(Marton Péter a Budapesti Corvinus Egyetem docense. Az Ekonomi a G7 véleményrovata.)
Az Egyesült Nemzetek Szervezete számára készült az idén egy szakértői jelentés, melynek a 17. oldalán időzített bombát helyeztek el a bizalmas forrásra hivatkozó szerzők. Eszerint még tavaly, valamikor 2020 márciusának végén a líbiai Nemzeti Egységkormány erői autonóm módon működni képes légi „kamikázedrónokat” küldtek a velük szemben álló Haftar tábornok megfutamított erői után, hogy azok az előre programozott utasítások alapján maguk vegyék célba a menekülő egységeket, akár egy-egy önállóan, gyalogosan mozgó fegyverest, akár az általuk használt járműveket.
Az erre alkalmas eszköz a török STM („Szeteme”) nevű gyártó Kargu-2-es úgynevezett loitering munitionje volt – nevezzük ezt a továbbiakban „lófráló muníciónak”, mert miért ne. A tényleges alkalmazók a török különleges műveleti erők is lehettek, akik a szövetségeseiket támogatják Líbiában, és minden bizonnyal első kézből kívánhattak tapasztalatot szerezni a Kargu-2-es autonóm üzemmódban történt bevetéséről. A török haderő jelentős beszerzője ezeknek az eszközöknek, sőt alkalmazójuk is a saját közvetlenebb szomszédságában. Kargu-2-esek kerültek a szíriai és a Karabah-környéki harctérre is.
Az első reakciók a jelentésből kiolvasott hír nyomában a gyilkos robotok korának eljöveteléről szóltak. Higgadtabb értékelések szerint „halálos autonóm fegyverek” bevetésére került sor, ha úgy nézzük, a történelemben először. A pilóta nélküli, távirányítású légi járművekkel, köznapibban drónokkal foglalkozó szakértők egy része viszont felháborodva tiltakozott, miszerint itt szó sincs autonómiáról, ha egyszer a felhasználó dönti el, hogy mi a célpont.
A vitát könnyen tisztázhatjuk, ha jártasak vagyunk például a tudományos-fantasztikus irodalomban. Utóbbi esetében olykor kifejezetten szórakoztató és komoly gondolatokat közvetítő, kreatív szerepe van annak, hogy autonóm intelligens rendszereket öntudattal bíróként kezelnek egy-egy történetben. Máskor ugyanez csak bosszantó felületességből fakad. Az autonómia nem azonos az öntudattal. Ebből következően a halálos autonóm fegyver sem öntudattal bíró gyilkos robot.
Újdonság viszont tényleg van benne. A légiharc-rakéták is gyilkos robotok abban az értelemben, hogy a célpontjuk után vezetik magukat, például infravörös érzékelők révén. A Kargu-2-esek – melyek történetesen kvadkopter platformra épített, kalkuláló robbanófejek – attól különlegesek, hogy élő adatkapcsolat nélkül is képesek átkutatni egy terepet, és felfedezni ott vagy egy konkrét, vagy egy kategóriaazonos célpontot, melyet előzetesen betápláltak nekik, majd lecsapnak rá. Autonóm üzemmód választása esetén a „ravasz meghúzásának” az elengedésük felel meg, a „lövés” leadásáról maguk döntenek.
Ha úgy nézzük, nem olyan bonyolult dolog ez. Az intelligens takarítógépnek például gombnyomással mondjuk el, hogy a kosz eltakarítását várjuk tőle. Önvezető autót sem lenne nehéz úgy programozni, hogy minden gyalogosnak menjen neki – inkább az ellenkezőjét elérni a kihívás.
Gyártói illusztráció a Kargu drón alkalmazásáról
Másfelől nézve mégis komoly előrelépés a hadviselés evolúciójában a Kargu-2-esek bevetése, amennyiben arra tényleg ott és úgy került sor, ahogyan az ENSZ-jelentés tárgyalja. Bár ezek az eszközök programozhatók akár konkrét személy levadászására is – mivel a gyártó szerint rendelkeznek arcfelismerő képességgel –, a líbiai esetben kategóriaazonos célpontok után küldhették őket, azaz fegyvereseket és a járműveiket levadászni. Nem ismerjük a részleteket, tehát nem tudjuk ezt igazán megítélni, de a hibalehetőség egészen biztosan adott, és ennek a lehetséges következményei messzemenők. Egy kamerával dolgozó filmes stáb tagjai éppúgy összetéveszthetők fegyveresekkel, mint a szerszámmal a kézben szorgoskodó hétköznapi emberek. Pláne árnyékban.
Mindenesetre a jövőben a Kargu-2-esek nyomán nem nehéz elképzelni a lófráló muníciók fejlődésének lehetséges vonalát. Legelőször is alapvető jelentőségű fejleszteni a képességüket fegyveres és nem-fegyveres személyek hibátlan megkülönböztetésére. Növelhető a hatótávolságuk. Felszerelhető a platform különféle fegyverekkel, hogy ne saját maga, kamikázeként legyen a támadás eszköze.
Vagy kereshetők célpontok többféleképpen, azaz nemcsak vizuálisan, hanem akár az internetről leszippantott információk alapján is. Például kiadható feladatként, hogy autonóm terminátorunk generáljon magának célpontot egy városi övezetben olyan kommentelők közül, akik azt írják be egy cikk alá valahol, hogy „első”. A küldetés pedig természetesen egy csomag ajándék bonbon leszállítása. Igen, néhanapján még a marketing is gondolhat az alkalmazás lehetőségére szép új – olykor komfortos, olykor halálos – jövőnkben.
