíj már tavaly januárban 252 ezer forint lett volna a bérdinamikát is figyelembe vevő módszerrel, az Mfor elemzéséből továbbá kiderült, hogy az inflációkövető nyugdíjemelés ellenére növekszik a szegénység az idősek körében.
  • Elszámolta az inflációt a kormány, így pótlólagos nyugdíjemelésre kerül majd sor novemberben. Idén januárban a korábbi inflációs várakozások alapján 3,2 százalékos emelés történt, ám most már 4,5 százalékos pénzromlással számol a kormány. Ehhez mérten az átlagnyugdíjat kapók 39 600 forintos kiegészítésére számíthatnak az év utolsó két hónapjában.

Tágabb kontextus: 2010 és 2021 között jócskán csökkent az állami nyugdíjkiadás GDP százalékában kifejezett aránya, Magyarország ebben sereghajtóvá vált az EU-ban. Noha 2022-ben a kormány bevezette a 13. havi nyugdíjat, azóta az ellátás továbbra is csak az inflációval nő, és fokozódik az elszegényedés kockázata, főleg a régebb óta nyugdíjasok körében.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMegint kényszerhitelezik a nyugdíjasok a magyar államot, de nem ez a legrosszabb hírElismerte a kormány a korábbi inflációs terv tarthatatlanságát, de a növekedésre és a hiányra vonatkozó előrejelzések is egyre rosszabbul néznek ki.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkÍgy lehet magyar átlagnyugdíjból élni a spanyol tengerpartonRomantikus álom vagy nagyon is kivitelezhető valóság? Mekkora tőke és nyugdíj kell hozzá? Megkérdeztük azokat, akik már kint élnek, és azokat, akik segítenek a kiköltözőknek.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkÍgy kaphat magyar állami támogatással euróban nyugdíjat, aki a spanyol tengerparton szeretne megöregedniMagyarországon is lehet euróban nyugdíjat gyűjteni és kapni, és az állam megadja rá az évi 130 ezer forintos adójóváírást.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat egyenlőtlenség jövedelem jövedelmi egyenlőtlenség nyugdíj Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Jandó Zoltán
2025. július 14. 06:03 Adat, Vállalat

Tizenhétszeresükre nőttek a bérek a labdarúgó NB I-ben 2010 óta, legalábbis papíron

Az ugrás nagy részét a színlelt szerződések megszüntetése hozta, de azért a későbbi emelkedés is lehagyja a legtöbb ágazat fizetésemelésének mértékét.

Vámosi Ágoston
2025. július 9. 14:48 Adat

Ötször gyorsabbnak érzékeljük az inflációt a valósnál, és ez elég sok problémát okoz

Nehéz dolga van a gazdaságpolitikának, ha ekkora a különbség, de a tartósan stabil forintárfolyam például segíthet csökkenteni az eltérést.

Stubnya Bence
2025. július 9. 06:04 Adat, Közélet

Kilenc hónapja az élre várták a magyar gazdaságot, miért néz ki most mégis az utolsó hely?

Tavaly még nemcsak a kormány, hanem az elemzők többsége is 3 százalék körüli növekedést várt idénre. Aztán jött a Trump-tornádó, és beindult a negatív spirál.

Fontos

Miklós László
2025. július 13. 06:01 Közélet, Vállalat

Nem a szankciók, hanem a költségvetés helyzete miatt drágulhat a gáz és az áram

Olcsó orosz energia csak a kormány szerint létezik, és az ellátást sem veszélyezteti a leválási terv. A költségvetésnek viszont hatalmas teher a gázártámogatás.

Pletser Tamás
2025. július 12. 17:09 Pénz

Van egy katonailag is fontos ásvány, amelynek hamarosan meglesz a nyugati ellátási lánca

A nyersanyagbefektetések iránt érdeklődőknek is érdekes lehet az antimon, amelynél pár éven belül jelentősen csökkenhet Amerika keleti függősége.

Gergely Péter
2025. július 12. 06:00 Pénz

Visszatért a nulla forintos folyószámlák kora

Egyre több bank hozza vissza a nulla forintos számlavezetési díjjal elérhető konstrukciókat, de ezek csak elsődleges számlaként használva elérhetők.