A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint Magyarországon 2022 decemberében a fogyasztói árak 24,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet. Ezen belül az élelmiszerek 44,8 százalékkal drágultak. Amennyiben valaki nem keresett tavaly decemberben ennyivel többet, mint egy évvel korábban, akkor nagy valószínűséggel nem tudta ugyanakkora anyagi megterhelés mellett megvenni ugyanazt, mint egy évvel korábban – hacsak a vásárlási szokásai alapvetően el nem térnek a KSH kosarától.
Azért kezdtük a cikket decemberi adatokkal, mert a magyar keresetekre egyelőre a decemberi a legfrissebb adat, jelenleg ehhez tudunk hasonlítani. Ez átlagosan 18,7 százalékos emelkedést mutat, azonban a hétköznapi szóhasználat szerinti átlagnak inkább a nettó medián értéke felel meg (ez az a közép, amelytől felfelé és lefelé is ugyanannyi kereset helyezkedik el), amely 18,9 százalékkal nőtt. Ha utóbbihoz mérünk, akkor a statisztikai átlag szerinti magyar kereső ezek szerint decemberben általánosan 6,5, az élelmiszereknél pedig 25,9 százalékpontos pozícióromlásban volt. (Hangsúlyozva, hogy ez csak az átlag, amitől az egyedi vásárlói szokások miatt akár nagyobb eltérések is lehetnek mindkét irányba.)
Hogyan néznek ki ezek a számok Ausztriában? Ezt az összehasonlítást közvetlenül nem tudjuk korrekten megtenni, mert a kereseti viszonyokat alapvetően más keretek határozzák meg. Abból indulhatunk csak ki, hogy a decemberi éves infláció Ausztriában 10,2 százalék volt, ezen belül pedig az élelmiszerek 16,1 százalékkal kerültek többe, mint 2021 decemberében. A bérek emelkedésével azonban már bajban vagyunk, mert azokat ágazati kollektív szerződések rögzítik, és jellemzően januártól tartalmaznak bérrendezést.
Az osztrák munkavállalók 98 százaléka kollektív ágazati szerződés szerint dolgozik.
Ez leegyszerűsítve azt jelenti, hogy az egyes ágazatok szakszervezetei és az ágazatba tartozó munkaadók képviselői évente egyszer megállapodnak a munkavégzés különféle feltételeiről, amibe a bér mellett sok minden más is beletartozik. Minden évben körülbelül 450 kollektív szerződést tárgyalnak újra és írnak alá, ez fedi le gyakorlatilag az egész országban a munkaviszonyokat.
A kollektív szerződésekben körülbelül úgy rögzítik a bérkategóriákat, mint Magyarországon a közalkalmazotti vagy köztisztviselői bértáblákban, azaz minden ágazatban meghatározzák, hogy milyen végzettséggel, milyen munkakörben mennyi az a bruttó összeg, amit mindenképpen meg kell kapnia a munkavállalónak. A munkaadó ettől csak felfelé térhet el, ez már az egyedi alkuk köre. Ha azonban a minimálisan adható bérek változásából indulunk ki, akkor azt látjuk, hogy 2022 elején a felek jellemzően csak átlagosan 3 százalék körüli emelésekben állapodtak meg (amit szokás szerint januártól léptettek életbe). Ezek alapján, ha a decemberi pénzromlást nézzük, akkor az osztrák munkavállalók helyzete tavaly év végére körülbelül 7, az élelmiszerekhez képest pedig nagyjából 13 százalékponttal romlott.
A mindennapokban ezek az értékek azonban jóval enyhébb hatással vannak, mint a magyar pozícióvesztés. Egyrészt azért, mert eleve jóval magasabb nettó fizetésekből kellett engedni, másrészt az élelmiszerekben maga a számszerű reálértékvesztés is jóval kisebb, harmadrészt pedig az értékelést az is árnyalja, hogy az osztrák családok eleve jóval kisebb arányban költenek élelmiszerre a jövedelmükből. Tehát nekik még egy nagyobb romlás sem érződne olyan komolynak, mint a magyar családoknak.
Idén most érkeztünk el oda, hogy a legtöbb ágazatban megszülettek az újabb kollektív szerződés módosítások. Ezekből az látszik, hogy a munkavállalók ezt a fent említett, tavaly év végére beállt nagyjából 7 százalékpontos átlagos romlást teljes egészében megkapják.
Az eddigi bérrendezések ágazatoktól függően jellemzően 7 és 10 százalék között mozognak.
A mindennapi életben ez körülbelül azt jelenti, hogy tavaly gyorsan elfogyott a januári 3 százalékos béremelés, majd 2023 elején még tovább romlott a helyzet, ám a mostani bértárgyalások hirtelen (és januárra visszamenőleges hatállyal) nemcsak helyreránthatják, de még növelhetik is az osztrák reálbéreket. Ez lesz az az emelkedés, amit várhatóan idén is fokozatosan fog megenni az infláció, hogy aztán jövőre újra kezdődjön az egész procedúra.
Mindenesetre a 7-10 százalékos idei béremelés azért tűnik jelentősnek, mert még az élelmiszerekkel szemben tavaly decemberre 13 százalékpontra emelkedő reálértékromlást is majdnem ellensúlyozhatja. Magyar szemmel körülbelül így lehet megérteni, hogy egy osztrák család, amely arányaiban lényegesen kevesebbet költ élelmiszerre – ezért eleve lényegesen kevésbé fáj neki az élelmiszerárak emelkedése -, miért nem érez szinte semmit: mire lényegesen romlana a pozíciója a szupermarket kasszájánál, addigra jellemzően egy olyan emelést kap, amely csaknem teljesen visszaállítja a vásárlóerejét.
Ezt a leegyszerűsített képet persze sok tényező árnyalja. A kollektív szerződésben meghatározott bér értékek például csak kötelező minimumok, és ha valaki ennél eleve többet kap, akkor rá természetesen nem vonatkozik automatikusan a béremelés. Azt legfeljebb csak azért fogja megkapni, hogy közte és a minimális értéket kapó (jellemzően többség) között ne alakuljon ki bérfeszültség, de ez már az egyedi alkuk világába tartozik.
Az is nyitott örökzöld kérdés, hogy a statisztikai hivatalok inflációs adatai mennyire tükrözik a hétköznapi valóságot. Könnyen elképzelhető, hogy a vásárlási szokások egyedi jellemzői miatt a fent említett százalékok eltérnek, akár a fogyasztó szempontjából rosszabb vagy jobb irányba.
Mindenesetre jól látszik, hogy a két ország között óriási eltérés, hogy Ausztriában a szakszervezetek meglehetősen erős pozíciójának következtében a munkavállalóknak nem egyedül, de még csak nem is egy-egy nagyvállalati kollektíva tagjaként kell évről-évre megküzdeniük a béremelésért.
Az erős pozíció feltétele pedig az, hogy a munkavállalók jelentős része szakszervezeti tag, a szövetségek összesen 1,4 millió dolgozó nevében tárgyalnak. A kollektív szerződésekben kiharcolt emelések pedig természetesen azokra is vonatkoznak, akik nem tagok.
