Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2022. augusztus 23. 04:34 Vállalat

Rohamtempóban töltik a magyar gáztárolókat, mégis a téli szállításoktól függ szinte minden

A szokottnál sokkal gyorsabb ütemű volt az elmúlt hetekben a földgáz betárolása Magyarországon, az előző tíz évben csak kétszer fordult elő, hogy a mostaninál is több gázt töltöttek a tárolókba nyáron. Ennek ellenére a telítettség továbbra sem kiemelkedő, azt pedig nem könnyű megjósolni, mire lesz elegendő a tartalék, minden a téli szállításoktól függ.

A tartalékokat égettük télen

Június eleje és augusztus közepe között napi átlagban több mint 23 millió köbméter gáz került a magyar gáztárolókba, így összesen közel 1,8 milliárd köbméter tartalék gyűlt össze ebben az időszakban. Ez kifejezetten soknak számít.

Az elmúlt tíz évben csak 2017-ben és 2019-ben volt ennél is gyorsabb ütemű a betárolás, előfordult azonban, hogy feleennyi gáz sem gyűlt össze a nyári hónapokban.

Ennek megfelelően a tárolók telítettsége is nagyot ugrott június eleje óta, ám a mostani töltöttség többéves összevetésben így sem számít kiugrónak. Augusztus közepén 58 százalék körül jártunk, ami szinte pontosan megfelel a sokévi átlagnak, de az elmúlt négy évben mindig több gázunk volt az évnek ebben az időszakában.

A magyarázat az, amiről már korábban is írtunk: az idén nagyon későn kezdődött el a betárolás, és tavasz középre rendkívül alacsony szintre sikerült ledolgozni a tartalékokat. Ahogy a fenti ábrán is látszik, miközben az évek többségében már április közepén megindult a tartalékolás – így ettől kezdve növekedett a tárolókban lévő mennyiség -, ezúttal erre csak május elején került sor. Ráadásul ezt megelőzően meredek ütemben apadt a készlet, ami miatt tavasz közepére történelmi mélypont közelébe esett a töltöttség.

Mindezt ráadásul egy kifejezetten kedvező pozícióból sikerült elérni, hiszen tavaly ősszel jóval 80 százalék felett volt a tárolók telítettsége. Csak éppen 2021 novemberétől – vélhetően az árak rohamos emelkedése miatt – nagyon kevés (orosz) gáz érkezett az országba, így a folyamatos import helyett inkább a tartalékokat égettük.

Ennek a pontos okát nem tudjuk, ám még a háború kirobbanását követően is úgy tűnt egy ideig, hogy a magyar fél vár ki. Ha így volt, ennek az lehetett a magyarázata, hogy a rezsicsökkentés fenntartását ígérő kormányzat bízott egy kedvező piaci fordulatban, és nem akarta rendkívül magas áron megkezdeni a tartalékolást. Júliusra azonban teljesen egyértelmű lett, hogy a gáz ára nem fog érdemben csökkenni, így a kabinet kénytelen volt elengedni a rezsicsökkentést, és felpörgetni a beszerzéseket is.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkKegyetlenül drága lesz ősszel az orosz gáz, ezért emelt rezsit a kormányA kormány valószínűleg taktikázott kicsit, de júniusra egyértelmű lett, hogy ősszel még az eddiginél is drágábban kapjuk majd a gázt az oroszoktól, ezért lépni kellett.

Kié a gáz?

A vezetékek forgalmi adatai alapján az elmúlt hetekben így már jóval több földgáz érkezett az országba, mint korábban, ráadásul az import szinte teljes egészében itt is maradt. Ez tette lehetővé a szokásosnál gyorsabb ütemű betárolást. Ahogy a lenti ábrán is látszik, ha a tartalékolás kitolt kezdetétől, május 1-jétől nézzük az adatokat, akkor a korábbi évekkel összevetve is látványosan nagy volt a növekedés az idén.

Fontos azonban hangsúlyozni, hogy ez nem feltétlenül a magyar lakosság számára félretett gáz, sőt még csak nem is feltétlenül magyar felhasználásra, magyar tulajdonban lévő energiahordozó. A tárolók ugyanis tulajdonképpen raktárak, amelyeket bárki kibérelhet, hogy letárolja a tulajdonában lévő gázt, amit aztán később ott ad el, ahol akar. Úgy tudjuk, hogy az elmúlt években például jelentős készletei voltak az ukrán tranzit felszámolására készülő orosz Gazpromnak is a magyar tárolókban, részben épp azért, hogy ha fennakadás lenne a szállításokban, akkor is el tudja látni nyugati vevőit. Így elvileg előfordulhat, hogy hiába telnek az itthoni tárolók, ez nem a hazai fogyasztóknak képzett tartalék.

Más kérdés, hogy

most valószínűleg tényleg a magyar igények kielégítésére félretett gáz van a tárolókban.

Egyrészt az üzleti és a politikai logika is azt diktálja, hogy a lakosságot is kiszolgáló MVM kellő tartalékot gyűjtsön (illetve az üzleti azt is, hogy más ne nagyon gyűjtsön), másrészt a külkereskedelmi adatok és a piaci hírek is azt erősítik, hogy főleg az állami energiamamut tölti a magyar tárolókat. Arról nem is beszélve, hogy egy esetleges vészhelyzet esetén elég nehezen elképzelhető, hogy akár más tulajdonában lévő gázt kiengedne az országból a kormányzat. Korábban is volt már rá példa, hogy jogi eszközökkel korlátozták egyes termékek kivitelét.

Ezúttal tehát valószínűleg nem járunk messze a valóságtól, ha azzal számolunk, hogy a tárolókban lévő gázzal a hazai igényeket fogják kielégíteni. Így viszont adódik a kérdés, hogy mire elég a tartalék.

Kell még gyűjteni

Többször írtunk már róla, hogy a magyar tárolói kapacitás az ország felhasználásához képest kifejezetten nagy. A különböző tárolókban elvileg közel 6,5 milliárd köbéter gázt lehet felhalmozni, ami a teljes éves magyar fogyasztás kétharmada, a lakossági felhasználást pedig majdnem két évig fedezné.

Igen ám, de a gázfelhasználás – az időjárás miatt logikusan – igencsak szezonális: a teljes éves fogyasztás háromnegyede az október és április közötti időszakra esik. Ez az a periódus, amikor az országba érkező gázt az alacsonyabb nyári fogyasztás idején felhalmozott tartalékokból egészítjük ki. Csak a tartalékokból azonban az ebben a fél évben jelentkező igényt – különösen egy hidegebb tél esetén – már nem lehet kielégíteni.

Így azt, hogy mire elég a felhalmozott gázkészlet, elsősorban a téli import határozza majd meg.

A tárolók korábbi években jellemző telítettségét mutató ábráról is könnyen leolvasható, hogy ha a jelenlegi tartalékkal vágnánk neki a télnek, és a tavalyi ütemben használnánk fel a készleteket, akkor nem lenne elég a betárolt gáz mennyisége, valamikor február végén, március elején kiürülnének a tárolók.

Azaz, ha az idén is csak a tavaly téli alacsony importtal számolhatunk, akkor növelni kell még a tartalékokat, és valószínűleg érdemes lenne elérni a 75-80 százalékos töltöttségi szintet. Ez egyébként az elmúlt hetek tendenciája alapján egyáltalán nem irreális célkitűzés.

A Magyar Földgáztároló Zrt. zsanai földalatti tárolótelepe 2014. november 3-án. Fotó: MTI/Rosta Tibor

Nagyobb gond akkor lehet, ha egy hideg tél miatt ezúttal a tavalyinál nagyobb lesz a felhasználás és/vagy az import még a 2021-es alacsony szintet sem éri el. Az utóbbi sajnos szintén elképzelhető: míg tavaly vélhetően a magyar fél döntése volt a behozatal visszafogása (a magas árak miatt), addig az idén előfordulhat, hogy az oroszok nem küldenek annyi gázt Európába – és ezen belül Magyarországra -, amennyire szükség lenne.

A hazai gázimport komolyabb téli megtorpanása pedig a nagy kapacitás mellett is okozhat gondot. Főleg a tél vége felé, amikor már nehezebb kiszedni a gázt a tárolókból. Ezekből ugyanis nem vehető ki tetszőleges mennyiségű energiahordozó, a kitárolásnak is van egy korlátja. Ez ráadásul nem is fix.

A tárolókat úgy kell elképzelni, mint egy nagy lufit: amikor több bennük a gáz, akkor gyorsabban jön ki, amikor kevesebb, akkor lassabban

– szemléltette a problémát lapunknak egy ágazati szakértő.

Mindez azt jelenti, hogy egy márciusi fagy esetén még olyan helyzet is előállhat, hogy a tárolókban ugyan elvileg van elég gáz az igények kielégítésére, csak éppen kiszedni nem lehet annyit, amennyire éppen szükség lenne.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkÚjabb rekordot döntött meg a gázár, a forint is megérziDurva áremelkedést okozott az irányadó európai gáztőzsdén az oroszok legutóbbi bejelentése, ennek továbbgyűrűző hatása pedig a devizapiacokon is érzékelhető.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAz oroszok már a látszatra sem ügyelnek, lesz-e elég földgázunk a télen?Burleszket ad elő a Gazprom, a szituáció kritikus. A lakossági korlátozás esélye alacsony, de annak is súlyos következményei lesznek, ha az ipar nem kap elegendő gázt elfogadható áron.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMásfél éve nem jött annyi gáz Magyarországra, mint augusztus első három hetébenRáadásul hetek óta szinte a teljes mennyiség az országban marad, igaz, az elmúlt néhány napban voltak szállítások az egyik szomszédunk felé.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat földgáz gázár rezsicsökkentés tároló Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Torontáli Zoltán
2024. október 2. 14:32 Közélet, Vállalat

Már a sokkok nélküli, lassított kimúlás lehet a fő cél a Dunaferr történetében

A vasmű egyre fogyó maradékába továbbra sem sikerül életet lehelni, a kormány a társadalmi-politikai veszteség minimalizálására törekedhet.

Torontáli Zoltán
2024. október 2. 04:39 Pénz, Vállalat

Jöhet a napelemesek ellenlépése, nem az állami közműveknek adják el az áramot

Az MVM öt forintos átvételi árral szúrja ki a napelemesek szemét, egy most induló magáncég az áramot a tőzsdén eladva jóval többet kínálhat.

Jandó Zoltán
2024. október 1. 11:04 Vállalat, Világ

Magyar cég logójával a karján írt történelmet a szlovén Tadej Pogačar

A Mol helyi leányvállalata május óta a szlovén válogatott bronzfokozatú szponzora. Bár a magyar kerékpársport is egyre sikeresebb, itthon nem tolonganak a támogatók.

Fontos

Bucsky Péter
2024. október 4. 05:22 Közélet

Kétséges a megtérülése, mégis egyre csak nő a külföldi egyetemisták ösztöndíjkerete

Évi tízmilliárdokat költ arra a kormány, hogy fejlődő országokból Magyarországra hozzon egyetemistákat, de végzés után nem ösztönzi, hogy itt is helyezkedjenek el.

Jandó Zoltán
2024. október 3. 04:42 Adat, Élet

Adóparadicsom a focisták számára Magyarország

Még Monacónál is kedvezőbb adózási feltételeket teremtett a kormány a hazai futballban. Ennek is köszönhetően versenyezhet a Fradi már nyugat-európai klubokkal is játékosokért.

Stubnya Bence
2024. október 2. 11:06 Közélet

Nem befelé, hanem kifelé tereli a pénzt a nyugdíjrendszerből a kormány

A választások előtti évre vonatkozóan módosítana egy szabályt a kormány, a nagyobb ívű nyugdíjreform most nem foglalkoztatja.