Azért állt le Hollywood, mert a technológia átírta az üzleti modelljét
Az amerikai filmipar jelentős része leállt, miután múlt csütörtökön a színészek is sztrájkba léptek, a munkát már májusban felfüggesztő forgatókönyvírókat követve.
Miért fontos ez? Amellett, hogy a leállás becslések szerint csak Kaliforniában naponta legalább 30 millió dollár bevételkiesést okoz, az akcióban eldőlhet, hogy a filmes szakma hogyan fog működni két fontos változás, a streamingszolgáltatás és a mesterséges intelligencia elterjedésével.
Felülnézet:
A streaming (Netflix, HBO Max, Disney+ és sok más hasonló szolgáltató) nemcsak a filmnézési szokásokat, hanem annak módját is alapvetően megváltoztatja, ahogy a filmkészítők hozzájutnak a jogdíjaikhoz. Ezek a szolgáltatók egyszeri előfizetési díjakat szednek, amit a korábbinál sokkal inkább – adott esetben egyenlőtlenebbül és nehezebben átláthatóan – elmorzsolnak a készítők között.
A mesterséges intelligencia már ma lehetővé teszi, hogy egy háttérszínészről egy nap alatt annyi felvételt készítsenek, amelyből utána szinte bármennyi háttérszerepet elő lehet állítani. Ezek a színészek így csak egyetlen napra kapnának gázsit, de az arcukkal korlátlan ideig „szerepelnének” a filmekben.
A színészek szakszervezete szinte semmiben nem tudott megegyezni a stúdiók szervezetével a jogdíjak kapcsán, de a sztrájk fő kiváltó oka az volt, hogy a fenti két változás miatt a színészek gázsija várhatóan alaposan csökkenni fog.
Alulnézet: a sztrájkhoz ugyan sok milliomos sztár adja nyíltan az arcát, a tiltakozás nem miattuk, hanem az iparág döntő részét kitevő, alacsonyabb kategóriába sorolt színészek miatt tört ki. Az ő megélhetésük kerül veszélybe, illetve eltűnik az a perspektíva, hogy belőlük sztárok lehessenek. A jól kereső sztárok általában külön szerződések szerint kapják meg a pénzük nagy részét.
A filmek készítése, illetve moziba kerülése között sok idő telik el, a sztrájk hatása csak akkor lesz látványos, ha sokáig tart, és elapad miatta a hollywoodi filmfelhozatal, erre azonban még hónapokat várni kellene.
Románia azért is előzhette a kanyarban Magyarországot, mert romlik a magyar kkv-k versenyképessége, aminek szerves része a digitalizáció alacsony szintje.
Romantikus álom vagy nagyon is kivitelezhető valóság? Mekkora tőke és nyugdíj kell hozzá? Megkérdeztük azokat, akik már kint élnek, és azokat, akik segítenek a kiköltözőknek.
A nagy ázsiai gazdaságok óvatosan próbálják stabilizálni helyzetüket, miközben a belső egyensúlyhiány és a geopolitikai kockázatok továbbra is fennállnak.
Határozott idejű szerződéssel dolgoztak, és ki kell nekik fizetni a hátralévő időre vonatkozó munkabért akkor is, ha nem talál új munkát a kölcsönbe adó cég.