Komoly üzleti és környezetvédelmi téma lett a szórakozóhelyeken, zenei ,fesztiválokon és rendezvényeken használt műanyag poharak ügye. Tavaly nyáron írtunk arról, hogy ezek a poharak sok esetben csak elméletben válthatók vissza, mert a rendezvényszervezők a betéti díjként leadott pénzt jobbára csak token formájában szeretik visszaadni. Sokszor annyira nehézkes a visszaváltás, hogy az meg sem történik, a fogyasztó inkább hazaviszi vagy eldobja a poharat.

A rendezvényszervezők üzletileg jól járnak, ha nem veszik vissza a repoharat, és ha pusztán ebből indulunk ki, akkor nehéz is lenne elvárni tőlük, hogy ne erre törekedjenek. Nincs szabályozás, amely érdekeltté tenné őket, vagy kényszerítené őket a zöldítésre.

A felhasználók anyagi érdeke ezzel szöges ellentétben a készpénzért való visszavétel (amennyiben persze nem akarják emlékbe hazavinni a poharakat). A harmadik szereplő a környezet, amelyet viszont az kímélne, ha nem keletkezne hulladék, vagyis a repohár tényleg pohár maradna, egy jól működő visszaváltható rendszerben értékesítenék, amelyben a fogyasztó eldöntheti, hogy visszaváltja, vagy hazaviszi.

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) nemrég felmérést szervezett a problémára, a Zöld Követ Egyesülettel közösen több mint 4500 fogyasztót kérdezett meg, hogy milyen megoldást szeretne. A válasz egyértelmű:

a rendezvények résztvevői a pohárért leadott pénzüket akarják visszakapni, lehetőleg minél egyszerűbben, a tokent pedig elutasítják.

Néhány vállalkozó azonban arra hivatkozik, hogy a pénz visszaadása nincs egyértelműen szabályozva. Nem lehet tudni ugyanis, hogy a repohár jogi értelemben betétdíjas termék, vagy sem. A BKIK a Pénzügyminisztériumtól és az adóhatóságtól is állásfoglalást kért erről. Egyelőre itt tart az ügy, így indult el az idei fesztivál főszezon.

Ráadásul ez a munkacsoport csak egy fővárosi önkéntes kezdeményezés, ajánláscsomagja nem kötelező, vagyis nem rossz első lépés, de félő, hogy a célját nem éri el.

Ám hogy miért kellene minél gyorsabban rendezni az ügyet, annak megértéséhez érdemes megnézni a vállalkozói, és utána a fogyasztói oldalt is.

Üzleti szempontból a kiindulási alap ma még mindig az, hogy egyértelműen az eldobható műanyag pohár a legolcsóbb megoldás. Egy fél literes pohár nettó 20 forint körül még ma is kapható. Igaz, a vékony falú polipropilén (PP) és polisztirol (PS) poharakat tilos forgalmazni, de amíg a nagykereskedőknek van még raktáron, addig a készleteket ki lehet árulni. Ez a szabályozás a hagyományos lámpaizzók elmúlt évekbeli kivezetéséhez hasonló, és hogy meddig tartanak ki a készletek (illetve kreatív módon honnan keletkeznek újra régi készletek), azt nehéz megjósolni. Mindenesetre esélyes, hogy a piacon még jó ideig elérhető marad a környezetvédelmi szempontból legrosszabb megoldás.

Az eldobható pohár azonban hiába olcsó, az utóbbi időben két fő ok miatt elkezdte elveszteni a vonzerejét. Egyrészt a rendezvények utáni takarítás költsége jelentősen megdrágult. Ahogy Csobay Krisztina, a Zöldövezet Társulás Egyesület elnöke mondja, egy rendezvényen a hulladéknak tipikusan 60-70 százaléka is lehet az eldobható műanyag pohár, ráadásul ennek a hulladéknak a jelentős része olyan formában van (törött, koszos), hogy nem kis feladat az eltakarítása. Újrahasznosítása pedig nem minden anyagnál megoldott.

Csobay Krisztina becslése szerint Magyarországon ma már évente több millió pohár fogy, és egyre kevésbé mindegy, hogy ennek mekkora része végzi a hulladéklerakóban vagy az égetőben.

A másik szempont, amely az eldobhatók ellen dolgozik a fogyasztói szemlélet változása. Ebben több tucat zöld civil szervezet több évtizedes munkája van, ők dolgoztak azon, hogy megértessék a betétdíjas, visszaváltható rendszerek működését. A használók egyre nagyobb része várja ma már el, hogy a rendezvény, fesztivál vagy akár állandó szórakozóhely zöld irányba tartson, az eldobható műanyag pohár pedig az első dolog, amely égbekiáltóan jelzi, hogy ez nem teljesül.

A repohár a sima eldobható pohárhoz képest nagyon drága, jelenleg 2-300 forintba kerül darabja. Ezt azért is érdemes megjegyezni, mert a betéti díj is ehhez képest értelmezhető. Minél inkább elrugaszkodik ettől a költségtől a betétdíj, annál nagyobb bevételt hoz, ha a poharat végső soron valamiért nem adják/veszik vissza. Vagy azért, mert megtartják otthoni használatra, vagy azért, mert a tokennel nem tudnak mit kezdeni a fogyasztók. Ilyenkor a rendezvény vagy szórakozóhely lényegében eladja a poharat a betétdíjnak megfelelő összegért, és a bekerülési költség feletti rész profitként jelenik meg nála. Az egyedi, vagy különlegesen formatervezett repoharakkal ezt a profitot még meg is lehet próbálni növelni – persze nagyobb bekerülési költséggel, azaz nagyobb üzleti kockázat vállalásával.

Minél közelebb van tehát a betétdíj a bekerülési költséghez, és minél egyértelműbb, egyszerűbb, könnyebb és logikusabb a visszavétel, annál inkább lehet arra gondolni, hogy a szórakozóhely a zöld célokat helyezi az üzleti célok elé.

A felhasználó pedig akkor tekinthető leginkább környezettudatosnak, ha arra törekszik, hogy ne legyen a pohárból szemét. Ha megveszi/hazaviszi a poharat, akkor vélhetően otthon még újra használja, ha azonban nem akarja hazavinni, akkor célszerű lenne gyorsan és egyszerűen visszaadni neki a pénzt. A tokenek bonyolult formái ezt akadályozzák.

A Zöldövezet Társulás Egyesület az elmúlt majdnem 15 éves rendezvényzöldítési munkája során azt tapasztalta, hogy a fogyasztói szemlélet nagyon jól formálható. Mára tényleg eljutottunk oda – és sokszor a fiatalok ebben sokkal tudatosabbak – hogy nem mindegy az embereknek, hogy mi lesz az általuk megvásárolt termékek sorsa – mondják.

Ha egy jól működő rendszerben használjuk az újrapoharakat, akkor valóban fenntartható a megoldás, és a hulladékcsökkentési funkció mellett a körkörös gazdálkodás alapjait is lefekteti a rendezvényiparban. A Zöldövezet most azt szeretné elérni, hogy a pohárrendszerek jogszabályi hátterét rendezzék, szerintük ez jól jönne a vendéglátóiparnak is.

Az utóbbi időben a tokenekkel való bajlódás miatt egyre gyakoribb, hogy a fogyasztók hazaviszik, majd a következő eseményre magukkal viszik a szórakozóhelyre a korábban megvett poharat.

Csakhogy a vendéglátóipari egységnek nincs kontrollja a pohár tisztasága felett.

Ez egyrészt akkor lehet gond, ha a fogyasztónak egészségügyi problémája akad, mert ilyenkor már visszanyomozhatatlan, hogy a poharat ő nem mosta el rendesen, vagy útközben került bele a szennyeződés, vagy a kiszolgálásnál hibáztak. Ennél is bonyolultabb azonban a probléma, ha egy kintről behozott, nem jól megtisztított repohár például egy rosszul kivitelezett csapolás következtében a sörcsapon keresztül végigfertőzi a teljes aznapi vendégsereget.

A repohár használatának ugyanis kulcsfontosságú eleme a megfelelő tisztítás, amelyhez nagyobb mennyiségben komoly berendezések, azaz jelentősebb befektetések kellenek. Léteznek ugyan olyan kezdeményezések, illetve cégek, amelyek vállaják az újrapoharak HACCP követelmények szerinti mosogatását és háttérlogisztikáját, de egy jól szabályzott rendszer sokat segítene ezek egységesítésében.

Így érkezünk el a probléma komplexitásához. Hiszen logikus lenne például, ha a sörös-üdítős-ásványvizes cégeknél országos szinten lennének olyan mosókapacitások, amelyekre komoly repohár készleteket lehetne építeni. Ekkor például a rendezvény sörös partnere a sör mellé a csomag részeként kihelyezhetné a pohárkészletét is, az esemény végén pedig visszavinné, szakszerűen elmosná, majd visszapörgetné a rendszerbe.

Csakhogy ez ma azért nem reális, mert Magyarországon az italos palackok betétdíjas körforgása úgy általában véve gyakorlatilag nem létezik.

Nincs olyan körforgásos zöld infrastruktúra, amelyre a repoharat rá lehetne húzni.

Ennek kiépítése beruházásigényes, ám a beruházások a magyar gazdaság bizonytalan helyzetét tükrözve ma satuféken vannak.

Ha jár valaki osztrák vagy német szuper- vagy hipermarketekben, akkor feltűnhetett neki, hogy ott már jó ideje visszaváltható üvegben (és lehetőleg rekeszben) árulják például a söröket. Az aludoboz olykor szinte nem is létezik, és bár az üdítőknél és vizeknél a PET-palack még tartja magát, sokszor már ezeknek is van betétdíjas üveges változatuk. Ez az az irány, amelybe mi még el sem indultunk.

Az unió új hulladékgazdálkodási irányelvét nekünk is át kell ültetnünk a hazai joggyakorlatba, a tervezet tavaly novemberben volt társadalmi egyeztetésen, de a jogszabály még nem jelent meg. Csobay Krisztina szerint egyáltalán nem ideális, hogy a magyar tervezet csak általában beszél a visszaváltásról, és nem preferálja az elmosható, újratölthető csomagolásokat. Márpedig pont ilyen lenne a sörös-, a boros- és a szörpös üveg is, és tulajdonképpen a repohár is ebbe az elmosható-újratölthető csomagolási körbe tartozik, csak rendezvényeken és klubhelyszíneken használják.

Egyértelmű szabályozás és komoly üzleti érdek tehát ma nincs zöld irányba, így jelenleg kizárólag a fogyasztók nyomása hat a rendezvényszervezőkre. Pillanatnyilag csak az ő igényeik kényszeríthetik ki, hogy ne legyen eldobható a pohár, a repoharak letéti díja ne legyen magas, és a poharakat még könnyen is vissza lehessen váltani készpénzre.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkPénzt csak elvétve adnak vissza a névleg visszaváltható pohárért, termeli is szépen a profitotEgyre több szórakozóhely vezeti be a visszaváltható műanyag poharakat, az alapvetően hasznos megoldást azonban sikerült úgy alakítani, hogy sokan már lehúzásként tekintenek rá.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet Vállalat BKIK fesztivál környezetvédelem műanyag pohár repohár token újrapohár visszaváltás Olvasson tovább a kategóriában