Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2017. október 22. 08:03 Vállalat

Pár szám, amely megmutatja, miért csak a multiknál lehet jól keresni

Annyira talán nem meglepő, hogy a nagy iparvállalatoknál jobban lehet keresni, mint a kisebb ipari cégeknél, és ez összefügg azzal, hogy náluk egy főre vetítve nagyobb a termelés hozzáadott értéke, de az OECD ebben a témában megjelent tanulmánya nagyon élesen világít rá, hogy a magyar kis- és közepes vállalatok mennyire nem tudják tartani a lépést a multikkal.

A kkv iparvállalataink, vagyis jellemzően a multik – sokszor magyar kézben lévő – kisebb beszállítói még regionális összehasonlításban is elég erősen le vannak maradva.

Mialatt egy Magyarországon működő, 250 főnél több dolgozót foglalkoztató nagyvállalat alkalmazottja 100 forint hozzáadott értéket termel, addig egy közepes (50-249 fős) cégnél ugyanezen idő alatt csak 49 forint keletkezik. A kisvállalat (20-49 fő) már csak 35 forint értéket állít elő ennyi idő alatt, a még kisebb társaság (10-19 fő) mindössze 30 forintot, a mikrovállalkozás (1-9 fő) pedig csupán 22 forint pluszt képes kisajtolni magából.

 

Ez a 22 százalék annyira kevés, hogy az OECD tagállamok között csak Mexikóban van alacsonyabb arány, a 30 százalék pedig egyenesen sereghajtó a maga kategóriájában. A kisebb magyar ipari vállalatok értékteremtő képessége nagyon elmarad a nagyokétól. Ez pedig meggátolja, hogy abban a vállalati méretben, ahol sokkal inkább jellemző a magyar tulajdonosok jelenléte, közelíteni tudjanak a bérek a multiknál elérhető szinthez.

Ezek alapján nem csoda, hogy a mikrovállalkozásoknál még ma is csak a multi fizetések 38-45 százalékát lehet megkeresni, de a közepes cégek is csak 54-72 százalékot tudnak kifizetni a dolgozóiknak.

 

Szlovákiában és Csehországban, ahol szintén a nagy autógyárak adják az ipari termelés jelentős részét, ezek az arányok sokkal barátságosabb képet mutatnak. Ott a kisebb cégek értékteremtő képessége jobban közelít a nagyvállalatokéhoz, és a bérek sem maradnak el a kkv-szektorban annyira, mint nálunk.

 

Az adatokból az is kiderül, hogy ha 2008-től követjük, akkor a bérek a kkv-szektorban messze nem tudtak olyan mértékben emelkedni, mint a nagyvállalatoknál. Az olló tehát ebben a tekintetben még nyílik is – bár az is igaz, hogy ez nem csak Magyarországra jellemző trend.

Míg az 50 főnél többet foglalkoztató magyar iparvállalatoknál 2008 óta 30 százalékkal nőttek az egy főre jutó átlagos fizetések, addig a kkv-szektorban csak 14 százalékos volt a növekedés, ráadásul úgy, hogy utóbbiaknál 2008-tól két évig még csökkenés is volt.

(MTI Fotó / Rosta Tibor)

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat bérek oecd vállalat vállalatok Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Vámosi Ágoston
2025. április 19. 11:55 Vállalat

Még ott is papíroznak, ahol ma már az Excel is kevés

Attól még emberközpotúak maradhatnak a kisvállalatok, hogy adat-alapon vezetik a céget.

Jandó Zoltán
2025. április 16. 14:17 Közélet, Vállalat

Az UEFA-n kívül senki nem hiszi el Mészáros Lőrincnek, hogy eladta a focicsapatát

Ha az Európai Labdarúgó-szövetség komolyan venné a saját szabályait, akkor nem csak az Eszék, de a Felcsút is bajba kerülhetne. De úgy tűnik, nem veszi.

Jandó Zoltán
2025. április 15. 08:17 Vállalat

Hétszázmilliót követel a NAV a Mészáros Lőrinc esküvőjét és akadémiáját védő cégtől

Tucatnyi Mészáros-cégnek dolgozott az Eurovéd Security Zrt., amelytől 700 millió forintot vár az adóhatóság.

Fontos

Holtzer Péter
2025. április 19. 06:50 Podcast

Egyszerre aggasztó és biztató a klímahelyzet – mi az oktatás szerepe?

Ha majd a fenntarthatóság tantárgyból tett érettségi is beszámítható lesz a felsőoktatási felvételibe, szélesebb körben fogják oktatni.

Vámosi Ágoston
2025. április 18. 06:50 Adat

Az árrésstoppos magyar élelmiszer olcsóbb lett, mint Szerbiában, mégis megérheti kiutazni

Alapvető élelmiszerekért ma már nem éri meg kimenni, a zöldség-gyümölcs, cigaretta, olajos mag és divat-ékszer vonalon azonban maradtak jó lehetőségek.

Virovácz Péter Havasi Kinga
2025. április 17. 05:50 Világ

Hol van az a pont, amely felett a vámháborúnak már nincs értelme?

Amerika a potenciális recesszió mellé bizalmi és tőkepiaci válságot rakott a saját nyakába, ezzel a feltörekvő piacok közé árazta be magát.