Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2022. július 11. 13:11 Világ

Minden lehetőséget megragad a bespájzolásra a búza egyik legnagyobb felvásárlója

Egyiptom a világ egyik legnagyobb búzaimportőre, és szükségleteinek nagy részét hagyományosan a Fekete-tenger térségéből szerezte be. Ez most jórészt ellehetetlenült, hiszen az orosz blokád miatt Ukrajna nem tudja exportálni a raktáron lévő készletének meghatározó részét, míg Oroszország nyomásgyakorlási céllal nem pörgeti annyira a saját exportját.

Emiatt Egyiptomnak is át kellett alakítania egyébként jól bejáratott beszerzési módszereit. Az állami importőr hagyományosan csak úgy vásárol, hogy meghirdet bizonyos mennyiségre szóló tendereket, amelyre az eladók benyújthatják az ajánlataikat. Ez most is működik, nemrég például egyszerre 815 ezer tonnát vásárolt meg ilyen formában az ország, ami a legnagyobb egyszeri mennyiség volt az utóbbi tíz évben.

A biztonság érdekében azonban – a Bloomberg értesülései szerint – most már a kereskedők egyedileg is benyújthatnak ajánlatokat az egyiptomi illetékeseknek, szeptemberi és októberi leszállítású búza értékesítésére.

Az ukrán szállítások kiesése miatt növekszik az uniós országok szerepe az egyiptomi importban, igaz, Franciaország eddig is a jelentősebb szállítói közé tartozott. A párizsi gabonatőzsdén május közepéhez képest egyébként 20 százalékkal volt olcsóbb a búza szeptemberi leszállítással a múlt heti záráskor. Ez egyelőre a gazdasági visszaeséssel kapcsolatos félelmeket jelzi, az ukrán export újraindításával kapcsolatban továbbra sincs érdemi előrelépés.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkNem az ukránokon múlik, de kilátástalan, hogy nyugat felé elszállítsák az összes gabonájukatHiába van elég vasúti kocsijuk, ha az uniós országokban hiányzik a kapacitás a sok millió tonnányi gabona fogadására, kezelésére és továbbítására.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkNem sok jót jelez, hogy legutóbb az arab tavasz előtt volt ilyen drága az élelmiszerA háború miatt egyre magasabb élelmiszerárak nemcsak a nyugati inflációra, hanem a fejlődő országok társadalmi és politikai viszonyaira is súlyos hatással lehetnek.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkVersenyt futnak a kutatók az idővel, hogy a klímaváltozást elviselő búzát nemesítsenekSoha véget nem érő sziszifuszi munka folyik, amelyet az ipar nem támogat.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ búza Egyiptom Franciaország orosz-ukrán háború Oroszország Ukrajna Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Kolozsi Ádám
2023. szeptember 28. 09:27 Világ

Kilométeres sorokban menekülnek a szülőföldjükről: az örmény exodus tragédiája

Karabah némileg hasonló helyet foglal el az örmény tudatban, mint a magyarban Erdély, vagy a szerbek számára Koszovó.

Mészáros R. Tamás
2023. szeptember 26. 04:34 Közélet, Világ

Korrupció, zabigyerek és atomrakéták: rég nem látott tisztogatás indult Kínában, vad elméletekkel

Az elmúlt hetekben a kínai külügyminiszter és a védelmi miniszter is eltűnt a nyilvánosság elől.

Kolozsi Ádám
2023. szeptember 24. 13:45 Világ

Ukrajnának kevés az esélye egy fajsúlyos amerikai támogatásra

Alig hozott eredményt Zelenszkij washingtoni látogatása, annak ellenére sem kapott ígéretet a 24 milliárd dolláros újabb katonai csomagra, hogy zárt körben arról beszélt, anélkül elveszítik a háborút. Európában és a tengerentúlon is gyengül az elköteleződés Ukrajna segítése mellett.

Fontos

Avatar
2023. szeptember 27. 16:59 Közélet, Pénz

Összezárt az olló, de hogyan megy tovább az MNB?

A 13 százalékos irányadó ráta még nem jelenti az út végét, sőt a neheze még csak most jön a döntéshozók számára.

Fabók Bálint
2023. szeptember 27. 15:15 Adat

Budai kerületekben a 60 százalékot is meghaladja a diplomások aránya, 300 településen az 5 százalékot sem éri el

A magyar települések 40 százalékában 10 százaléknál kevesebb a diplomások aránya, a II. és a XII. kerületben viszont 66 százalék ez a mutató.

Torontáli Zoltán
2023. szeptember 27. 13:00 Adat, Élet

Duplázódott a kínaiak száma Magyarországon, az indiaiak száma ennél is nagyobb arányban nőtt

Az ukrán polgárok száma a friss adatok alapján nem a háború miatt ugrott meg.