Őrültség rakétákkal lőni Európa legnagyobb atomerőművét, de lehet-e Csernobil Zaporizzsjából?

A zaporizzsjai atomerőmű elleni szombat esti támadásban egy ukrán dolgozó és a használt üzemanyagtároló épületei mellett megsérültek a radioaktív sugárzásmérő kommunikációs kábelei, és elképzelhető, hogy maguk a szenzorok is. Egy nappal korábban az atomerőmű hidrogénüzemét érte tüzérségi találat, amely a generátorok hűtéséhez szükséges hidrogént állítja elő. Károsodott az atomerőműben megtermelt áramot elszállító négy nagyfeszültségű vezetékből kettő is is, így már csak a maradék kettőn keresztül megy áram az ukrán hálózatba.

Példa nélküli, hogy egy működő atomerőmű körül harcok dúljanak, és a felek egymást vádolják azzal, hogy nukleáris katasztrófát kockáztatnak. Az oroszok szerint az ukránok, az ukránok szerint az oroszok lövik tüzérséggel a március eleje óta orosz kézen lévő atomerőművet. Ezt leginkább a becsapódások irányszögéből lehetne megállapítani, de független megfigyelők nincsenek jelen, sem az oroszok, sem az ukránok nem engedik a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) szakembereit egyelőre a helyszínre, hiába kéri ezt folyamatosan az atomerőművek biztonsága és a nukleáris anyagok felelős felhasználása felett őrködő ENSZ-szervezet.

Fontos tisztázni, hogy nevével ellentétben a zaporizzsjai atomerőmű nem ebben az ukrán kézen maradt nagyvárosban működik, hanem attól délnyugatra, Zaporizzsja megye nyugati részén, Enerhodarban (az alábbi térképen a déli nagy Dnyeper-víztározó déli partján, Nyikopollal szemben kell keresni). Ezt a térséget az oroszok (a már 2014 óta megszállt Krímből kiindulva) nem sokkal a háború február 24-i kitörése után foglalták el.

Pirossal a frontvonal jelenlegi hozzávetőleges helyzete. Forrás: Def Mon / Twitter / Google Maps

A NAÜ hét létfontosságú nukleáris biztonsági pillért határozott meg a konfliktus elején, de a szervezet legfrissebb, hétfői közlése szerint már ezek egyike sem teljesül. Nem működnek megfelelően a biztonsági rendszerek, nincs biztonságban és megfelelő állapotban a kezelő személyzet, nem garantált az objektum szükséges külső energiaellátása, és amellett, hogy az épületek fizikai integritását rombolják, már a radioaktív sugárzásmérő rendszer épsége is kétséges. (A meglévő adatok idáig szerencsére nem mutatnak emelkedő radioaktivitást az erőmű környékén.)

„Az Európa legnagyobb atomerőműve elleni lövések egy olyan nukleáris katasztrófa valóságos kockázatát jelentik, ami Ukrajnában és azon túl is fenyegeti a közegészségügyet és a környezetet. A létesítményt érő, vagy onnan leadott minden lövés játék a tűzzel, potenciálisan katasztrofális következményekkel” – adott ki kétségbeesett közleményt Rafael Mariano Grossi, a NAÜ főigazgatója. Antonio Guterres ENSZ-főtitkár pedig ezt azzal toldotta meg, hogy

minden atomerőmű elleni támadás öngyilkosság.

A nyolcvanas évek közepén átadott zaporizzsjai atomerőmű hat blokkja összesen 6000 megawatt kapacitású, ezzel nemcsak Ukrajna, de egész Európa legnagyobbja. Gigantikus létesítményről van szó, és bár az üzemeltetési, karbantartási szintje már a háború előtt is elmaradt a Nyugat-Európában megszokottól, összességében elfogadható műszaki színvonalú, nem egy vállalhatatlanul korszerűtlen erőműről van szó. Ezért még a legrosszabb forgatókönyv megvalósulása, egy radioaktív sugárzás kibocsátását okozó támadás vagy nukleáris baleset esetén sem okozna olyan hatalmas területre kiterjedő katasztrófát, mint az 1986-os csernobili.

Egy olyan csernobili jellegű baleset, ami Magyarországot is veszélyeztetné, Zaporizzsjában nem történhet meg

– mondja Aszódi Attila. A BME egyetemi tanára, a paksi atomerőműért felelős egykori kormánybiztos és államtitkár a G7-nek ezt több, alapvetően eltérő műszaki jellemzővel magyarázta. Zaporizzsjában VVER-1000 típusú reaktorok vannak, azokban pedig elvileg sem fordulhat elő olyan úgynevezett megszaladásos baleset (ez a láncreakció ellenőrizetlen felgyorsulása, ami a felszabaduló hatalmas energiamennyiség miatt a csernobili reaktorban gőzrobbanáshoz vezetett), mint a csernobili típusú, régi szovjet grafitmoderátoros RBMK reaktorokban. A zaporizzsjai reaktorokban nincs grafit, azok ugyanúgy vízhűtésesű, vízmoderálású típusúak mint például a paksiak is.

Ez két szempontól is jóval biztonságosabb megoldás, mint a csernobili: egyrészt a belső visszacsatolásoknak köszönhetően sokkal stabilabb rendszerekről van szó, másrészt itt egy nukleáris baleset esetén sem lenne olyan hosszú ideig radioaktív kibocsátás, mint Csernobilban volt, ahol a meggyulladó grafit közel két hétig égett, feljuttatva a szennyezést a légkör magasabb rétegeibe is. Szintén növeli a biztonságot, hogy Csernobillal szemben itt a reaktorok körül épült konténment is, vagyis egy erős vasbeton szerkezet, amely a reaktor acélfala után egy további biztosítékot jelent.

A harcok miatt egy, a reaktort érő súlyos baleset azonban így is nukleáris katasztrófát okozna az erőmű több tucat kilométeres körzetében, az erőmű mellett folyó Dnyeper pedig a Fekete-tenger felé vinné tovább a radioaktív szennyezést.

Sugárzás szempontjából az egyik legveszélyesebb a reaktorépület erősebb fegyverrel való eltalálása lenne, de az elhasznált fűtőanyagok átmeneti tárolójából is piszkos bombát csinálhatna egy komolyabb becsapódás. Ha ezt szándékosan senki nem is akarhatja, egy eltévedt rakéta is katasztrófát okozhat.

Márpedig az atomerőmű elleni pénteki és szombati támadásokban BM-21 Grad rakéta-sorozatvetőket használtak, ami lényegében egy kései Katyusa-utód, egyáltalán nem egy precíziós fegyver, távolabbi célpontok esetében akár több száz méter is lehet a szórása.

Katonailag abszolút kontraproduktív Gradokkal lőni az erőművet. Ez egyszerűen feneketlen ostobaság, mert a Grad tényleg rettenetesen pontatlan. De a butaság szerepét soha ne becsüljük alá. A háború első szakaszában Csernobilban a vörös erdő közepén, a legszennyezettebb területen ástak az oroszok lövészárkokat, és állomásoztatták hetekig a saját katonáikat. Őket ukrán források szerint most Belaruszban kezelik sugárbetegséggel

– mondta a G7-nek Rácz András biztonságpolitikai szakértő, a Német Külügyi Intézet munkatársa.

Rácz úgy gondolja, hogy az ukránoknak a legkevésbé sem állna érdekében a saját országukban kockáztatni egy nukleáris katasztrófát. Gradokkal mindkét fél rendelkezik, így ez alapján önmagában nem lehet megmondani, hogy ki lő valójában. De ha az ukránok lennének, sokkal logikusabb lenne, ha valamelyik rendelkezésükre álló precíziós fegyvert használnák, akár az amerikai HIMARS-t, akár a francia CAESAR-t, akár a német Panzerhaubitze 2000 lövegeket. Ukrán szempontból észszerűbb lenne a szinte centiméteres pontossággal használható öngyilkos drónokkal célzottan támadni, ezt júliusban egyszer már meg is tették a zaporizzsjai erőműben, megsemmisítve egy orosz légvédelmi löveget és megölve néhány orosz katonát. Bármelyik opcióhoz képest Gradokkal támadni, amiket ehhez az orosz lőtávolságon belülre kellene vinni, értelmetlennek tűnik, nem beszélve arról, hogy a könnyen félrevivő lövegekkel azt kockáztatnák, hogy a saját országukban okoznak nukleáris tömegkatasztrófát.

Orosz oldalról Rácz szerint a kockázat jóval kisebb, és az sem áll távol az orosz katonai hagyománytól, hogy egy megtévesztő akcióval a saját egységeiket támadják, amit aztán az ellenségre fognak – ezt már az 1939/40-es Finnország elleni téli háborúban és később is alkalmazták.

Már önmagában az is, hogy az oroszok haderőt visznek be az atomerőműbe, azt jelenti, hogy azt zsarolásra és nukleáris fenyegetésre használják

– hangsúlyozza a biztonságpolitikai szakértő.

A Zaporizzsjától délre húzódó front viszonylag nyugodt, itt már csak azért sincsenek jelentős harcok, mert a város alatt a visszaduzzasztott Dnyeper kiszélesedik, ezen a jól védhető természetes határon a hadviselő felek nem – vagy csak nagy nehézségek árán – tudnának átkelni. Ennek ellenére, mint azt műholdas felvételek is bizonyítják, az oroszok tüzérségi eszközöket és robbanóanyagot vittek be a zaporizzsjai atomerőműbe, és rendszeresen lövik onnan a Dnyeper túlpartján lévő Nyikopolt.

?️Russia uses #Zaporizhzhia Nuclear Power Plant as its base, and stores ammunition and military hardware in the complex. UN has already stated that every principle of nuclear safety has been violated.#UkraineRussiaWar pic.twitter.com/M19cn9Rr5A

— MilitaryLand.net (@Militarylandnet) August 6, 2022

Nyugati források szerint körülbelül 500 orosz katona van az atomerőmű területén, de rajtuk kívül az erőmű megszállása óta az orosz Roszatom emberei is a helyszínen vannak. Az erőművet azonban nagyrészt továbbra is az ukrán dolgozók üzemeltetik, és kijevi források szerint (ezt független oldalról nem lehet ellenőrizni) az orosz katonák időnként kínozzák őket, mert a gyanújuk szerint összejátszanak az ukrán hadsereggel.

Ezek az állapotok önmagukban is rendkívüli biztonsági veszélyt jelentenek, és lehet, hogy ez legalább akkora kockázat, mint önmagában egy eltévedt rakéta.

Az elsődleges veszélyen túl, hogy katasztrofálisan elvétik valamelyik lövést, nagyon komoly az a másodlagos kockázat, hogy a megosztott vezetés alatt dolgozó, zaklatott, nagyon rossz pszichés állapotban lévő üzemeltető személyzet hibázik, és nem megfelelően kezel egy műszaki üzemzavart. Az akár célzott támadás, akár elhibázott tüzérségi támadás miatt keletkezett üzemzavar és kezelői hibák kombinációja súlyos balesetet okozhat, ezért a helyzet rendkívül komoly aggodalomra ad okot

– mondta a közvetlen és közvetett veszélyekről lapunknak Aszódi Attila. Az atomerőművek szakértője szerint példa nélküli, hogy egy ország egyszerűen elfoglaljon és elraboljon egy atomerőművet egy másik országtól. Márpedig a fizikai elfoglaláson túl ukrán források szerint az oroszok már azzal fenyegetnek, hogy szeptembertől az erőmű teljesen a Roszatom alá fog tartozni, és onnantól fogva legfeljebb pénzért adnának ott megtermelt áramot az ukrán hálózatba.

Aszódi Attila szerint az erőmű körül a lehető leggyorsabban egy harminc kilométeres övezetet kellene létrehozni, ahol ENSZ-felügyelet mellett mindenfajta harci cselekményt és katonai jelenlétet megszüntetnek. „Egy atomerőmű olyan polgári létesítmény, amit konkrét háborús kockázatnak soha nem lenne szabad kitenni. Az atomerőművek katonai támadását, vagy akár az azzal való fenyegetést az ENSZ alapokmánya is tiltja.”