Hírlevél feliratkozás
Hajdu Miklós
2022. augusztus 27. 12:04 Világ

Már annyira drága a gáz, hogy emiatt kerülheti el a legrosszabbat Európa

A héten a gyakorlatban is láthattuk a sokat emlegetett orosz gázfegyver működését. Ahogy korábban már több cikkben bemutattuk, a Gazprom fokozatosan csökkentette az EU-ba szállított mennyiséget, majd miután bejelentette, hogy hamarosan – elvileg csak egy háromnapos karbantartás erejéig – teljesen leállítja a már most is csak kapacitása ötödén működő Északi Áramlat vezetéket, teljesen elszabadultak az árutőzsdei árak.

Foglalkoztunk ezzel a jelenséggel hétfőn és csütörtökön is, de pénteken sem volt megállás. Az egyik leginkább figyelt lejáraton, a szeptemberi szállításra szólón a napi ár több mint 339 euró lett megawattóránként a holland gáztőzsdén (TTF), ami minden korábbi rekordot megdöntött. Ilyen csúcsra még az Ukrajna lerohanása utáni napokban sem volt példa, még napon belül sem. (Tegnap egyébként ez sem volt sokkal magasabban az említett 339 euróhoz képest, csak kevéssel ment 340 fölé.)

Ilyen helyzetben természetesen lehetetlen megmondani, hogy meddig emelkedhetnek még az energiaárak, de az egyre inkább látszik, hogy a spórásra kényszerülő európai országok a gazdaságuk mérsékelt zsugorodására készülhetnek a téli hónapokban.

A legrosszabbat, a mély recessziót viszont pont a mostani magas gázáraknak köszönhetően kerülhetik el,

legalábbis ha nem alakulnak nagyon negatívan az egyéb külső körülmények.

Ahogy a közgazdászok mondani szokták, a magas árakra a magas árak jelentik a megoldást, mert ezek eltüntetik a kereslet egy részét – piaci alapon, állami beavatkozás nélkül. Ahogy Pletser Tamás, az Erste Befektetési Zrt. olaj- és gázipari elemzője nemrég a G7-en írta: a 200 euró/megawattóra feletti gázárak önmagukban drasztikusan visszavethetik az európai ipar fogyasztását. Márpedig még mindig jobb, ha az ipari felhasználás azért kezd el csökkenni, mert egyre több üzemnek már nem éri meg termelnie (erre már tavaly ősszel is volt példa, a mostaninál jóval alacsonyabb gázárak mellett), mint ha a tél közepén a kormányoknak kell eldönteniük, kinek jusson gáz, és kinek nem.

A Berenberg Bank Wall Street Journal által idézett számításai szerint Németország példáján ez úgy néz ki, hogy amennyiben elegendőnek bizonyulnak az eddigi intézkedések, illetve az energiaárak által kikényszerített spórolás, akkor még belátható mértékű, 2023 első negyedévében 2,3 százalékos gazdasági visszaesés prognosztizálható. Ha viszont az államnak kell adagolnia a gázt, akkor a GDP csökkenése közel kétszer ekkora is lehet.

Az érintett vállalatok ennek természetesen nem örülnek, de az alkalmazkodás már tényleg elindult. A műtrágyaipar egyik meghatározó norvég szereplője, a Yara jelentette be a héten, hogy 35 százalékos kapacitáskihasználás mellett működteti tovább az európai üzemeit, hasonlóan az ammóniatermelését ideiglenesen leállító brit CF-hez. A holland Nyrstar fémipari vállalat is egy cinkkohó bezárása mellett döntött, és a Slovalco szlovákiai alumíniumgyára is erre a sorsa jutott.

Júliusban az európai ipar gázfelhasználása 19 százalékkal csökkent 2021 júliusához képest, míg a német ipari szektoré 24 százalékkal a Morgan Stanley befektetési bank adatai szerint.

Akárhogy is nézzük, kemény lesz a tél, de tény, hogy a tárolók gyorsan töltődnek, és a kereslet egyértelmű csökkenésének jelei mutatkoznak az iparban és az energiaszektorban, ami mind biztató.

– mondta el Natasha Fielding, az Argus Media elemzője a Wall Street Journalnak.

Az uniós gáztárolók töltöttségi szintje augusztus 24-i állás szerint 78 százalék, ami kedvező, hiszen november 1-jére 80 százalék a célkitűzés. Ebben persze nemcsak a felhasználás visszafogása játszik szerepet, hanem az olyan alternatív szállítókkal nyélbe ütött üzletek is, mint az Egyesült Államok és Katar. Eközben a kontinens gázellátásában egyre meghatározóbb szerepű Norvégia az olaj helyett a gáz kitermelésére helyezi a hangsúlyt.

Persze, ha rendkívül hidegre fordul az idő, teljesen leállnak az orosz szállítások, esetleg az újabb beszerzési források közül esik ki valamelyik, akkor sokkal rosszabb forgatókönyvek valósulhatnak meg: szélsőséges esetben szükségessé válhat az energia-fejadagok bevezetése és az ipari fogyasztók lekapcsolása, ami a földbe döngölné a gazdaságokat.

További kedvezőtlen következményei lehetnek Európára nézve a kínai járványhelyzet javulásának is. Ha véget érnek a még mindig szigorú lezárások, jelentősen élénkülhet az LNG-készletekért folytatott verseny, a fokozottabb áremelkedést eredményezve.

Ugyanakkor vannak pozitív elemek is. Ahogy Pletser Tamás írta,

  • jelentős tartalék van még a fűtési célú lakossági felhasználásban is, a takarékossággal az EU 10-15 milliárd köbméter földgázt is megtakaríthat fűtési szezononként.
  • A globális gazdasági aktivitás lassul, ami miatt várhatóan lesz elegendő és elfogadható árú LNG-, kőszén- és kőolajkínálat Európa felé.
  • Az orosz földgázkínálat pedig nem esik nullára, mivel ekkor a Gazprom zsarolási potenciálja is megszűnik.
  • Ezenfelül talán bízhatunk abban, hogy ősszel megjön az eső és a szél, ami segít helyreállítani a nukleáris és vízerőművi termelést és fokozni a megújuló erőforrások kihasználtságát.
  • Reméljük, hogy a téli időszakban is érezhetjük a globális felmelegedés hatását, nem csak a tikkasztó nyári időszakban. Egy átlagnál melegebb tél akár két számjegyű mértékben is csökkenti a gázigényt.

Persze mint a fentiekből kiderül, az energiaárak további inflációs hatását már aligha ússzuk meg (az áramárak szintén durván elszálltak a piaci felhasználók számára), például azért sem, mert a most legyártott kevesebb műtrágya a jövő évi terméskilátásokat rontja. Ez pedig tovább növelheti az élelmiszerárakat.

Bár az orosz döntéseket nem biztos, hogy befolyásolja, de ha mégis sikerülne egy mély recessziót előidézniük Európában, azzal ők sem járnának jól. Ebben az esetben ugyanis a gáz- és olajárak is erősen csökkennének, ami az orosz költségvetés bevételeit is visszavetné. Egyelőre ráadásul a gázfegyver bevetésének hozadéka sem látszik, nem tűnik úgy, hogy érdemben csökkenne Ukrajna nyugati támogatottsága, akár a kormányok intézkedéseit, akár a közvélemény hangulatát nézzük.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkRohamtempóban töltik a magyar gáztárolókat, mégis a téli szállításoktól függ szinte mindenA korábbi késlekedés miatt a tárolók telítettsége nem kiemelkedő, azt pedig elsősorban a téli import határozza majd meg, hogy mire elég a felhalmozott gázkészlet.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAz oroszok már a látszatra sem ügyelnek, lesz-e elég földgázunk a télen?Burleszket ad elő a Gazprom, a szituáció kritikus. A lakossági korlátozás esélye alacsony, de annak is súlyos következményei lesznek, ha az ipar nem kap elegendő gázt elfogadható áron.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkVan, ahol már sikerült átvészelni az energiaválságot 15 százalékos spórolássalJapánban a fukusimai atomkatasztrófa után hasonló mértékű energiafogyasztás-csökkentést vittek véghez, mint amire most Európa készül.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ energiaárak energiaválság földgáz németország recesszió válság Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Mészáros R. Tamás
2024. október 10. 04:40 Közélet, Világ

Kína egyik uniós hídfőállása lett Magyarország, de ki fog ebből hasznot húzni?

A magyarhoz hasonló stratégiák eddig nem sok haszonnal, cserébe viszont jelentős kockázatokkal jártak.

Torontáli Zoltán
2024. október 8. 12:19 Adat, Világ

Épp Kínával indul az e-autók miatt háború, pedig onnan jön a legtöbb high-tech termék

Kínából importálnak az uniós országok a legnagyobb értékben fejlett technológiájú termékeket.

Török Zoltán
2024. október 6. 05:39 Világ

Van már akkora bajban Európa, hogy Egyesült Államok legyen belőle?

A Draghi-jelentés jó látleletet nyújt az EU gazdasági kihívásairól, de erősen kérdéses, hogy érdemes és lehetséges-e a központosítás felé elmozdulni.

Fontos

Jandó Zoltán
2024. október 7. 04:34 Pénz, Vállalat

Valódi pénzgyárat indíthatott volna be a magyar vállalkozó hamis brazil kötvénye

Alkalmas lehet a hamis kötvény kvázi tisztára mosására, ha valaki úgy viszi be egy cégbe, ahogy azt a papíron ezermilliárdokat érő brazil állampapírral tették.

Stubnya Bence
2024. október 5. 14:59 Közélet, Pénz

A Pénzügyminisztérium szerint kacsa a Nők 43+ról szóló hír, marad a Nők 40

Megjelent a hír, hogy 2025-től Nők 43+ lesz a Nők 40 helyett, és az OECD is javasolt a szigorítást, de a kormány nem tervez ilyesmit.

Stubnya Bence
2024. október 5. 05:00 Podcast

Nagyrészt kidobott közpénz a külföldi beruházások állami támogatása

Miért kritizálta Matolcsy György a kormányt azzal, hogy túl sok állami forrást fordít a külföldi működőtőke bevonásra és újraiparosításra? A G7 Podcastban Medve-Bálint Gergővel, a téma kutatójával beszéltük át.