Ukrajna nyugati segítséggel kapcsolatos leggyakoribb kérése a légtérzár, hogy az orosz légierő ne támadhassa az ukrán hadsereget és városokat. Ezért a NATO-tagországok finoman szólva sem lelkesednek, hiszen ezt csak akkor lehetne betartatni, ha megtámadnák az orosz repülőgépeket, helikoptereket, vagyis hadba lépnének, amit mindenképpen el akarnak kerülni.

Ahogy szerdán az amerikai kongresszus tagjainak tartott beszédében az ukrán elnök elmondta, ha ez túl sok, akkor olyan fegyvereket kérnek, amelyekkel megvédhetik magukat a légi támadásokkal szemben. Ennek leggyakrabban emlegetett eszközei azok a közép-európai – elsősorban lengyel – MiG-29-es vadászgépek lennének, amelyekkel az ukrán pilóták aránylag könnyen tudnának harcolni, hiszen a típust az ukrán légierő is repüli. (Bár az így sem egyértelmű, hogy az egyebek mellett a NATO-n belüli használhatóságot szolgáló elektronikai átalakítások eredményével meg tudnának-e egyből barátkozni az ukrán pilóták a pilótafülkébe beugorva.) A lengyelek hajlandók lennének átadni 28 darab MiG-29-esüket, de csak amerikai közvetítéssel, ezt viszont az amerikai elnök nem engedte, mert ezt is veszélyes eszkalációs lépésnek tartotta volna Oroszországgal szemben.

Ez egyelőre tehát lekerült a napirendről, de minden körülményt figyelembe véve nem kizárt, hogy a vadászgépeket csak azért kérték az ukránok, mert eleve azzal számoltak, hogy ezeket nem kapják meg, cserébe viszont könnyebben hozzájuthatnak más, valójában sokkal hasznosabb eszközökhöz. Mi a baj a vadászgépekkel? Egy pár nappal ezelőtti amerikai értékelés szerint az ukrán légierő repülőgépeinek nagyobbik része még mindig harcképes, de naponta csak 5-10 bevetést teljesít, korlátozott célokkal, mert különben könnyű célpontja lenne az orosz légvédelemnek.

A több mint három hete tartó háború alatt alig néhány olyan felvételt lehetett látni, beszámolót olvasni, amely vadászgépek közötti összecsapásról szólt. Amikor szerdán az ukrán légierő megerősítette, hogy pilótájával együtt elvesztette egy MiG-29-es vadászgépét egy Zsitomir közelében vívott légi csatában, akkor a leírás szerint légvédelmi tűz végzett vele. Emellett az oroszok módszeresen pusztítják az ukrán repülőtereket, és bár közben az ukránok igyekeznek javítani a futópályákat, egyre nagyobb kihívás olyan helyen tárolni az éppen földön lévő gépeket, ahol nem érik utol őket az orosz rakéták.

Ha a Nyugat segíteni akar Ukrajnának megnyerni a háborút – vagy legalább elkerülni a vereséget –, adhat a vadászgépeknél sokkal hasznosabb eszközöket, persze túl az eddig is szállított kézi páncéltörő és légvédelmi rakétáknál, amelyekkel egyébként kifejezetten eredményesen harcolnak a védők. A szerdán megjelent vagy kiszivárgott információk szerint ez már folyamatban is van. Érdemes ezeket két csoportra bontani, a légvédelmi eszközökre, valamint azokra a fegyverekre, amelyekkel hatékonyan pusztítható az oroszok légvédelme és tüzérsége.

Légvédelmi fegyverek

Sokan arra számítottak, hogy az ukrán légierő és légvédelem a háború első néhány napja alatt megsemmisül, de nem ez történt. Nemcsak az előbbi, hanem az utóbbi is működőképes maradt, és képes napról-napra repülőgépeket, helikoptereket és nagy hatótávolságú (cirkáló- és ballisztikus) rakétákat megsemmisíteni. Valójában azonban nem ez a legnagyobb sikere, hanem az, hogy az orosz légierő tevékenysége sem mennyiségben, sem minőségben nem hozza a várt szintet.

Ukrajna ellen az orosz gépek egyrészt jóval kevesebb bevetést repülnek, mint amire a nyugati elemzők számítottak: körülbelül napi 200-at, és ebben már benne vannak azok a – cirkálórakétákat indító – nehézbombázók is, amelyek be sem lépnek az ukrán légtérbe. Amelyek pedig berepülnek, ezt jelentős részben kockázatkerülő módon teszik meg, éjszaka, illetve a bombákat, rakétákat az optimálisnál messzebbről ledobva, indítva. Ez nyilván nem tesz jót a pontosságnak, viszont így csökken az ukrán légvédelem által jelentett fenyegetés – és az oroszok így is elvesztettek például minimum négy Szuhoj Szu-34-est, amely a légierejük legmodernebb vadászbombázója.

Vállról indítható légvédelmi rakétákkal aránylag jól ellátta már a Nyugat Ukrajnát (és persze saját ilyen fegyverei is voltak), ezek azonban csak viszonylag alacsonyan repülő célokkal – különösen helikopterekkel – szemben alkalmazhatók hatékonyan. A magasabban és gyorsabban repülő gépekkel szemben másra van szükség, és bár ilyen légvédelmi fegyverei szintén vannak az ukrán hadseregnek, ezek állománya a veszteségek miatt folyamatosan apad, pedig a repülőket pont ezek kényszerítik kisebb magasságba, ahol viszont már a kézi légelhárító rakéták is veszélyesek rájuk. Az ukrán hadsereg ellenálló-képességének fenntartásához, javításához tehát pótolni kell ezeket a veszteségeket.

Mivel nincs idő hosszas képzésre, a közepes és nagy magasságban bevethető légvédelmi rendszereknél is olyanok jöhetnek elsősorban számításba, amilyeneket az ukránok alkalmaznak. Ilyen például a nagy magasságban repülő célok elfogására is alkalmas Sz-300-as rendszer, amelyet a NATO-tagok közül Bulgária, Szlovákia és Görögország tart szolgálatban. Egy Sz-300-as egység jellemzően öt járműből áll, amelyek közül három képes rakéták szállítására és kilövésére, egy a mobil radaregységet hordozza, egy pedig a vezetési pont.

Szlovákia egy, Bulgária legfeljebb két ilyen egységgel rendelkezik, Görögország viszont 12-vel, amelyek egy továbbfejlesztett verziót képviselnek (ami a hatékonyság szempontjából pozitívum, kérdés viszont, tudnák-e egyből kezelni az ukránok). Szlovákia a hírek szerint beleegyezik a rendszer átadásába, ha garantálják a légvédelmét. Bulgária és Görögország a hagyományos oroszbarátsága miatt keményebb dió lehet, de ha megfelelő fegyverzetet kínál fel cserébe az Sz-300-asok jelentőségével tisztában lévő Egyesült Államok, azért elképzelhető, hogy belemennek ebbe. Mindenesetre a hírek szerint az amerikai védelmi miniszter hamarosan Szlovákia mellett Bulgáriába is ellátogat.

Állítólag szintén a leszállítandó fegyverek között van az Osza névre hallgató mobil légvédelmi rendszer, amely alapvetően tényleg olyan régi konstrukció, mint amilyennek kinéz, ezzel együtt máig hatékony fegyver. A NATO-tagok közül ilyennel Bulgária, Görögország, Lengyelország és Románia rendelkezik, és a két utóbbinál nem nagyon kérdés, hogy hajlandó készleteit átadni Ukrajnának. Ezeken kívül is van még néhány típus, amely elméletileg szóba jöhet, de ezek a jelek szerint egyelőre nem keltették fel a fegyverszállítások amerikai finanszírozóinak és szervezőinek a figyelmét.

A tüzérség ellen

Ez a védekezés része a dolognak, de nem véletlenül írtuk a címben azt, hogy az ukránok akár meg is fordíthatják a háború menetét. Persze ez nem azt jelentené, hogy néhány hónap múlva már teljesen kiűzik az ellenséget, hanem – ukrán szempontból – legjobb esetben azt, hogy vissza tudják szerezni az elvesztett területek egy részét, és közben további érzékeny veszteségeket okoznak az orosz hadseregnek. Amit aztán a fegyverszüneti vagy béketárgyalásokon eredményre tudnak váltani.

Ez most még meglehetősen távoli lehetőségnek tűnik, de – figyelembe véve az orosz csapatok meglehetősen demoralizált állapotát – nem lehetetlen. Egy gyenge harci szellemű hadsereg természetesen nem csak támadásban nyújt rosszabb teljesítményt, sőt, ha nyomás alá kerül, hajlamos mindent hátrahagyva elmenekülni a csatatérről.

Egy ilyen lehetőség kialakításához, megragadásához az ukránoknak először is fenn kell tartaniuk katonai-gazdasági hátországukat, és megfelelő mennyiségben és minőségben eljuttatni az ellátmányt – élelmiszert, lőszert, üzemanyagot – a csapatoknak. Emellett valahogy semlegesíteni kellene az oroszok két nagy (potenciális) erősségét. Az egyik a légierő, ennek leküzdéséről, kordában tartásáról már volt szó.

A másik a tüzérség, amely egyrészt az ostromlott városokat lövi, másrészt jó eséllyel elfojtana bármilyen komolyabb ukrán ellentámadást, még mielőtt igazán kibontakozhatna.

Az orosz tüzérség semlegesítésére alapvetően két módszer kínálkozik: vagy a saját tüzérséggel kell lecsapni rá, vagy a levegőből.

A háború során láthattuk néhány ukrán tűzcsapás eredményét az orosz tüzérség ellen, a leglátványosabbat a déli Mikolajiv térségéből, ahol két 122 milliméteres üteget (körülbelül 10 darab D-30-as tarackot) semmisített meg, szórt szét egy ukrán csapás. Az ellenütegtűzzel (amikor a tüzérségek harcolnak egymással) csak az a baj, hogy általában az ellenség is visszalő, és mivel a tüzérségi erőben az orosz hadsereg messze felülmúlja az ukránt, ez nem az a harc, amibe az utóbbinak érdemes belemennie. Valamelyest enyhítheti az orosz fölényt, hogy az ukrán hadsereg a háború előtt kapott amerikai tüzérségi röppálya-bemérő radarokat, amelyekkel meg lehet határozni az ellenséges tüzérség pozícióját, pontos tűzcsapást mérni rá, majd (önjáró lövegekkel vagy rakéta-sorozatvetőkkel) még azelőtt odébbállni, hogy egy másik ellenséges egység megtorolná a támadást. Ha az ukrán hadsereg felveszi a kívánságlistájára, valószínűleg még további ilyen eszközöket is kaphat az Egyesült Államoktól, hiszen ezek még csak nem is minősülnek „halálos fegyvernek”.

Összességében azonban ígéretesebbnek tűnik a levegőből csapást mérni az orosz tüzérségre. (Megfelelő képességek birtokában már csak ezért sem feltétlenül jó ötlet a légtérzár.) Az ukránok eddig is eredményesen alkalmazták a rakétákkal felfegyverzett török gyártmányú Bayraktar TB2 drónokat, amelyek a közzétett videók szerint már több orosz mobil légvédelmi komplexumot is kiiktattak, de volt példa sikeres támadásra sorozatvető és nehéz tarackok ellen is. A TB2-ből azonban nincs túl sok, és rakétáikra gyakran olyan értékesebb célpontok ellen van szükség, mint például egy vezetési pont vagy üzemanyag-szállító vonatszerelvény.

Meglepő módon eddig egyetlen ukrán TB2 lelövéséről került csak elő kép (az is vitatott^*Egyesek szerint egy Líbiából megszerzett TB2-ről tettek közzé fényképet az oroszok úgy, mintha Ukrajnában lőtték volna le. Az mindenesetre furcsa, hogy bár a képek terepen készültek, de a roncsok körül nincs nyoma becsapódásnak.) ami annak fényében furcsa, hogy a 2020. őszi karabahi háborúban az azeriek legalább kettőt elvesztettek (az egyiket lelőtték, a másik valószínűleg technikai hiba miatt zuhant le). Ez alapján a további TB2-esek szállításával is lehetne erősíteni az ukrán arzenált, de szintén a karabahi háború tapasztalatai alapján

van még egy harceszköz, amely jelenleg teljesen hiányzik az ukrán fegyvertárból, megfelelő tömegben alkalmazva viszont akár át is billentheti a mérleg nyelvét a javukra.

Az angolul loitering munitionnek nevezett harceszköznek még nincs igazán bevett magyar neve, szó szerint keringő lövedéknek lehetne fordítani, de inkább öngyilkos vagy kamikaze drónként szoktak rá hivatkozni. Olyan eszközről van szó, amely átmenetet képez a magát a célba belevezető cirkálórakéta és a távolról vezérelhető, felfegyverzett drónok között: az utóbbiakhoz hasonlóan eltölthet valamennyi időt a célterület fölött körözve, ha viszont parancsot kap a támadásra, akkor belevezeti magát a célba.

Az azeri hadsereg a karabahi háborúban hatékonyan alkalmazta az izraeli gyártmányú öngyilkos drónjait (típus szerint a Haropot, a SkyStrikert és az Orbiter 1K-t): a nyilvános forrásból dolgozó Oryx gyűjtése szerint megsemmisítettek velük egyebek mellett 14 harckocsit, 2 lövészpáncélost, 4 önjáró nehéz tarackot, 10 rakéta-sorozatvetőt, 11 mobil légvédelmi komplexumot, 7 radart és 15 teherautót.

Ez azért is érdekes, mert a szerdán jóváhagyott csomag keretében az Egyesült Államok egyebek mellett száz taktikai drónt is szállít Ukrajnának, és ez a kategória a kiszivárgott információk szerint a Switchblade nevű rendszert takarja. Ez egy aknavetőszerű csőből könnyen indítható eszköz, amelynek kétféle verziója van. A 300-as rombolóereje páncélozatlan célpontok – például a szabadban lévő katonák, teherautók vagy rakéta-sorozatvetők – ellen lehet elég, míg a 600-as állítólag a páncélt is képes átütni, így elvileg például önjáró tarackok vagy akár tankok ellen is sikerrel vethető be. Mindkét eszköz gyorsnak számít, így (legalábbis elméletileg) nehezebb lelőni, mint egy TB2-est. És mivel egy 300-as körülbelül csak kétmillió forintba kerül, az sem túl nagy kár, ha esetleg felhasználatlanul a veszteséglistán köt ki.

Here is a promo video for the 300 pic.twitter.com/xSoRDBUFHi

— OSINTtechnical (@Osinttechnical) March 16, 2022

Ezeket az öngyilkos drónokat azonban nem próbálták még ki olyan hadsereg ellen, mint az orosz. A Switchblade 600-ast még csak mostanában rendszeresíti az amerikai hadsereg, a 300-ast pedig Afganisztánban, Irakban és Szíriában használták amerikai különleges műveleti egységek lázadókkal szemben, akiknek jellemzően nincs se légvédelmük, se páncélosaik. A százdarabos mennyiség egyébként sem valami sok, egyelőre inkább tűnik ez egy nagyszabású fegyvertesztnek amerikai részről, mint az ukrán sereg döntő megsegítésének. Az utóbbinak sokkal biztosabb módja lenne, ha a nyugati országok vagy a NATO Izraeltől vásárolna nagy mennyiségben az említett típusokból, és ezeket átadná Ukrajnának. (Igaz, ehhez Izrael beleegyezése is kellene, amit nem lehet biztosra venni.)

Persze idővel növelhetik az amerikaiak a Switchblade-szállításokat, és vannak egyéb NATO-n belüli lehetőségek is, például a lengyelek is fejlesztettek saját öngyilkos drónt. (Egyébként az oroszoknak is van, de ezek teljesítménye nem meggyőző az elérhető információk szerint.) Egyelőre viszont messze vagyunk az olyan ukrán képességek megteremtésétől, amelyekre szükség lenne a harctéri helyzet megfordításához. Inkább csak a mostani patthelyzet fenntartása tűnik reálisnak ukrán szempontból, ami közben nincs erejük a városokat intenzíven lövő orosz tüzérség megtizedelésére.

Sőt, azt sem lehet kizárni, hogy újra az oroszok számára kedvezően alakuljon a harctéri helyzet. Az utóbbi napokban – miközben a kiéheztetéssel sem hagytak fel – erőteljesebb támadásokat indítottak a délkeleti Mariupol elfoglalására, és ha sikerrel járnak, az itt felszabaduló csapatokkal az eddiginél is nagyobb eséllyel keríthetik be a háború előtti kelet-ukrajnai frontot még többé-kevésbé tartó ukrán erőket, amelyeket elemzők a hadsereg legjobb egységeinek tartottak a harcok kezdete előtt.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikk„Az eddiginél is nagyobb borzalmakra kell felkészülni” - a háború első két hetét értékeltükElkerülhető lett volna-e a háború, és miért pont most tört ki? Mire elegendőek a nyugati szankciók, és mit akar Putyin? Az e heti G7 Podcastban többek között ezeket is körüljártuk.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkKinek kedvez, ha elhúzódik a háború Ukrajnában?Hiába látszik Ukrajna esélytelennek egy kifárasztó jellegű háborúban, az orosz vezetésnek továbbra is sürgős lenne minél hamarabb döntésre vinni a dolgot a harctéren.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA gyilkos robotok jövője és a líbiai csatatérMesszire vezető előrelépés a hadviselés evolúciójában az autonóm módon működni képes kamikázedrónok bevetése, ha arra tényleg úgy került sor, ahogyan egy ENSZ-jelentés tárgyalja.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ fegyverüzlet fegyverzet háború orosz-ukrán konfliktus Oroszország Ukrajna Olvasson tovább a kategóriában