Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2022. április 28. 10:32 Pénz, Vállalat

A háború kitörésének másnapján már el is kezdték felhalmozni a gázt a lengyelek

Nem beszélt a levegőbe Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök, amikor az orosz gázszállítások leállítására úgy reagált, hogy országa felkészült erre. A háború kirobbanása óta ugyanis a lengyelek folyamatosan töltötték fel a tárolóikat, azaz láthatóan készültek arra, hogy egy pont után nem kapnak több földgázt a Gazpromtól.

A tél végén ez egyébként egyáltalán nem evidencia, ebben az időszakban az országok jellemzően még a korábbi tartalékokat élik fel, az úgynevezett betárolást (a tározók feltöltését) hagyományosan áprilisban szokták megkezdeni. Általában a lengyelek is így csinálják, a lenti grafikonon jól látható, hogy az előző néhány évben április elején-közepén érte el a mélypontot a tartalék mennyisége, és ezt követően kezdett először lassabban, majd meredekebben emelkedni.

Ezúttal azonban azonnal reagáltak a háborúra, és február 25-én már több gázt vásároltak, mint amennyire az országban szükség volt. Azóta majdnem 700 millió köbmétert töltöttek be a tárolókba, amelyek telítettsége így már a 80 százalékot közelíti. Alapesetben ezt a szintet július végén szokták elérni, de

az elmúlt években volt példa arra, hogy még augusztus 20-án sem volt ennyi tartalékuk.

A lengyelek gyors reagálása egyáltalán nem általános, ami nem is feltétlenül meglepő, hiszen jelenleg rendkívül drága a gáz, a felhalmozást pedig általában mindenki igyekszik olcsón megúszni. Egy ideig valószínűleg a piaci szereplők többsége kivárt, hátha később alacsonyabb áron vásárolhat. Az Európai Unió egészében március közepéig látványosan csökkent a tartalék, majd némi stagnálást követően április elején kezdett el emelkedni a tárolókban lévő gáz mennyisége. Jelenleg az átlagos telítettség 32 százalékos. Ez a tavalyi szintet ugyan meghaladja, az elmúlt öt év átlagától azonban elmarad, a lengyelországinak pedig kevesebb, mint a fele.

Magyarország ebből a szempontból még az uniós átlagnál is később lépett.

Nálunk – korábbi években megszokott időzítésnek megfelelően – csak az elmúlt napokban kezdett el emelkedni a betárolt gáz mennyisége. Így jelenleg a 20 százalékot sem éri el a hazai tározók telítettsége. Az évnek ebben az időszakában 2011 óta egyetlen egyszer volt kevesebb tartalékunk, az elmúlt években pedig jellemzően sokkal magasabb töltöttségi szintet sikerült április végére elérnünk. A lenti ábrán jól látszik a lengyel és a magyar stratégia közötti különbség.

Fontos azonban kiemelni, hogy Magyarország a teljes felhasználásához képest rendkívül nagy tárolói kapacitással rendelkezik, így az alacsony töltöttség sem annyira kedvezőtlen, mint amilyennek elsőre tűnhet. A saját fogyasztásunkhoz viszonyítva szinte pontosan ugyanannyi – durván másfél havi fogyasztásnak megfelelő – tartalékunk van így, mint a lengyeleknek.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Pénz Vállalat földgáz gázár gázszállítások tartalék Olvasson tovább a kategóriában

Pénz

Bucsky Péter
2023. december 6. 04:34 Pénz

A külföldi befektetők összeszerelő üzemeire épített gazdaságban a GDP nőhet, de a bérek alig

A fejlett országok közül Magyarországon marad helyben a GDP egyik legkisebb része.

Karsai Gábor
2023. december 5. 16:24 Közélet, Pénz

Korai még az infláció feletti győzelmet ünnepelni

Nem érdemes előre inni a medve bőrére, ugyanis nem mindegy, mitől csökken az infláció - egy korai lazítás csak elhúzódó problémákat generál.

Debreczeni Anna
2023. december 1. 14:29 Pénz, Támogatói tartalom

Eljött az üzemi szintű kibertámadások korszaka, bárki célpontja lehet az üzleti tervvel készülő csalóknak

Soha nem történt annyi banki csalás Magyarországon, mint az idei első félévben.

Fontos

Pálos Máté
2023. december 11. 04:34 Közélet

Az iskolakötelezettség korhatárának leszállítása mindenkinek csak ártott

Az iskolaelhagyók többsége nem megy el dolgozni, és passzivizálódik, esetleg emellé még gyereket vállal.

Váczi István
2023. december 10. 04:34 Világ

Ki éli túl a telet Ukrajnában?

Fogyatkozó és bizonytalan nyugati támogatás mellett kell talpon maradnia Ukrajnának, de a fronton lévő orosz katonák helyzete semmivel sem könnyebb, mint az ukránoké.

Pálos Máté
2023. december 9. 17:49 Közélet

A PISA-felmérés szerint kikészíti a diákokat a telefonfüggés

A diákok csaknem fele ideges és feszült lesz, ha a telefonja nincs a közelében.