Többször írtunk már arról, hogy a magyarországi magyar tulajdonú cégek mintha más dimenzióban léteznének, mint a Magyarországon működő külföldi cégek. Az országban futó nagyberuházások között nagyítóval kell keresni a magyar cégek projektjeit, ha pedig azt nézzük, hogy egy foglalkoztatott átlagosan mennyivel járul hozzá az ország teljesítményéhez, akkor ég és föld a különbség a magyar és a külföldi tulajdonú cégek között.
Most megnéztük, hogy hogyan alakultak ezek a mutatók a feldolgozóiparon belül, és annak különböző ágazataiban. Ez azért érdekes összehasonlítás, mert itt egymáshoz hasonlóbb vállalatokat találunk, mint a gazdaság egészében. Bár az is igaz, hogy itt is lényeges különbség van a jellemző vállalatméretben, azaz sokkal több a mikrovállalkozás a magyar tulajdonú cégek között, a külföldieknél pedig lényegesen kevesebb, de jóval nagyobb vállalatokat találunk*Az összes vállalkozás 3 százaléka volt külföldi tulajdonban 2016-ban a KSH szerint, ez a feldolgozóipari vállalkozásoknál 4,5 százalék volt..
A feldolgozóipar szerepét nem lehet túlbecsülni Magyarországon. Ennek a szektornak a vállalataiban dolgozik a foglalkoztatottak közel negyede, több mint 750 ezer ember, és ezek a cégek termelik a hozzáadott érték több mint felét, a magyar export közel kétharmadát. Viszont nagyon kevés magyar cégnél láthattuk azt, hogy képes lett volna felemelkedni ebben az ágazatban, és a külföldi cégek beszállítójából nagyobb hozzáadott értéket termelő, dinamikusan fejlődő céggé vált volna.
A kevés, mindössze 2161 darab külföldi cég, amelyik ebben a szektorban dolgozik, több mint kétszer annyi hozzáadott értéket termel, mint a több mint húszszor annyi magyar feldolgozóipari cég. De nem arról van szó, hogy csak a vegetálgató, névleg létező cégek tízezrei rontanák le a magyar cégek statisztikáit. A jellemzően kisebb magyar cégek ugyanis egy alkalmazottra bontva is lényegesen kevesebb hozzáadott értéket állítanak elő.
Ez egyértelműen kiderül a következő ábránkról, amelyen azt mutattuk be, hogy egy alkalmazottra átlagosan mennyi személyi költség (függőleges tengely) és nyereség (vízszintes tengely) jut a cégek tulajdoni hovatartozása szerint.*A kettő együtt adja a hozzáadott értéket. A nyereségnél az EBITDA nevű mutatót használjuk, ami az üzemi eredmény és az amortizáció együttes összege. A piros buborékok az adott alágazaton belüli magyar, a kékek pedig a külföldi cégeket jelzik. A buborékok mérete az összes alkalmazottal arányos. (Az évek között kattintva végig lehet követni az arányok változását 2008-tól kezdve.)
Mint látható, élesen elkülönül a magyar és a külföldi tulajdonú cégek termelékenysége az összes feldolgozóipari ágazatban. Nem is látni sok változást 2008-hoz képest, legfeljebb annyit, hogy kicsit még nőtt is a külföldi cégek előnye.
A magyar tulajdonú cégek egyedül a gyógyszergyártásban (Richter Nyrt.) és a vegyiparban (MOL Petrolkémia Zrt., Nitrogénművek Zrt.) hoznak létre kiemelkedő egy alkalmazottra jutó hozzáadott értéket. De sajnos ez nem elég, mert a két ágazatban összesen mintegy 15 ezer ember dolgozik magyar tulajdonú cégekben. A magyar vegyipar döbbenetes teljesítménye viszonylag friss fejlemény, 2008 és 2013 között még nem láthattuk azt az elképesztő egy alkalmazottra jutó profitot, mint a rendelkezésre álló idősor végén. Talán ez is okozza, hogy az egy alkalmazottra jutó személyi juttatás (havi bruttó 422 ezer forint) kevesebb mint a negyede az ugyanennyi idő alatt előállított nyereségnek.
A sok (75 ezer) embert foglalkoztató magyar tulajdonú élelmiszeriparban 2016-ban havi 240 ezer forint volt az összes bruttó személyi juttatás, amit egy alkalmazott megkapott, és még ez is több volt annál, mint amennyi nyereség jutott egy átlagos alkalmazottra. A magyar tulajdonú fémfeldolgozó cégeknél csak valamivel jobbak a mutatók (havi 280 ezer forint bruttó személyi juttatás, évi 1,96 millió forint egy alkalmazottra jutó nyereség). A könnyűiparban, a faiparban és a bútorgyártásban dolgozó magyar tulajdonú cégek pedig tragikus helyzetben vannak, az utóbbi évtizedben alig termelődött itt nyereség, és a bérek is nagyon alacsonyak voltak. A magyar tulajdonú cégek alacsony nyereségmutatóinál feltételezhetjük, hogy azokat lényegesen kevésbé csökkentik olyan tételek, mint a külföldi vállalkozásoknál jellemző transzferáras trükközések.
Ezek az alacsony teljesítménymutatók azt is jelentik, hogy a magyar cégek nagy bajba kerültek a hazai munkaerő-tartalék apadása és az emiatt az utóbbi években tapasztalható béremelkedés miatt.
A fenti ábrán is jól kirajzolódik, hogy jellemzően azokban a szektorokban és azok a vállalkozások tudják kifizetni a magasabb béreket (és így megszerezni a legjobb dolgozókat), ahol eleve több nyereség képződik. Ezeknél a vállalkozásoknál a beruházásokra is több pénz jut, ami megint csak a termelékenységet fogja tovább javítani. A magyar tulajdonú cégeknek azonban az alacsony termelékenységük miatt aligha van mozgástere erre, vagy akár csak az egyébként a feldolgozóiparban is nagyon sok foglalkoztatottnál jellemző minimálbér-emelés kitermelésére is. Ezért feltehetőleg sokan haladnak a csőd felé, mások a szürkegazdaságba merülnek alá.
Vállalat
Fontos