Akárhogy is folytatódik Oroszország Ukrajna ellen február 24-én indított „különleges katonai művelete”, az már biztos, hogy a háború eddig nagyon nem úgy alakult, ahogy az oroszok eltervezték. Bár az ország északi-északkeleti részeinek felszabadítását részben tényleg az oroszok tudatos visszavonulásának köszönhetik az ukránok, de az erre vonatkozó döntést az elszenvedett kudarcok és veszteségek miatt hozta meg az orosz hadvezetés.

Igaz, egy ideje a moszkvai vezetés azt kommunikálja, hogy célja mindig is csak a Donyec-medence – Ukrajna két legkeletebbi megyéjének – „felszabadítása” volt, minden más csak az ukrán haderő lekötését és erejének felmorzsolását szolgálta, hogy ne tudjon keletre erősítéseket küldeni. Ezt azonban nehéz komolyan venni a háború első néhány hete és a bevetett erők nagysága alapján.

Viszonyításként érdemes felidézni a történelem valószínűleg legtökéletesebb lekötő hadműveletét, amelyet az amerikai és brit hadsereg hajtott végre, amikor az 1944-es franciaországi invázió előtt elhitette a német felderítéssel, hogy egy olyan amerikai hadseregcsoport is van Angliában, amely a Doveri-szoros környékén készül partra szállni. A fantom seregtestnek volt parancsnoka, intenzív rádióforgalmazása és harckocsiutánzatai, amelyek fölé engedték berepülni a német felderítő gépeket. Valójában azonban nem létezett, de mivel a világháború egyik legsikeresebb titkos ügynöke is támogatta a megtévesztést, a német hadvezetés sokáig azt gondolta, hogy a normandiai partraszállás csak elterelő hadművelet, ezért nem csoportosította át ellene a tartalékait, amikor még esélye lett volna a tengerbe szorítani az angolszász csapatokat.

Ilyen tökéletes átverésre a műholdak korában már nincs lehetőség, de az Észak-Ukrajna ellen felvonultatott orosz csapatok egy kisebb része is elég lett volna ahhoz, hogy az ukrán haderő elég nagy részét ne merjék átcsoportosítani az ukránok. (Jelenleg valószínűleg erre szolgálnak a fehérorosz hadsereg határközeli gyakorlatai.) Arról nem is beszélve, hogy az elitegységek zömét mindig a fő támadási irányban vetik be, márpedig ezek nagy része Kijev ellen indult. Az más kérdés, hogy ezeknek a csapatoknak a teljesítménye eddig nem igazolta az elit minősítést, ami valószínűleg az egyik legfontosabb összetevője az orosz hadsereg kudarcainak.

Elitegységek alatt nem olyan különleges műveleti erőket kell itt érteni, amelyek jellemzően az ellenséges vonalak mögött tevékenykednek, és amelyeket legegyszerűbben kommandósok gyűjtőnéven szoktak emlegetni, a második világháború brit egységei nyomán. Hanem olyan nagyobb alakulatokat, amelyek képzettségük és felszerelésük miatt kiemelkednek az orosz hadseregből, és tagjaik általában maguk is elitkatonaként tekintenek magukra.

Ezek persze viszonylagos fogalmak, sokféle erőre szokták ráragasztani az elit jelzőt. Az ejtőernyősöket viszont mindenhol ilyennek tartják, és nincs ez máshogy Oroszország sem, ahol külön haderőnemnek számítanak, és még saját állami ünnepnapjuk is van. A VDV néven ismert alakulatok eléggé ismertek nemzetközi szinten is, a háború előtt magyarul is megjelent több róluk szóló cikk.

Az odahaza kék barettjükről könnyen felismerhető orosz ejtőernyősöktől sokan döntő hatást vártak a háborúban, ez azonban egyelőre elmaradt. Igaz, erről jelentős részben valószínűleg nem ők tehetnek, hanem a hadművelet megtervezői. Noha a deszantosokként is emlegetett csapatnem legfontosabb megkülönböztető jellege az, hogy a levegőből leereszkedve is tudnak támadni, ilyen bevetést csak egyetlen egyszer hajtottak végre, a háború legelső napján. Ekkor a szállító helikopterekkel érkező, csatahelikopterek fedezékében akcióba lépő deszantosok elfoglalták a Kijevtől északnyugatra fekvő hosztomeli repülőteret, de sikereik ezzel lényegében véget is értek.

Pedig az orosz ejtőernyősök szemmel láthatóan nagyon magabiztosak voltak, még azt is megengedték, hogy egy tévéstáb forgasson róluk, miközben védelmi állásokat vettek fel a repülőtér szélén. A kezdeti sokk után azonban az ukránok gyorsan eszméltek, és lényegében még aznap visszafoglalták a repülőteret, amelyet aztán csak másnap, az északról beérkező orosz szárazföldi erők tudtak ismét birtokba venni, de utána sem használták légi úton szállított utánpótlás és erősítések fogadására.

Ezzel a hadművelettel kapcsolatban egyelőre sokkal több a kérdés, mint a válasz. Először is, ha – mint ahogy a nyugati megfigyelők többsége vélekedik – Kijev villámgyors bevétele és a kormány megbuktatása volt a cél, miért a hosztomeli repülőteret vették célba? Nem sokkal lett volna kockázatosabb, ha az orosz deszantosok egyenesen Kijev belvárosában, a kormányzati épületeknél érnek földet, és kezdik el a hivatalok, irányítási központok elfoglalását. Az ukrán légvédelem nem jelentett volna nagyobb veszélyt, mint Hosztomelnél (a helikopterek minimális magasságban repültek), miközben a hatás jóval sokkolóbb lehetett volna.

Sok megfigyelő azt feltételezte, hogy a repteret az erősítés és utánpótlás fogadására akarták használni az oroszok, de ennek az adott körülmények között megkérdőjelezhető az értelme. Ahhoz, hogy nagy szállítógépek le tudjanak szállni, nemcsak a futópályák birtoklására van szükség, hanem arra is, hogy több tíz kilométeres körzetben ne legyen működőképes légvédelem. (Egy szállító repülőgépnél lényegében nincs könnyebben eltalálható célpont.^*Azokban a napokban voltak olyan hírek, hogy két orosz szállítógépet is lelőtt az ukrán légvédelem, de mivel ilyen roncsokról azóta sem kerültek elő képek, minden bizonnyal nem történt ilyesmi. Más hírek szerint az orosz Il-76-os szállítógépek elindultak fedélzetükön rengeteg deszantossal, de mivel nem ítélték elég biztonságosnak Hosztomelt a leszálláshoz, végül Fehéroroszországban landoltak.) Ennek biztosítása viszont egy-két nap alatt valószínűleg meghaladta volna az oroszok képességeit.

Ha az északról Kijevbe vezető folyosó megnyitása lett volna a cél, akkor viszont nem a repteret kellett volna elfoglalni a légi úton érkező csapatoknak, hanem minden fontosabb hidat. A Fehéroroszországból érkező csapatok így is gyorsan megtették az utat Kijev elővárosaiig, de Csernobil környékén épp annyi ideig tartották fel őket az ukránok, hogy az orosz páncélosok ne tudják megakadályozni a deszantosok vereségét Hosztomelnél, az ukránok pedig fel tudták robbantani az Irpiny folyó hídját az azonos nevű településen, és ezen az akadályon – amelyre a térség elárasztásával ráerősítettek az ukránok^*Bár egyes hírek szerint a folyó gátját nem az ukránok, hanem az oroszok rongáltak meg. – nem tudtak átjutni az oroszok.

Az invázió második napján Kijevben így is pánikközeli helyzet alakult ki, a lakókat Molotov-koktélok készítésére szólították fel, bárki fegyvert kaphatott a hadsereg készleteiből, a város felüljáróit pedig a képek szerint olyan katonák őrizték, akiknek csak gépkarabélyaik voltak – semmit sem tudtak volna tenni orosz páncélosok ellen. Ukrajna valószínűleg ekkor volt a legközelebb a gyors vereséghez. (Még ha Kijev eleste nem is jelentette volna ezt automatikusan, de biztosan hatalmas csapás lett volna.)

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMég ma eldőlhet, sikerül-e az orosz villámháborúMiközben a Donyec-medencében tartja a frontot az ukrán sereg, Kijevet az a veszély fenyegeti, hogy az orosz csapatok menetből elfoglalják.

A lényeg természetesen nem az utólagos okoskodás – ez mindig könnyű -, hanem az, hogy nem látszik az összhang az orosz célok és a megvalósított taktikai lépések között. Ha pedig ezek széttartanak, akkor hiába voltak akár Oroszország legkiválóbb katonái és helikopterei Hosztomelnél, végső soron nem győzhettek. Csak akkor lett volna esélyük, ha az ukrán ellenállás gyenge lett volna – de nagyon nem volt az.

Kijevtől északnyugatra a későbbiekben sem kísérte szerencse az immár rohamgyalogságként alkalmazott ejtőernyősöket. A korábban egy ejtőernyős hadosztályt irányító Andrej Szuhoveckij vezérőrnagy immár hadseregparancsokként lett valószínűleg egy ukrán mesterlövész áldozata, amikor a frontvonal közelébe ment, hogy előremozdítsa az elakadt támadást. Ő lett a háború első orosz tábornoki rangú vesztesége, és annak a kettőnek az egyike, akit az oroszok is elismertek. (A valós szám jelenleg hétre tehető.)

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMiért veszít ilyen sok tábornokot az orosz hadsereg?Van, aki az első vonalban lévőket akarta buzdítani, másnak a nem biztonságos kommunikáció lett a veszte - az Ukrajnába küldött orosz tábornokok minimum ötöde három hét alatt odaveszett.

A VDV pedig borzalmas veszteségeket szenvedett a térségben, a kosztromai 331. légi szállítású gárdaezred például teljesen megsemmisült az ukránok szerint, ami valószínűleg túlzás, de az biztos, hogy elesett a parancsnokuk, Szergej Szuharev ezredes. Hogy tényleg egy elitegységről van szó, azt az is mutatja, hogy a parancsnokot a temetésén az orosz védelmi miniszter helyettese búcsúztatta. A BBC szerint az 1500 fős állománynak akár a harmada is harcképtelenné válhatott, ha a halottak mellett az eltűnteket, hadifoglyokat és sebesülteket is számításba vesszük.

Más deszantos egységek is nagy veszteségeket szenvedtek. Ennek valós mértékét nehéz megítélni, talán az mutatja ezt a legjobban, hogy a kizárólag ejtőernyős egységek által használt BMD-2 és BMD-4M páncélosokból összesen már 115-öt veszített az orosz hadsereg igazolható módon Ukrajnában. És más, jellemzően ejtőernyősök által használt páncélosból is rengeteg került veszteséglistára.

A VDV más egységeit is a szárazföldi hadsereg alakulataival együtt, rohamgyalogságként vetették be, így sorsuk is azzal fonódott össze. A legnagyobb sikereket délen könyvelhették el, de aztán például Mikolajiv környékén már elfogyott a szerencse, és szintén nagyok voltak a veszteségek. Számos felvétel készült látszólag használható állapotban hátrahagyott deszantos páncélosokról, azaz a legénység jobbnak látta minél gyorsabban kereket oldani a harctérről. Olyan képeket is készítettek az ukránok, amelyeken valószínűleg a VDV egyik közismert ruhadarabja, a fehér-kék csíkos póló látható. Ezek és nagy mennyiségű felszerelés hátrahagyása olyan vereséget vagy demoralizáltságot feltételez, amely az elitkatonákkal szokott utoljára megtörténni.

Captured Russian BMD-4 pic.twitter.com/XpxljWMPf3

— OSINTtechnical (@Osinttechnical) March 31, 2022

A VDV azonban még egész tűrhetően szerepelt egy másik orosz elitalakulathoz, az 1. gárda harckocsi hadsereghez, illetve azon belül a 4. gárda harckocsi hadosztályhoz képest. Mindkettő a második világháború legendás seregteste volt, és az előbbi ismételt felállításával az akkori dicsőséget igyekezett felidézni az orosz vezetés. A mostani háborúban azonban ez egyelőre nem sikerült.

Az 1. harckocsi hadsereg alakulatait Ukrajna északkeleti határai mentén vonultatták fel, sávjának a közepe körülbelül a Kurszk-Szumi tengelyre esett. A sikertelenség miatt csak nagyjából lehet megállapítani, hogy mik lehettek a kitűzött célok, de az egyik – mivel azt nagyjából sikerült végrehajtani – Kijev megközelítése volt északkeleti irányból. Ezt követően részt kellett volna vennie a főváros bekerítésében, erre azonban már nem volt képes, majd teljesen ki is vonták Ukrajna északkeleti részéből, hogy a Donyec-medence elfoglalását célzó offenzívához csoportosítsák át.

Az elvileg az egyik legjobb orosz páncélos seregtestnek számító 4. gárda hadosztálynak Szumi elfoglalása után valószínűleg az lett volna a feladata, hogy Mirhorodon keresztül eljusson a Dnyeperhez, kettévágva Ukrajnának a folyamtól keletre eső részét. A dolgok azonban már az első pillanattól fogva nem úgy alakultak, ahogyan az orosz tervekben vélhetően szerepelt. Szumit nem sikerült elfoglalni, így az orosz csapatok kerülőre kényszerültek, és egy részük már az offenzíva elején beleragadt a sárba. Ebben a térségben történt, hogy a hadosztály hat darab T-80-as harckocsija egyszerre elakadt egy erdei földúton a sár miatt, a tankokat pedig hátrahagyta a személyzet. (Ezeket az ukránok azóta kiásták, és jó eséllyel saját szolgálatba állítják a harcjárműveket.)

Trosztyanecet még sikerült elfoglalnia a hadosztálynak, Ahtirkát viszont már nem, így a Dnyeper közelébe sem jutott. A hadosztály előrenyomulása teljesen leállt, és egymás után jöttek a hírek a nagyarányú veszteségeiről. Ha csak a nyilvánosan megerősített számokból indulunk ki, akkor is elveszíthette a hadosztály a harckocsiállományának legalább az ötödét, ami az elért eredményekhez képest döbbenetesen magas szám. Amikor Trosztyanecet felszabadították az ukrán csapatok, a 4. gárda hadosztály sok járművét örökítették meg a felvételek. Bár ezek között voltak a felismerhetetlenségig roncsolódott harcjárművek is, sok megmaradt olyan állapotban, hogy tisztán látszódott rajtuk a hadosztály címerének tölgyfaleveles motívuma. Ahogy más frontszakaszon, itt is sok jármű olyan állapotban került az ukránok kezére, hogy ha nem is „pöccre indítva”, de valószínűleg aránylag rövid időn belül saját szolgálatukba tudják őket állítani.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkRengeteg fegyvert zsákmányolnak az ukránok, de mire mennek vele?Az oroszok sok harceszközt hagynak hátra látszólag működőképes állapotban, de valószínűleg csak egy kisebb részüket tudják az ukránok ténylegesen szolgálatba állítani.

Mivel a hadosztály ilyen módon, utak mellett elhagyott járműveiről már a háború első napjaiban is készültek felvételek, adódik a kérdés, hogy eshetett szét ennyire egy elit orosz harckocsizó hadosztály. Ennek az összes okát valószínűleg csak a történészek tudják majd megírni – az orosz nyilvánosságot ismerve majd évtizedek múlva -, de azért néhány támpont adja magát.

Az egyik a gyenge ukrán ellenállásra épített orosz haditerv. Több dolog is arra utal, hogy a tervezők arra számítottak, hogy csapataik használhatják az ukrán úthálózatot a felszerelés és az utánpótlás mozgatására. A 4. gárdahadosztály harckocsiállományát teljes egészében T-80-asok alkotják, amelyeket gázturbina hajt, fogyasztásuk ennek megfelelően félelmetes, maximális hatótávolságuk póttartály nélkül 330 kilométer körüli, ám terepen haladva ennek csak a töredéke. A dízelmotoros T-72-esek sokkal gazdaságosabbak – a legkorszerűbb változat elméleti hatótávolsága 550 kilométer -, nem véletlen, hogy Kijevet északnyugatról és északkeletről is elsősorban ilyenekkel sikerült gyorsan megközelíteni.

Egy T-80-asokat használó hadosztály előrenyomulásának kiszolgálásához nagyon robosztus logisztika kell, ez viszont teljesen hiányzott. Onnantól kezdve, hogy Szumit nem sikerült elfoglalni, az utánpótlást szállító konvojok kerülőre, szűkebb utakra kényszerültek, és gyorsan elkezdődtek az ukrán rajtaütések is ellenük. De mint láttuk, maguk a harckocsik is bajba kerültek – a sár miatt. Nem lehet kizárni, hogy az oroszokat meglepte, hogy már február végén sem számíthatnak a megbízhatóan fagyott talajra, de valószínűbb, hogy azzal számoltak, hogy általában nem kell letérniük az utakról.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkSárba ragad az orosz támadás UkrajnábanMiután a lanyha ellenállásra építő orosz taktika nem jött be, mást kell kitalálni, de ezt az ukrán hadsereg mellett az időjárás is nehezíti.

Amennyire meg lehet ítélni a képek alapján, a hadosztály több tankjával és egyéb páncélosával bánt el a sár, műszaki meghibásodás vagy üzemanyaghiány, mint ellenséges támadás – vagy hagyta magára a személyzete valamilyen más okból. A kudarcnak így jó eséllyel itt is az volt az (egyik) oka, hogy nem voltak összhangban a célok, az eszközök és a valós lehetőségek. Ha valóban már az első pillanatban a Donyec-medence birtokba vétele lett volna az orosz prioritás, jó eséllyel oda küldik a 4. gárda hadosztályt. Mivel ott álltak akkor is a legerősebb ukrán csapatok, legalább a harcok első részében ezek megtörése lett volna a feladat, nem a gyors előretörés, és ez sokkal inkább összhangban lehetett volna a hadosztály műszaki-logisztikai lehetőségeivel.

Most, amikor már tényleg ennek a térségnek a birtokba vétele (jelenleg) a fő orosz cél, azt láthatjuk, hogy a teljes 1. gárda harckocsi hadsereget ennek elérésére csoportosították át. A seregtest egységei – köztük a 4. gárda hadosztály – Izjum környékén állomásoznak, valószínűleg azért, hogy déli irányban előrenyomulva hozzájáruljanak a keletebbre a háború előtti, szakadárokkal szembeni frontvonal egyes szakaszait még többé-kevésbé tartó ukrán csapatok remélt bekerítéséhez. Bár a harcok jelenleg sem szünetelnek, az átfogó orosz támadás egyelőre nem indult meg. Ezt a VDV egyes egységei határközeli orosz repülőtereken várják, míg mások járműveikkel a front közelébe vonultak fel.

Hacsak nem gyűjtik – a háború első szakaszában alaposan megcsappant – erőiket további heteken át az oroszok, egy ismerős akadállyal, a sárral ezúttal is meg kell küzdeniük. A múlt hét első felében szinte végig esett a kelet-ukrajnai frontok felett, majd a hétvégétől kezdve újra esik kisebb-nagyobb megszakításokkal. Ez általában a védőket segíti, ugyanakkor elvileg az oroszok most nagyobb erőkoncentrációt hoznak létre a térségben, mint ami a háború első szakaszára jellemző volt. Valószínűleg hamarosan kiderül, hogy tudnak-e javítani az akkori teljesítményükhöz képest általában, illetve kifejezetten az elitegységek is, amelyek elit minősítését elég sokan megkérdőjelezték az eddigi eredményeik alapján.

Frissítés hétfőn késő este:

Az utóbbi órákban elhangzott ukrán nyilatkozatok alapján úgy tűnik, hogy elkezdődött az átfogó orosz támadás Kelet-Ukrajnában.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMiért égnek ki tömegével az orosz tankok?Taktikai hibák, korszerűtlen védelmi megoldások és néhány tervezési jellegzetesség is hozzájárul ahhoz, hogy nagyon nem jó orosz harckocsizónak lenni Ukrajnában.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkHogy lehetnek ilyen szedett-vedettek az orosz csapatok Ukrajnában?Az orosz hadsereg korszerű része nem nagy, a hatalmas része viszont nem modern - és még csak most kezdődik igazán a raktárak feltúrása a nagy veszteségek pótlása érdekében.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMegfordíthatja Ukrajna a háborút, de ehhez új fegyverek kellenekA légvédelem hatékonyságának fenntartása mellett olyan harceszközökre van szükségük az ukránoknak, amelyekkel nagy veszteségeket okozhatnak az orosz tüzérségnek.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ elit háború harckocsi orosz-ukrán háború Oroszország Ukrajna Olvasson tovább a kategóriában