A magyar gazdaság az idei harmadik negyedévben ismét technikai recesszióba került, három év alatt már másodszor fordult elő, hogy legalább két egymás utáni negyedévben negatív volt a bruttó hazai össztermék (GDP) alakulása, az elmúlt kilenc negyedévből hatban stagnált vagy romlott a gazdaság teljesítménye. Negyedéves alapon ráadásul a magyar érték volt a leggyengébb az eddig adatot közlő európai uniós tagállamok között.
Tágabb strukturális problémák és a politikai logika által vezérelt gazdaságpolitika egyéb hibái mellett ebben kiemelt szerepet játszik a feldolgozóipar és különösen az autóipar gyengélkedése: Orbán Viktor és kormánya az elmúlt másfél évtizedben konzisztensen és tudatosan erre a szektorra építette újraiparosítási politikáját, ami az ágazat megrogyása miatt most magával húzza a magyar növekedést is.
Ennek fényében különösen meglepő, hogy a miniszterelnök és külpolitikai fegyverhordozói nyilvános nyilatkozataikban egy olyan eseménytől, Donald Trump republikánus jelölt amerikai elnökké választásától várják a politikai megváltást, amely minden bizonnyal fokozná a magyar ipar kálváriáját, ráadásul pont egy olyan időszakban, amikor a kormánypárt látványosan gyengül a közvélemény-kutatások szerint.
Szemben a magyar kormánnyal, Trumptól a legtöbb politikus és elemző – és maga Trump is – a világkereskedelem ismételt felforgatását és az Európai Unió és az Egyesült Államok közti politikai és gazdasági nézeteltérések kiéleződését várja.
Nem kellenek nekik az autóink. Nem kellenek nekik a mezőgazdasági termékeink. Autók millióit és millióit adják el az Egyesült Államokban. Nem, nem és nem! Nagy árat kell fizetniük ezért!
– közölte Trump az EU-ról október 29-i kampánygyűlésén, ahol azt ígérte, hogy elnöksége egyik első aktusaként legalább 10 százalékos vámot vetne ki minden importtermékre.
Ez a lépés rontaná az európai termékek árversenyképességét az amerikai piacon, bizonytalanságot szülne és visszafogná a beruházásokat, illetve európai termelésük bővítése vagy fenntartása helyett amerikai beruházásra ösztökélhetné az uniós exportőröket. A trumpi vámemelés emellett minden bizonnyal megtorlást szülne az Európai Bizottság részéről, amely már megkezdte a válságtanácskozást a gazdasági hadviselésre való felkészülés jegyében.
A kereskedelmi konfliktus veszélye pedig egyre valósabb: az elmúlt hetekben Trump látványosan feljött a közvélemény-kutatásokban, és jelenleg a New York Times összesítése szerint a választást eldöntő hét ingaállamból négy helyen hajszállal a republikánus jelölt vezet, további egy helyen pedig holtverseny van. Ha lehet hinni a – gyakran tévedő – kutatásoknak, akkor Trump fél orrhosszal esélyesebb, bár miután az állás bőven a felmérések hibahatárán belül van, a végeredményt megjósolni lehetetlen.
Történelmi változást hozott
Trump politikai karrierjének egyik legfontosabb eleme volt az amerikai szabadkereskedelmi ethosz megkérdőjelezése. A Republikánus Párt és a Demokrata Párt fősodrában a 2010-es évek derekáig domináns volt az az elképzelés, hogy a kereskedelmi akadályok lebontásával az Egyesült Államok és az egész világ jól jár. Trump 2016-os kampánya ezzel szemben nagyrészt az Egyesült Államokat „kirabló”, „csaló” Kína, Németország, Japán és Dél-Korea szapulásából állt. Hatalomra jutása után védővámok bevezetésével, kereskedelmi egyezmények újratárgyalásával, folyamatos gazdasági zsarolással próbálta leszorítani az amerikai kereskedelmi deficitet.
Ennek a deficitre vajmi kevés hatása volt, miután annak sokkal prózaibb oka van: az amerikaiak sokkal többet fogyasztanak, mint amennyit termelnek, illetve megtakarítanak. Az amerikai politikai korszellemet mégis döntő módon befolyásolta a trumpi retorika: a Demokrata Pártban is megerősödött a protekcionizmus támogatottsága, miután Trump sikerének titkát a baloldalon az amerikai ipar kiüresedésével és a termelés Ázsiába vándorlásával, illetve az alsó-középosztály ehhez kapcsolt lecsúszásával kezdték magyarázni.
Mindez kiegészült egy geopolitikai dimenzióval is: a jelentős részt a liberalizációnak köszönhetően felemelkedett Kína befolyásának növekedésére, a növekvő kínai ipari kitettségre Washingtonban egyre komolyabb nemzetbiztonsági fenyegetésként kezdtek el tekinteni, és a világ két legnagyobb gazdasága közti technológiai, befektetési és kereskedelmi kapcsolatok korlátozására törekedtek. (Ebben pedig az amerikai függésre hasonló fenyegetésként tekintő Kína is partner volt a maga korlátozó politikájával.)
Az idei elnökválasztáson már mindkét fél protekcionista retorikával kampányolt, ezért az itthon gyakori felületes és/vagy koncepciózus értékelésekben népszerű narratíva lett, hogy nincs nagy eltérés a demokrata és a republikánus külgazdaság-politika között.
Fontos különbségek
A valóságban azonban a protekcionizmus célja és módja között alapvető különbségek vannak. Míg a tranzakcionális külpolitikát folytató Trumpot pusztán az „üzletkötés” érdekli, addig Joe Biden elnök kormányát (és a potenciális Kamala Harris-kormányzatot) az Egyesült Államok globális vezető szerepének megerősítése vezérli. Ebből fakadóan Biden az EU-val fennálló kereskedelmi vitákban relatíve konstruktív volt, a tágabb stratégiai viszony fenntartása mellett próbálta érvényesíteni gazdaságpolitikáját.
Trumpnál ez még gondolatok szintjén sem jelent meg. Bár az exelnök temperamentuma, az őt körülvevő tanácsadók eltérő nézetei és a Republikánus Párt izolacionista és Európa-barát(abb) szárnya közti belső mozgolódás fényében nincs kizárva, hogy hatalmon jóval elnézőbb lenne, mint a kampányban, vezetési stílusa így is folyamatos bizonytalanságot jelentene az euroatlanti kereskedelemben.
Szintén jelentős különbség, hogy a Biden-kormány számára az amerikai technológiai cégek és online szolgáltatók piaci túlerejének szabályozása és adóztatása belpolitikai prioritás volt, emiatt a Google, az Apple vagy a Meta ellen folyó európai uniós eljárások sem okoztak nagyobb csetepatét. Az EU-s vizsgálatok és büntetések ellen ágáló techmilliárdosok által támogatott Trump visszatérése azonban kiújíthatja az amerikai techszektor szabályozása feletti transzatlanti konfliktusokat.
Hasonló vita lehet az agrártermékek piacán, ahol – mint a fenti idézet is jelzi – Trump és általában véve az amerikai politika régi háklija, hogy az alacsonyabb hatékonyságú kisbirtokosokat védő EU nem engedi be az amerikai nagyipari mezőgazdaság génmódosított termékeit a piacára. Ez az első Trump-elnökség alatt az egyik fő konfliktusforrás volt.
Trump kockázatait felértékeli, hogy ha nem a közvetlen termékforgalmat nézzük, hanem a globalizált értékláncok korában sokkal relevánsabb hozzáadottérték-alapú kereskedelmet, akkor
a magyar gazdaságnak az Egyesült Államokkal szemben a legmagasabb a kereskedelmi többlete.
Miután a német ipar fő piaca Amerika, és a magyarországi ipar a németek beszállítója, ez valójában nem meglepő jelenség.
Miközben Magyarországon a kormánypropagandában lassan másfél évtizede hirdeti az Egyesült Államok hanyatlását és Kína felemelkedését, valójában Amerika ma is a globális egyéni fogyasztást több mint 30 százalékát adja, míg Kína alig több mint 10 százalékát. (Persze Kína esetében a magas beruházási ráta miatt a tőkejavak fogyasztása jóval magasabb.)
Az utóbbi években pedig a német gyártók kínai piacról való kiszorulásával az amerikai függés erősödött. A Volkswagen kínai profitja 64 százalékkal csökkent a harmadik negyedévben, a BMW eladásai 30, a Mercedes eladásai 13 százalékkal estek.
Nehéz hinni a békében
Orbán nyilvánosan főként azzal indokolja Trump támogatását, hogy a republikánus politikus véget vetne az ukrajnai háborúnak. Az elképzelés szerint ezzel a háború és a szankciók negatív hatásai is elillannának: ismét gond nélkül folyna az olaj és a gáz, és az energiaárak csökkenésével nőne az európai ipari versenyképesség, és a kontinens ismét felvirágozna.
A valóságban nem tűnik ennyire egyszerűnek a helyzet. Egyrészt ugyan vannak az energiaár-emelkedéstől erősen érintett ágazatok Európában, de az uniós ipar fő problémája nem a drága energia, hanem az alacsony kereslet és gyenge innováció. Másrészt az orosz energia most is gond nélkül folyik Magyarországra, itt sem a gáz- és olajhiány miatt esik a GDP (sőt, a Mol extraprofitján keresztül egyes hazai és nemzetközi befektetői körök elég jól járnak ezzel a helyzettel).
Just got off the phone with President @realDonaldTrump . I wished him the best of luck for next Tuesday. Only five days to go. Fingers crossed 🤞
— Orbán Viktor (@PM_ViktorOrban) October 31, 2024
Harmadrészt Trump színre lépéséből egyáltalán nem következik, hogy minden visszatér a régi kerékvágásba. Trump „megoldásáról” nem sokat tudni, de környezete nyilatkozatai alapján Ukrajna támogatásának megvonása és a konfliktus befagyasztása körvonalazódik mint nagy terv.
Ezzel az egyik kézenfekvő gond, hogy az Európai Unió huszonöt tagállama számára biztonsági szempontból nem jelent megnyugtató megoldást. Trump hatalmi helyzetétől függetlenül nem reális azt feltételezni, hogy az orosz politikai és gazdasági kapcsolatok normalizálódjanak, és a háború mögött húzódó geopolitikai szembenállás hirtelen feloldódjon.
A másik gond, hogy az orosz kereskedelem megindulása sem jelentene gyógyírt az európai konjunktúrára: az orosz piac az uniós töredéke, Magyarország például a háború előtt többet exportált Ukrajnába, mint Oroszországba, ezért a kivitel terén a szomszédos ország szétlövése sokkal jobban fájt, mint a szankciók. Mindemellett közvetett jelek alapján a kivitel a nem szankcionált termékek piacán nagyobb fennakadások nélkül folyik, legfeljebb harmadik, jellemzően közép-ázsiai vagy kaukázusi közvetítő országokon keresztül.
A harmadik kihívás, hogy Trump színre lépésével Ukrajna további katonai támogatásának, energiaellátásának és újjáépítésének költségei Európára maradnának. Bár a Kijev támogatása iránti lelkesedés a kontinensen is erősen fogy, a német vagy lengyel politika számára az ukrán védelmi képességek fenntartása és az ukrán gazdaság összeomlásának elkerülése alapvető érdek, amire a jövőben is kénytelenek lennének jelentős összegeket áldozni, és ezt nagyrészt uniós mechanizmusokon keresztül akarják megoldani.
Trumppal kapcsolatban az is visszatérő probléma, hogy nem a konzekvens külpolitikai lépésekről híres. Első elnöksége előtt és alatt is szépeket mondott Vlagyimir Putyin orosz elnökről, ám a valóságban mégis kemény Oroszország-politikát folytatott a Pentagon és a külügyminisztérium. Ebben szerepet játszott, hogy nem tartotta rajta a kezét a napi külpolitikai ügyeken, így a keményvonalas republikánus kinevezettjei, például Mike Pompeo külügyminiszter relatíve szabad kezet kaptak. E tekintetben az is kockázati forrás Orbán számára, hogy ha személyesen Trump nem is, a Republikánus Párt számos politikusa aggodalmát fejezte ki a magyar külpolitika orosz- és Kína-barát elhajlásai miatt.
Működhet-e a semlegesség?
A Trump iránti orbáni rajongásra a fentieken túl több, első látszatra félig-meddig racionális magyarázatot is lehet adni, bár ezek egyike sem áll meg teljesen.
Felmerülhet, hogy Orbán abban bízik, befolyási kampányának köszönhetően egyedi elbírálásban részesülhet Magyarország Trump alatt. Ez politikai szempontból elképzelhető, ám gazdasági téren technikailag nem lehetséges: az Európai Unió egy vámunió, így Magyarországnak nincs lehetősége mentesülni a vámok alól, sőt az alkufolyamatra való ráhatása is minimális. A másik gond, hogy mivel Magyarország amerikai exportja nagyrészt német multikon keresztül bonyolódik, a magyar gazdasági helyzetet tekintve sokkal fontosabb az amerikai–német viszony, mint a magyar–amerikai.
Orbán talán abban is bízhat, hogy Trump első elnöksége Magyarország számára nem hozott földindulást, sőt egyes kutatások szerint Magyarország profitálni tudott a helyzetből: a hazai export a kereskedelmi háború időszakában a globális átlagot meghaladó mértékben nőtt.
Ennek fényében akár az is felmerülhet, hogy Magyarország egy újabb kereskedelmi háborúval is jól járhat, hiszen az Egyesült Államok, Kína és az EU háromoldalú konfliktusa az európai termelés növelésére, újabb magyarországi beruházásokra ösztönözhet. Végső soron az egész gazdasági semlegesség narratívájának egy sajátos paradoxona, hogy a semlegesség fogalma nem értelmezhető konfliktushelyzet nélkül.
Ezzel az egyik gond, hogy Trump első elnökségének első fele egy tartós globális konjunktúra csúcspontján volt, így a kereskedelmi háborúja hatása kevésbé volt drasztikus. A második fele pedig a koronavírus-válságba torkollott, amikor a kongresszus kétpárti konszenzus mentén gyakorlatilag átvette az irányítást az elnöktől, és hatalmas élénkítőcsomagokkal lökést adott az amerikai növekedésnek, így pedig az importnak is.
A nagyobb probléma, hogy a semlegesség elképzelése sok sebből vérzik. Az orbáni szuverenista gazdasági narratíva eleve teljesen értelmetlen egy kis, exportorientált, globális termelési láncok alacsonyabb szintjein ragadt gazdaság szempontjából: a magyar kereskedelmi- és tőkeforgalmat nem a diplomáciai gazsulálás, hanem globális vállalati, részvényesi, gazdaságpolitikai döntések, makrogazdasági folyamatok alakítják, és az ezekkel való dacolás eddig több kárt okozott, mint hasznot.
Összezárhat Európa
Ami valóban előnyt jelent Trump esetében, hogy míg a demokrata külpolitikai elit rendszerszinten gondolkozik, és alapvető stratégiai érdeknek tartja az kínai és orosz kapcsolatok lefojtását és a szövetségesek felsorakoztatását, addig a tranzakcionális gondolkodású Trumppal lehet „üzletelni”, így a magyar, orosz vagy a kínai kormány számára sem irreális egy nagy „deal” tető alá hozása. Ebből fakadóan ha valóban Trump, illetve a republikánusok JD Vance alelnökjelölt által is fémjelzett izolacionista szárnya irányítaná a külpolitikát a következő négy évben, akkor megfelelő ígéretek és engedmények mellett az amerikai biztonsági garanciák és a kínai és orosz gazdasági–politikai kapcsolatok fenntartása, valamint a hőn áhított, blokkok közti közvetítői szerep is könnyebb lehet.
Az egyik kockázat természetesen, hogy ezzel a magyar külpolitika egy idős, kiszámíthatatlan, egyedi és pártja által sem osztott nézeteket képviselő szereplőre bízza magát, világos elvek mentén működő, intézményesült szövetségi struktúrák helyett. A másik, hogy még ha Washington irányából időlegesen csökken is a geopolitikai lojalitás igénye, ugyanez nem feltétlenül lesz igaz Európára, ahol az ukrajnai vétópolitika mentén egyre népszerűbbek a magyar kormányt megkerülő mechanizmusok.
Trump Orbán európai politikai érdekeinek szempontjából sem tűnik hatásosnak. Míg a miniszterelnök az európai politikai integráció visszafordításáról szónokol, Trump első elnöksége növelte az EU-tagországok egymásra utaltságát és egységét: az ilyen válsághelyzetek hagyományosan a föderalista gondolatok brüsszeli népszerűségének emelkedésével járnak.
Az is jellemző, hogy a látványos populista önsorsrontás példái – mint a brexit vagy Trump első elnöksége – a centrista politikai erőket erősítik Európában. A közelmúlt jobbpopulista hulláma természetesen ennél jóval mélyebb tőről fakad, és nehéz lenne amellett érvelni, hogy hamarosan véget ér. Ezzel együtt Trump felmérések szerint még a holland Szabadságpárt vagy a finn nacionalisták táborában is rendkívül népszerűtlen, emiatt ténykedése vélhetően inkább korlátozza, mint ösztönzi majd az EU széthúzását.
Természetesen nem kis esély van rá, hogy a fenti szempontok nem is merültek fel a Karmelita kolostorban: az autoriter populista rendszerek külpolitikájára jellemző, hogy abban a vezér egyéni rigolyái, személyes kapcsolatai, a mítoszépítés vágya, retorikai és ideológiai megfontolások fontosabb szerepet játszanak, mint a gazdasági racionalitás.
Az is ismert jelenség, hogy a külpolitikai hazardírozás idővel egyre nagyobb teret kap az ilyen rendszerekben. Márpedig nehezebb lenne elképzelni nagyobb hazardírozást, mint egy válságos gazdasági helyzetben, romló belpolitikai támogatottság és erősödő ellenzék mellett egy kis, nyitott, exportfüggő gazdaság élén a kereskedelmi háború prófétáját támogatni.
Világ
Egy több ezer kilométerre lévő tengerszoros Kína legsebezhetőbb pontja
Kína olajimportjának 80 százaléka a Malaka-szoroson halad keresztül, amelynek így kiemelkedő jelentősége lehet egy amerikai-kínai konfliktus esetén.
Európa elveszíti az amerikai védőernyőt, az orosz energiát és a kínai exportot
Egy új, többpólusú világ van kialakulóban, és biztosan nem Európa lesz a központja - mondja Bogdan Góralczyk korábbi budapesti lengyel nagykövethelyettes.
Putyin nem kapott szankciókerülő pénzrendszert, csak önfényezési lehetőséget
Az orosz elnök megmutathatta, hogy nincs elszigetelődve a nemzetközi porondon, de fontosabb kezdeményezései langyos fogadtatást kaptak a kazanyi BRICS-csúcson.
Fontos
Elérkezett Kína a „bármi áron” pillanathoz?
A kínai gazdaságpolitika mostani fordulata más, mint az eddigiek: nagyobb, átfogóbb és koncentráltabb, mint a korábbi egyszeri bejelentések.
A Temu ellen derül ki igazán, mennyit érnek az új uniós szabályok
Már egy éve formálják az ágazatot az új digitális piaci szabályok, amelyeket most a kínai e-kereskedelmi behemót ellen vet be az Európai Bizottság.
Jó erőben van az amerikai gazdaság a választás előtt, nem valószínű recesszió
A vártnál sokkal ellenállóbbnak bizonyult az amerikai gazdaság még a magas kamatkörnyezetben is, nem látszik a recessziós kockázatok emelkedése.
