Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2018. május 23. 11:07 Vállalat

A nosztalgiamarketing kezdi visszahozni a sírból a Nokiát

Ez a Nokia már nem az, amelyik a világpiacot uralta, de az elmúlt napokban számos olyan hír és elemzés is megjelent, amely szerint a márka kezd megint egyre népszerűbb lenni. A sok esetben olcsóságra és nosztalgiára épített új stratégia furcsa módon nem csak a fejlődő országokban, hanem Európában is kezd bejönni.

A Nokia márkanevet használó HMD Global még csak két éves cég, az egykori “nagy” Nokia és a Microsoft vezetői irányítják, pár modellel van jelen a világpiacon és bár finn gyökerű vállalkozás, központja Kínában van. A társaság működése elődjével ellentétben sokkal kevésbé átlátható, mivel nincs jelen a tőzsdén. A cégnek nemrég sikerült 100 millió dollár tőkét bevonnia a piacról, amivel a vállalatérték átlépte az egymilliárd dollárt.

A HMD Global tavaly 80 országban összesen 70 millió mobiltelefont adott el, ami nagyon messze van a régi Nokia számaitól és a mostani piacvezetőkétől is, ráadásul arra sem elég, hogy profitot érjen el a cég, mivel a termékei az olcsóbb tömegmodellek között versenyeznek. A 2017-es bevétel 1,8 milliárd euró, az üzemi szintű veszteség pedig 65 millió euró volt.

Ami miatt mégis érdemes lehet figyelni a céget, az a stratégia meglepő sikeressége, vagyis a jövőbeni fejlődési lehetőség. Az okostelefon szegmens belépő szintű kategóriájában sikerült a talajfogás, és ezzel párhuzamosan a nosztalgikus “butatelefonok” réspiacát is megteremtették maguknak, amit azonnal el is foglaltak.

Áprilisban a HMD a Samsung és a Xiaomi után a harmadik számú piaci szereplő lett Indiában, amit elemzők szerint elsősorban annak köszönhet, hogy a márkanév-ismertsége mellett a közepes szintű szegmensben a versenytársaknál jobban lőtte be a készülékek ár-érték arányát. India azért lehet fontos a Nokiának, mert a hatalmas piac stabil pénzügyi hátteret biztosíthat a cégnek.

A másik vonulat a retró. A 3310-es modell tavalyi újragondolása annyira bejött, hogy nemrég elkezdték bevezetni a 8110-es banántelefon modernizált verzióját is. Ezek a modellek az okostelefonokhoz képest technológiai szempontból nem sokat tudnak, de olcsóságuk miatt akár második eszköznek is megveszik őket, gyakorlatilag divatcikknek.

A dizájnos butatelefon ugyan sok profitot nem hoz, marketing szempontból kulcsfontosságú, mert erősíti a márkaismertséget, és így a cég okostelefonjaira is felhívja a vásárlók figyelmét.

Elég meglepő, de a Nokia az idei első negyedévben az ötödik legnagyobb okostelefon-értékesítő volt Európában. A Canalys adatai szerint az év első három hónapjában 6,3 százalékkal visszaesett az okostelefonok értékesítése a kontinensen. A piacot a Samsung magasan vezeti, de az Apple, a Huawei és a Xiaomi után az ötödik helyen 3,5 százalékos részesedéssel a Nokia áll.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat mobiltelefon Nokia nosztalgia okostelefon Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Jandó Zoltán
2024. május 6. 05:32 Pénz, Vállalat

Nem a Gazprommal lesz a politikai haszonszerzés eszköze a Fradi és a magyar labdarúgás

Mert már régen az. A magyar futballban soha nem alakult ki valódi szponzoráció. A Fidesz hatalomra kerülését követően a baráti pénzeket a politikai motiváció váltotta fel.

Torontáli Zoltán
2024. május 1. 04:34 Élet, Vállalat

Hogyan lehet olcsóbb az Afrikából ideszállított eper, mint a magyar?

Az semmi, hogy a görög-spanyol-egyiptomi szamóca olcsóbb, mint a magyar, de lassan a német-holland-belga is az lesz, ha nem fejlesztjük sürgősen az ágazatot.

Bucsky Péter
2024. április 18. 04:32 Adat, Vállalat

Most lehet hibáztatni Brüsszelt: kamionok áradatát szabadítja az utakra

A zöldnek mondott intézkedések a közúti áruszállítást hozzák helyzetbe, ezek hatására várhatóan jelentős mennyiségű vasúti forgalom terelődik kamionokra.

Fontos

Torontáli Zoltán
2024. május 5. 05:32 Élet, Világ

Már egészen messziről is átjárnak a magyarok Szlovákiába élelmiszerért

Tényleg megéri 80-100 kilométerről rendszeresen kijárni cigiért, sörért, sajtért és sok minden másért? Egyre többen gondolják úgy, hogy igen.

Jandó Zoltán
2024. május 4. 05:07 Adat

Soha nem volt még ilyen enyhe az év eleje Magyarországon

Nemcsak globálisan, Magyarországon is kiugróan magas volt az átlaghőmérséklet 2024 első harmadában. Februárban és márciusban is megdőlt a hőmérsékletrekord.

Bucsky Péter
2024. május 3. 04:31 Adat, Közélet

Átformálta a lakáspiacot a kormány a sok százmilliárdos támogatásokkal

A legalább három gyermeket nevelőknél látványos a lakástulajdonosok arányának növekedése, a falvakban pedig fogyni kezdtek az üresen álló házak.