Hírlevél feliratkozás
Kasnyik Márton
2019. január 7. 18:10 Vállalat

Minimálbéresek nélkül 45 százalékkal magasabb lenne az átlagbér

A magyarországi vállalatok alkalmazottainak 42,4 százalékát, egészen pontosan 879 ezer embert érintett a minimálbér vagy a garantált bérminimum idén év eleji emelése – derült ki Pénzügyminisztérium belső anyagából, amit a Portfolio.hu ismertetett. A minimálbért és a garantált bérminimumot kapó dolgozók közel egyenlően oszlanak el ezen belül. Az állami szférában további 230-250 ezer kapja a törvényesen utalható legkisebb fizetést, így a gazdaság egészében 1,1 millió ember kapja most januártól a 8 százalékos emelést.*A milliós önálló vállalkozói rétegre és kétszázezer fő körül ingadozó közmunkásra nem terjed ki az elemzés.

Ezek nagyon értékes információk, mivel ezekre az adatokra vonatkozóan a KSH nem ismertet statisztikákat, viszont a gazdaság egésze szempontjából nagyon fontos kérdésről van szó, és az eddigi becslések széles spektrumon szóródtak.

A PM anyagából kiderül, hogy vállalatméret, iparág, terület és a tulajdonos hovatartozása szerint jelentős eltérések vannak a cégeknél a lehető legalacsonyabb béren dolgoztatottak arányában. Általában minél kisebb egy cég, annál nagyobb a minimálbéresek aránya: 10 fő alatt 50 százalék, 1000 alkalmazott felett 25 százalék. Néhány iparágban, ahol különösen elterjedt a feketemunka, kiemelkedik az arány. Ilyen a vendéglátás (65 százalék), a ruha- (57 százalék) és élelmiszeripar (53 százalék), valamint a mezőgazdaság (48 százalék).

Budapesten feleakkora arányban dolgoznak minimálbéren vagy garantált bérminimumon, mint Békés megyében (32 és 60 százalék), a többi megyében pedig nagyjából úgy alakul az arány, ahogy a többi területi statisztikai jellemző alapján gondolhatnánk. Hasonló az eltérés a külföldi és a hazai tulajdonú cégek között: a külföldi cégeknél 27 százalék, a magyarországiaknál 49 százalék.

Ez utóbbi feltételezhetően összefügg a magyar és a külföldi vállalkozások durván eltérő termelékenységével, amiről legutóbb itt írtunk bővebben:

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkElképesztő lemaradásban vannak a magyar cégek Magyarországon belül isKét ábra, amiből kiderül, hogy valójában mekkora hátrányból indulnak a magyar cégek már itthon is: ég és föld, annyival több értéket állítanak elő az itthoni külföldi tulajdonú vállalatok.

Ebből ki lehet számolni azt is, hogy megközelítőleg mennyivel lenne magasabb a bruttó átlagbér, ha csak azokat vennénk számba, akik nem minimálbért vagy garantált bérminimumot keresnek. A magyarországi vállalatok 1,9 millió embert foglalkoztattak a tavaly októberi legfrissebb adatok szerint, a bruttó átlagbér pedig 339,2 ezer forint volt. Feltételezve, hogy a PM által a 2017-es adatok alapján becsült minimálbéres és garantált bérminimumos létszám változatlan, az jön ki, hogy a vállalatoknál

a nem a lehető legkevesebbet kereső 1,02 millió alkalmazott bruttó átlagbére 493 ezer forint volt, tehát a teljes átlagbérnél 45 százalékkal több.

 

 

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat átlagbér garantált bérminimum minimálbér Pénzügyminisztérium Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Hajdu Miklós
2024. április 8. 04:34 Vállalat, Világ

Nincs sok oka bizakodásra a német autógyártóknak

A politika kevésbé tolja most az elektromos átállást, amire egyébként lenne Európa-szerte kereslet, csak kérdéses, hogy ezt a hagyományos német gyártók szolgálják majd ki.

Bucsky Péter
2024. április 4. 04:34 Közélet, Vállalat

Egyre több rossz hitel mögé kell beállnia az államnak, hogy a magyar cégek forráshoz jussanak

Főleg az agrárvállalkozásoknál tolják az állami kezességvállalást annak ellenére is, hogy a hitelfelvevők egyre jelentősebb része végül nem tud törleszteni.

Hajdu Miklós
2024. március 31. 04:32 Élet, Vállalat

Hosszú út vezetett odáig, míg ismét magyar céghez kerül a Boci csokoládé

Élénk visszhangot váltott ki, amikor a Nestlé húsz éve Csehországba vitte az édesség gyártását, amelynek eredete közel száz évre vezethető vissza.

Fontos

Lukács András
2024. április 17. 04:34 Élet

A kereslet visszafogásával érdemes csökkenteni az üzemanyagárakat

A kormány olcsóbb üzemanyagot szeretne, ám az élhető jövőt az szolgálná, ha ez azért valósulna meg, mert kevesebb benzinre és gázolajra van szükség.

Avatar
2024. április 16. 04:36 Közélet

Ha fegyelem van és rend, nincs több gond az oktatással?

Mintha az lenne az oktatásirányítás meggyőződése, hogy ha valahol gondok vannak, akkor nem érdemes vizsgálni az okokat, elég a szigorítás.

Ha tíz olcsó zsemle helyett nyolc drágábbat veszünk, akkor gazdasági fordulat van, csak még nem látszik

Gyenge kereskedelmi adatokkal indult az év, amely mögött szakértő szerzőink szerint három fontos tényező állhat, és a számokban talán csak az év második felében látszik majd a kilábalás.