Ha összehasonlítási alapot keresünk a magyar gazdasághoz, általában szomszédos és más közép-európai országok kerülnek szóba, már csak a hasonló múlt és méretek miatt is. A gazdaság alapfolyamataival kapcsolatban ez teljesen helyénvaló, ha viszont a gazdaságpolitikai irányról van szó, akkor az utóbbi időben meglepően sok párhuzamot találni Oroszországgal.

Pedig első ránézésre nem is lehetne nagyobb a különbség a két ország között, a méreteken túl elég arra gondolni, hogy míg hazánk jelentős energiabehozatalra szorul, addig az orosz költségvetés bevételeinek nagyjából harmadát az olaj- és gázexportnak köszönheti. Valószínűleg nem is merült volna fel ez a párhuzam, ha az orosz gazdaságot nem állítja a korábbitól eltérő pályára az Ukrajna ellen már 22 hónapja folytatott nyílt agresszió.

Állami gazdaságélénkítés

Részben maga a háború, részben az emiatt Oroszország ellen hozott példátlan nyugati szankciók nyomán az orosz kormány olyan gazdasági aktivizmusba kezdett, ami korábban nem annyira volt rá jellemző. És ez nemcsak arról szól, hogy a hadiipari üzemek termelését fel kell futtatni: az állam részben közvetlenül, részben a bankrendszeren keresztül rengeteg pénzt tolt a gazdaságba. Az állami stimulus nagysága eléri a GDP 5 százalékát – más forrás 10 százalékot említ 2022-23-ra -, a támogatott hitelek összege a 7 százalékát, az utóbbi pedig a bankok hitelállományán belül 14 százalékot tesz ki. Ez nem kis részben kedvezményes jelzáloghitelek formájában létezik, de vállalatok viszonylag széles köre számára is elérhetőek állami támogatott hitelek, különösen akkor, ha a hadseregnek is szállítanak.

A magyar állam különböző intézményei a részben még a Covid előtt indított programokkal a GDP 4 százalékának megfelelő forrást biztosítanak kedvezményes feltételekkel a hazai vállalkozások számára. A célok egészen szerteágazóak a 4iG-hez hasonló NER-csúcsvállalatok terjeszkedésének segítésétől kezdve annak biztosításáig, hogy a magas kamatok miatt visszaeső piaci alapú hitelezés nyomán ne dőljön be cégek sokasága. Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter épp a napokban jelentette be egy újabb kedvezményes hitelprogram elindítását.

Oroszországban is több célt szolgál az állami aktivizmus, a háború igényeinek kielégítése mellett a gazdaság talpon maradását szolgálta, hogy ne omoljon össze a fogyasztók bizalma, hanem merjenek vásárolni, szolgáltatásokat igénybe venni. Ennek persze a politikai vetülete is fontos, emelkedő életszínvonal mellett sokkal könnyebb az emberek lojalitását biztosítani egy olyan háború közepette, ahol az orosz halottak és sebesültek száma bőven százezres nagyságrendű. Különös tekintettel arra, hogy jövő márciusban elnökválasztás lesz.

Inflációs problémák

A választás előtti költekezés persze nem orosz vagy magyar sajátosság, mindenesetre mindkét esetben sikerült túlstimulálni a gazdaságot. Idehaza az elszállt tavalyi (14,5 százalék) és idei (várhatóan 17,7 százalék körüli) infláció egyik oka ugyanis az volt, hogy a választás előtti osztogatással olyan mennyiségű jövedelem állt az emberek rendelkezésére, hogy a vállalatok gond nélkül át tudták hárítani a megnövekedett költségeiket.

Oroszországban még nem tartanak ilyen szinten, de a novemberi, éves alapon 7,5 százalékos infláció náluk már magasnak számít, ráadásul a lakosság által érzékelt pénzromlás a jegybank felmérése szerint körülbelül kétszer ekkora. Ennek valószínűleg az az oka, hogy a gyakran vásárolt termékek közül jó pár gyorsabban drágul az átlagos inflációnál. A tojás például 43 százalékkal, és ez egy olyan probléma, amivel kapcsolatban az elnöki adminisztráció úgy döntött, hogy teret ad a panaszoknak Vlagyimir Putyin év végi kérdés-felelet maratonján.

Bár indult versenyhivatali vizsgálat jelentős tojástermelő régiókban, a jelek szerint Putyin (vagy gazdasági tanácsadói) jobban hisznek a piacgazdaságban, mint a magyar kormány. Nem vezettek be árkorlátozást vagy kötelező akciózást, hanem átmenetileg megszüntették a tojás importvámját, és több mint egymilliárd darab behozataláról kötöttek megállapodást török és azeri termelőkkel.

Kormány-jegybank ellentét

Az előbbi alapján sejthető, hogy az orosz jegybank nincs könnyebb helyzetben, mint a magyar volt az inflációs hullám felfutásakor, a forint jelentős gyengülésekor. A vele szemben megfogalmazott kritikák is hasonlóak: amikor a dollár-rubel árfolyam rövid időre átlépte a százrubeles lélektani szintet, Putyin gazdasági tanácsadója, Makszim Oreskin egy cikket jelentetett meg az állami hírügynökségen keresztül, amelyben a jegybankot hibáztatta, amiért a túlságosan laza pénzpolitikájával túlpörgette a gazdaságot, ez pedig a pluszkeresleten keresztül elvezetett a rubel gyengüléséhez.

Pedig az orosz alapkamat a mélypontján is sokkal nagyobb volt, mint az éveken át nulla közelében tartott magyar. Az ottani kamatemelési ciklus 7,5 százalékról indult, most 16-nál jár, nem messze attól a 18 százaléktól, ahova tavaly októberben az MNB-nek kellett emelnie a forint védelmében. (Most már csak 10,75 százalék az itthoni alapkamat.) Ezzel és új tőkeforgalmi szabályokkal sikerült is visszaerősíteni a rubelt, amely azóta a 100-tól biztonságos távolságban, 90 körül cövekelt le.

A kamatemelések azonban elkezdik majd fékezni a gazdaságot, ami hasznos az infláció elleni harcban, de ha az orosz-magyar párhuzam továbbra is megáll majd, a jegybanknak a korábbival ellentétes irányú kritikákra kell felkészülnie: túl szigorú, túl nagy gazdasági árat kell fizetni az infláció elleni harcért. (Ahogyan azt idehaza hallhatjuk például Nagy Mártontól, aki küklopszüzemmódban működőnek minősítette az MNB-t, mert csak az inflációra figyel, de Parragh László iparkamarai elnök sem finomkodik a bírálatokkal.)

Korábbi kapcsolatuk alapján az orosz jegybankelnöknek valószínűleg nem kell attól tartania, hogy Putyin személyesen bírálja (ahogyan Orbán megtette Matolcsy Györggyel). Azzal viszont valószínűleg igen, hogy a kormányzati gazdaságélénkítés nem áll le, legalábbis a márciusi elnökválasztásig biztosan nem. Vagyis a gazdaságpolitikai kép hasonló a hazaihoz: miközben a jegybank próbálja hűteni a gazdaságot az infláció megfékezése és alacsonyan tartása érdekében, addig a kormány költekezéssel és kedvezményes hitelekkel élénkít.

Munkaerőhiány és migráció

A jegybankok dolgát nehezíti, hogy mindkét országban munkaerőhiány van, így a dolgozók könnyebben tudják béremelési követeléseiket érvényesíteni. Idehaza a munkanélküliségi ráta 4,1 százalék, Oroszországban pedig 2,9 százalék, ami lényegében teljes foglalkoztatásnak felel meg (mivel sosincs teljesen szinkronban, hogy milyen képesítésű, tapasztalatú embereket vennének fel a cégek azokkal, akik állás nélkül vannak). A félmilliós munkaerő-tartalék olyan kevés, hogy közülük a férfiakat már az is kiszívhatja, hogy a hírek szerint jövőre is 400 ezer szerződéses katona toborzását várja el a központi kormány az ezzel megbízott régiós önkormányzatoktól.

A gazdagabb régiókban már a háború előtt is létező munkaerőhiányt jelentős mértékben a migráció enyhíti, elsősorban a közép-ázsiai országokból milliószámra érkeztek bevándorlók. Elvileg az orosz állam érdeke az lenne, hogy ez folytatódjon, ám a helyzet ennél összetettebb. Az utóbbi hetekben-hónapokban egymást érik a hatósági rajtaütések az olyan helyeken (logisztikai központok, piacok, mecsetek), ahol nagy számban dolgoznak vagy fordulnak meg közép-ázsiai bevándorlók. Közülük a már orosz állampolgársággal rendelkezők közül sokan helyben megkapják a behívójukat, másokat pedig nyomasztás és ígéretek keverékével próbálják rávenni arra, hogy álljanak szerződéses katonának.

Ez olyan szempontból érthető, hogy értük nem hullajt könnyet az orosz társadalom, ha veszteséglistára kerülnek Ukrajnában, munkaerőpiaci oldalról nézve azonban ez problémás. Egyrészt az illetők kiesnek a munkahelyükről, másrészt ezek a hírek eljutnak a szülőföldjükre, és ez sokaknak elveheti a kedvét attól, hogy Oroszországban próbáljon szerencsét.

Más okokból, de a migráció idehaza is komplex téma, és miután a kormány az utóbbi nyolc évben jelentős részben a migránsokkal való riogatásra építette kommunikációs stratégiáját, az ellenzék elkezdte ezt használni ellene a vendégmunkásokkal kapcsolatban. Így aztán a kormány rákényszerült, hogy szigorítsa a szabályokat, miközben a jelentős állami támogatással hazánkban letelepedő új autó- és akkumulátoripari üzemek munkaerő-ellátása reménytelen vendégmunkások nélkül.

Beruházás, de mibe?

Ebből a helyzetből – inflációs és munkaerőpiaci oldalon is – részben a termelékenység növelése jelenhetne kiutat, hiszen akkor ugyanannyi dolgozóval nagyobb értéket állíthat elő a gazdaság, és inflációs nyomás nélkül nőhetnek a bérek. Ebben a tekintetben azonban egyik ország sem áll jól: az alacsony képzettséggel rendelkezők munkába állásával párhuzamosan romlott a termelékenység.

Ezen beruházásokkal lehet segíteni, és idehaza az az egyik kormányzati célkitűzés, hogy a GDP-arányos beruházási ráta visszatérjen a korábbi 25 százalék feletti szintre. Ahhoz azonban, hogy az említett pozitív hatások ebből kifejlődjenek, az is kell, hogy ezek megtérülő beruházások legyenek. Bod Péter Ákos korábbi jegybankelnök nemrég a Portfolión írt arról, hogy hiába volt éveken át kiemelkedően magas a magyar beruházási ráta, ebből nem lett hasonlóan kiemelkedő gazdasági növekedés. Ennek egyik oka pedig az lehet, hogy az előző évtizedben legjobban abban a kategóriában nőttek a beruházások, ahova a sportlétesítmények is tartoznak, utána pedig a közigazgatási szektor következett. Ezek pedig jóval kevesebbet tolnak a gazdaságon, mint egy gyár vagy szolgáltatóközpont.

A 2022-es adatok szintén azt mutatják, hogy Magyarországon kiemelkedően magas az állami beruházások aránya.

Oroszországban most olyan szektorokban dübörögnek a beruházások, amelyeknek ennyi gazdasági tovagyűrűző hatásuk sincs: a feldolgozóiparnak arról a részéről van szó, amely részben vagy teljesen a hadseregnek gyárt. Márpedig tankokból és rakétákból a végén nem jólét lesz, hanem pusztítás egy másik országban.

Az utolsó párhuzam szerencsére már nem olyan erős, de azért számottevő: a hadi kiadások emelkedése. Oroszország esetében ezt különösebben nem kell magyarázni, az adatokat viszont nem könnyű összeszedni, mert az orosz költségvetés egyre nagyobb része titkosított. Mindenesetre a Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPRI) elemzése szerint GDP-arányosan idén 5,6 százalékot költ katonai célra az ország, jövőre pedig ez 7,1 százalék körül lehet.

Idehaza ez idén érte el a 2 százalékot, a NATO elvárásaival összhangban, de hogy ezt a kormány már komolyan is veszi (egyre több tagállammal együtt), az visszavezethető az Ukrajna ellen 2014-ben kezdődött orosz agresszióig. Hiába akar minél távolabb maradni a kormány a háborútól, az áttételes árát akkor is meg kell fizetni az orosz terjeszkedésnek.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkPutyinnak választania kell a háború folytatása és a népjóléti intézkedések közöttA rubel mélyrepülése megmutatta, hogy repedezik az orosz pénzügyi modell, amely egyszerre tudta finanszírozni a háborút és a lakosság lojalitását biztosító juttatásokat.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkKorea is kipróbálta Matolcsy csodafegyverét, de több kárt hozott, mint hasznotDél-Korea 2017 után jelentősen növelte a kkv-k állami hitelezését, de az olcsó hitelek hatására romlott a vállalkozások teljesítménye.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkFél lábbal az időgépben ragadt az újra növekvő magyar gazdaságA fogyasztás zuhanása miatt egyes mutatókban 2018-ba ment vissza a magyar gazdaság. A jó hír, hogy a mélyből könnyű nőni, a rossz, hogy a kilábalás lassú lesz.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet Világ beruházások fegyverkezés infláció Magyarország munkaerőhiány Orbán Viktor Oroszország vlagyimir putyin Olvasson tovább a kategóriában