Már annyira drága a gáz, hogy emiatt kerülheti el a legrosszabbat Európa

A héten a gyakorlatban is láthattuk a sokat emlegetett orosz gázfegyver működését. Ahogy korábban már több cikkben bemutattuk, a Gazprom fokozatosan csökkentette az EU-ba szállított mennyiséget, majd miután bejelentette, hogy hamarosan – elvileg csak egy háromnapos karbantartás erejéig – teljesen leállítja a már most is csak kapacitása ötödén működő Északi Áramlat vezetéket, teljesen elszabadultak az árutőzsdei árak.

Foglalkoztunk ezzel a jelenséggel hétfőn és csütörtökön is, de pénteken sem volt megállás. Az egyik leginkább figyelt lejáraton, a szeptemberi szállításra szólón a napi ár több mint 339 euró lett megawattóránként a holland gáztőzsdén (TTF), ami minden korábbi rekordot megdöntött. Ilyen csúcsra még az Ukrajna lerohanása utáni napokban sem volt példa, még napon belül sem. (Tegnap egyébként ez sem volt sokkal magasabban az említett 339 euróhoz képest, csak kevéssel ment 340 fölé.)

Ilyen helyzetben természetesen lehetetlen megmondani, hogy meddig emelkedhetnek még az energiaárak, de az egyre inkább látszik, hogy a spórásra kényszerülő európai országok a gazdaságuk mérsékelt zsugorodására készülhetnek a téli hónapokban.

A legrosszabbat, a mély recessziót viszont pont a mostani magas gázáraknak köszönhetően kerülhetik el,

legalábbis ha nem alakulnak nagyon negatívan az egyéb külső körülmények.

Ahogy a közgazdászok mondani szokták, a magas árakra a magas árak jelentik a megoldást, mert ezek eltüntetik a kereslet egy részét – piaci alapon, állami beavatkozás nélkül. Ahogy Pletser Tamás, az Erste Befektetési Zrt. olaj- és gázipari elemzője nemrég a G7-en írta: a 200 euró/megawattóra feletti gázárak önmagukban drasztikusan visszavethetik az európai ipar fogyasztását. Márpedig még mindig jobb, ha az ipari felhasználás azért kezd el csökkenni, mert egyre több üzemnek már nem éri meg termelnie (erre már tavaly ősszel is volt példa, a mostaninál jóval alacsonyabb gázárak mellett), mint ha a tél közepén a kormányoknak kell eldönteniük, kinek jusson gáz, és kinek nem.

A Berenberg Bank Wall Street Journal által idézett számításai szerint Németország példáján ez úgy néz ki, hogy amennyiben elegendőnek bizonyulnak az eddigi intézkedések, illetve az energiaárak által kikényszerített spórolás, akkor még belátható mértékű, 2023 első negyedévében 2,3 százalékos gazdasági visszaesés prognosztizálható. Ha viszont az államnak kell adagolnia a gázt, akkor a GDP csökkenése közel kétszer ekkora is lehet.

Az érintett vállalatok ennek természetesen nem örülnek, de az alkalmazkodás már tényleg elindult. A műtrágyaipar egyik meghatározó norvég szereplője, a Yara jelentette be a héten, hogy 35 százalékos kapacitáskihasználás mellett működteti tovább az európai üzemeit, hasonlóan az ammóniatermelését ideiglenesen leállító brit CF-hez. A holland Nyrstar fémipari vállalat is egy cinkkohó bezárása mellett döntött, és a Slovalco szlovákiai alumíniumgyára is erre a sorsa jutott.

Júliusban az európai ipar gázfelhasználása 19 százalékkal csökkent 2021 júliusához képest, míg a német ipari szektoré 24 százalékkal a Morgan Stanley befektetési bank adatai szerint.

Akárhogy is nézzük, kemény lesz a tél, de tény, hogy a tárolók gyorsan töltődnek, és a kereslet egyértelmű csökkenésének jelei mutatkoznak az iparban és az energiaszektorban, ami mind biztató.

– mondta el Natasha Fielding, az Argus Media elemzője a Wall Street Journalnak.

Az uniós gáztárolók töltöttségi szintje augusztus 24-i állás szerint 78 százalék, ami kedvező, hiszen november 1-jére 80 százalék a célkitűzés. Ebben persze nemcsak a felhasználás visszafogása játszik szerepet, hanem az olyan alternatív szállítókkal nyélbe ütött üzletek is, mint az Egyesült Államok és Katar. Eközben a kontinens gázellátásában egyre meghatározóbb szerepű Norvégia az olaj helyett a gáz kitermelésére helyezi a hangsúlyt.

Persze, ha rendkívül hidegre fordul az idő, teljesen leállnak az orosz szállítások, esetleg az újabb beszerzési források közül esik ki valamelyik, akkor sokkal rosszabb forgatókönyvek valósulhatnak meg: szélsőséges esetben szükségessé válhat az energia-fejadagok bevezetése és az ipari fogyasztók lekapcsolása, ami a földbe döngölné a gazdaságokat.

További kedvezőtlen következményei lehetnek Európára nézve a kínai járványhelyzet javulásának is. Ha véget érnek a még mindig szigorú lezárások, jelentősen élénkülhet az LNG-készletekért folytatott verseny, a fokozottabb áremelkedést eredményezve.

Ugyanakkor vannak pozitív elemek is. Ahogy Pletser Tamás írta,

jelentős tartalék van még a fűtési célú lakossági felhasználásban is, a takarékossággal az EU 10-15 milliárd köbméter földgázt is megtakaríthat fűtési szezononként.
A globális gazdasági aktivitás lassul, ami miatt várhatóan lesz elegendő és elfogadható árú LNG-, kőszén- és kőolajkínálat Európa felé.
Az orosz földgázkínálat pedig nem esik nullára, mivel ekkor a Gazprom zsarolási potenciálja is megszűnik.
Ezenfelül talán bízhatunk abban, hogy ősszel megjön az eső és a szél, ami segít helyreállítani a nukleáris és vízerőművi termelést és fokozni a megújuló erőforrások kihasználtságát.
Reméljük, hogy a téli időszakban is érezhetjük a globális felmelegedés hatását, nem csak a tikkasztó nyári időszakban. Egy átlagnál melegebb tél akár két számjegyű mértékben is csökkenti a gázigényt.

Persze mint a fentiekből kiderül, az energiaárak további inflációs hatását már aligha ússzuk meg (az áramárak szintén durván elszálltak a piaci felhasználók számára), például azért sem, mert a most legyártott kevesebb műtrágya a jövő évi terméskilátásokat rontja. Ez pedig tovább növelheti az élelmiszerárakat.

Bár az orosz döntéseket nem biztos, hogy befolyásolja, de ha mégis sikerülne egy mély recessziót előidézniük Európában, azzal ők sem járnának jól. Ebben az esetben ugyanis a gáz- és olajárak is erősen csökkennének, ami az orosz költségvetés bevételeit is visszavetné. Egyelőre ráadásul a gázfegyver bevetésének hozadéka sem látszik, nem tűnik úgy, hogy érdemben csökkenne Ukrajna nyugati támogatottsága, akár a kormányok intézkedéseit, akár a közvélemény hangulatát nézzük.