Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2021. november 12. 15:22 Világ

A német példán látszik, hogy miért fog elszállni minden tejtermék ára

Ahogy arról nemrég a saját felmérésünk alapján mi is írtunk, az olaj és a liszt után egy harmadik fontos élelmiszeripari alapanyag, a tej árának jelentős emelkedése is megjelent az ellátási lánc végén, azaz a bolti bruttó fogyasztói árakban.

Németországban nagyon hasonló a helyzet, a Die Welt cikkét pedig azért szemlézzük most, mert kiderül belőle, hogy milyen mélyreható okok állnak a háttérben – és ezek közül számos olyan általános jelenség, amely valószínűleg Magyarországra is érvényes.

A Die Welt a vajat hozza fel példának, amelynek náluk a hazai, azaz német gyártású verziója 22 százalékkal ugrott meg (ezt mi Magyarországon még nem érzékeltük, nálunk még inkább csak a tejnél látható az infláció, de nem lenne meglepetés, ha minden tejtermékre hatással lenne). A lényeg, hogy a német szakemberek úgy vélik, ez csak a kezdet, az ellátási lánccal ugyanis rengeteg probléma van:

  • A tejiparban szinte állandóan hűteni vagy melegíteni kell az alapanyagokat, az ehhez szükséges energia ára az egekben van (az ipari fogyasztókat nálunk sem védi a befagyasztott rezsicsökkentés).
  • A logisztikában teljes a felfordulás, a gázolaj ára szintén nagyon magas lett, a szállítókonténerekből óriási a hiány, ami szintén felfelé hajtja az árakat.
  • Akadozik a tejiparban használt fertőtlenítőszerek beszerzése, de nincs elég csomagolóanyag sem.
  • A nyers tej kilónkénti ára éves viszonylatban már 10 százalékos drágulást mutat, és egyre csak emelkedik, nemcsak a fent említett drágulás és logisztikai problémák miatt, hanem Németország esetében még azért is, mert ha mindez nem lenne elég, maga a tej mennyisége is kisebb, mint egy évvel ezelőtt.
  • A tejtermelők egyre nagyobb pénzügyi nyomás alatt vannak, mert annak ellenére sem jön ki nekik a nyereség, hogy megpróbálják emelni az árakat. Egyre többen hagynak fel a termeléssel, mert a takarmány ára túl magas, és az újabb állatjóléti előírások betartásához befektetésekre lenne szükség, ezt viszont nem tudják kigazdálkodni.

A beszerzési tárgyalások sokkal brutálisabbak, mint korábban, a kereskedők attól félnek, hogy a jóval magasabb fogyasztói árat a vevők nem hajlandóak megfizetni, a beszállítói lánc végén álló termelők viszont tönkremennek, ha nem érnek el jobb árakat. A vajnál már az is előfordult, hogy nem volt a termékből a legnagyobb német boltok polcain, mert a felek nem tudtak megállapodni.

A tejipari üzemek eközben egyre nagyobb munkaerőhiánnyal néznek szembe, a gyárak többsége vidéken van, a tehenek pedig nem csak hétköznap 9 és 17 óra között „dolgoznak”, márpedig ez összességében nem ad jó perspektívát a fiataloknak. Az újságnak nyilatkozó szakemberek szerint tejipari technológusból most már szinte lehetetlen gyakornokot találni Németországban, pedig az alkalmazottak jelenlegi számát legalább 10 százalékkal növelni kellene.

A kelet-németországi tartományok megpróbálják elszívni a cseh és lengyel szakembereket, vagy az automatizáció felé próbálnak menekülni, több-kevesebb sikerrel.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkLiszt, cukor, olaj, tej, túró, tejföl - berobbant a drágulás a boltokbaItt van az infláció, amire számítottunk, a háztartásoknak a tejár masszív emelkedése fájhat a legjobban. Az otthon készített túrós palacsinta ma jóval drágább, mint egy éve.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ drágulás ellátási lánc infláció németország tej tejipar tejtermék vaj Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Debreczeni Anna
2023. november 29. 09:57 Világ

Olajüzleteket kötnének a klímacsúcson a kiszivárgott iratok szerint

Az Egyesült Arab Emírségek a házigazdája a COP28-nak, de nem feltétlen a klímaválsággal foglalkozna Szultan Ahmed al-Dzsaber.

Mészáros R. Tamás
2023. november 28. 04:34 Világ

Makacs jelzálogok és megtakarítások miatt nem hat a kamatpolitika – kérdés, hogy meddig

A korábbi évtized alacsony jelzálog- és kötvénykamatai, a járvány alatti megtakarítások és az iparpolitika is ellentart.

Váczi István
2023. november 27. 15:04 Világ

Jókora földgázmező segíthet majd újjáépíteni a Gázai övezetet

Ha egyszer véget érnek a harcok, egy jövőbeli gázai kormányzat számára fontos bevételi forrás lehet az Izrael szerint is a palesztinokat illető gázkincs.

Fontos

Stubnya Bence
2023. november 30. 13:23 Közélet

Zuhanórepülésbe kezdtek a kormánynak kedves demográfiai mutatók

Harmadik hónapja csökkent a születések száma, miközben az év első 9 hónapjában a házasságok száma is zuhant.

Fabók Bálint
2023. november 30. 09:52 Adat

Mely magyar városok a leginkább vallásosok?

Kapuvár a római katolikusok, Nagyecsed a reformátusok, Kiskőrös az evangélikusok vallási központja a lakosság vallásossága alapján.

Torontáli Zoltán
2023. november 29. 17:47 Adat, Élet

Budapesten a nők 77 , Észak-Magyarországon viszont kevesebb mint 63 százaléka dolgozik

A nemek közötti foglalkoztatási különbség Magyarországon átlagosan 9 százalékpontos, ami sokkal inkább az észak-déli, mintsem gazdasági alapú megosztottságra rímel.