Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2022. december 8. 13:06 Világ

Enyhítettek egy oroszellenes szankción, meg is lett az eredménye

Jelentősen emelkedett a tengeri orosz szénexport azt követően, hogy az EU enyhítette az ehhez kapcsolódó szankciókat. Októberben 16,6 millió tonna szenet vittek ki Oroszországból tengeri úton a Kpler elemző cég adatai szerint, nem sokkal elmaradva az idén júniusi csúcstól. (Az adat nem tartalmazza a vasúton lebonyolított exportot.)

Ez azért nagy szó, mert a kettő között történt egy igen jelentős fejlemény: augusztus 10-én lépett életbe az orosz szén vásárlásának uniós tilalma. Ennek keretében azt is megtiltották az EU-n belüli piaci szereplőknek, hogy a szén szállításában, az ügyletek finanszírozásában és biztosításában részt vegyenek – emlékeztet a Bloomberg cikke.

Szeptember 21-én azonban az Európai Bizottság kiadott egy állásfoglalást, amellyel visszavonta az utóbbi korlátozásokat, és ennek köszönhetően újra lendületet vettek az orosz szállítások. A Kpler adatai szerint különösen Törökország és Kína vásárolt nagyobb mennyiséget.

A szeptemberi uniós döntésnek az volt a célja, hogy ne emelkedjenek még jobban az energiaárak világszerte. Ez ebben az esetben azért nyomhatott többet a latba az orosz bevételek csökkentésénél, mert ez az ágazat a kőolajhoz és a földgázhoz képest csak kismértékben járul hozzá az orosz költségvetés bevételeihez és így az Ukrajna elleni agresszió finanszírozásához.

Ez a történet a tengeri szállítású olaj szempontjából is fontos, amelynél hétfőn lépett életbe az uniós vásárlás tilalma, amelyet a 60 dolláros árplafon egészít ki: ha valaki – mondjuk egy indiai finomító – ennél drágábban venne orosz olajat, a tranzakcióban nem működhetnek közre szállítási, finanszírozási vagy biztosítási szereplőként nyugati vállalatok. Érdekes lesz megfigyelni, hogy ha ez érdemben visszavetné az orosz olajexportot (amire pont hogy nem törekedtek a konstrukció kidolgozói, csak a bevételek csökkentésére), akkor itt is jön-e majd enyhítés, ahogyan az a szénnél történt.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMár a szankció életbe lépése előtt nagyot drágult az orosz olaj szállításaÁzsiai országok számára vonzó volt idén az orosz olaj, kérdés, hogy a szankciók miatt a szállítással, finanszírozással és biztosítással kapcsolatban előállt bizonytalanságok ellenére is az marad-e.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA Nyugat azt akarja, hogy olcsó orosz olaj folyjon, de meg tudja-e oldani?Hat hét van a következő szankciós csomag életbelépéséig, aminek következményeit komoly aggodalmak övezik.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAz ársapka eltörlése csak két hónapra oldja meg a gondokat a gázolajnálEz már valóban a szankciók közvetett hatása lesz, egyelőre nem látszik, honnan lehetne pótolni a kieső üzemanyag-mennyiséget.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ kőolaj olajár orosz-ukrán háború Oroszország szankciók szén Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Mészáros R. Tamás
2024. május 2. 04:32 Világ

Egyre több az elektromos autó, egyre több a panasz is Kínában

A kínai vásárlók nagyobb hatótávolságot és jobb tölthetőséget várnak, nő az elektromos autókkal elégedetlenek aránya. Délkelet-Ázsiában ugyanakkor egyre jobban megy a biznisz a kínai gyártók számára.

Váczi István
2024. április 30. 04:37 Világ

Olyan lehetőség előtt áll az orosz hadsereg Ukrajnában, mint utoljára két éve

Nem sikerült kihúzniuk az ukránoknak jelentősebb területveszteség nélkül a lőszerutánpótlás és létszámbeli erősítés beérkezéséig, és az is kérdés, nem kerülnek-e még nagyobb bajba.

Avatar
2024. április 27. 04:37 Világ

Amerika részben hátat fordít a fenntarthatóságnak, Európa még kitart

Bár az ESG-célkitűzéseket mindössze néhány évvel ezelőtt állították fel, már annyi feszültséget okoztak, hogy az Egyesült Államokban részben feladták őket.

Fontos

Bucsky Péter
2024. május 3. 04:31 Adat, Közélet

Átformálta a lakáspiacot a kormány a sok százmilliárdos támogatásokkal

A legalább három gyermeket nevelőknél látványos a lakástulajdonosok arányának növekedése, a falvakban pedig fogyni kezdtek az üresen álló házak.

Torontáli Zoltán
2024. május 1. 04:34 Élet, Vállalat

Hogyan lehet olcsóbb az Afrikából ideszállított eper, mint a magyar?

Az semmi, hogy a görög-spanyol-egyiptomi szamóca olcsóbb, mint a magyar, de lassan a német-holland-belga is az lesz, ha nem fejlesztjük sürgősen az ágazatot.

Bucsky Péter
2024. április 29. 04:33 Adat, Élet

Külföldi polgármestert is választhatna több magyar település a nagy arányuk alapján

Nem feltétlenül ott él a legtöbb külföldi állampolgár Magyarországon, ahol azt a gazdasági fejlettség alapján várnánk.