Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2021. november 8. 06:46 Adat

Liszt, cukor, olaj, tej, túró, tejföl – berobbant a drágulás a boltokba

Új terméket fedeztünk fel október végén a magyar Tescóban: a pékáruk között megjelent a rudacska, egy első látásra kiflire hasonlító termék, amelynek darabját 22 forintért adja a bolt. Ez azonban nem kifli (vélhetően azért, mert az élelmiszerkönyv szerint nem az), annak ugyanis felment az ára, az eddigi 23-ról 27 forintra. A figyelmetlen vásárló azonban akár azt is hiheti, hogy kiflit vesz, ráadásul olcsóbban, mint eddig.

Az élelmiszerek drágulása persze csak annak újdonság, aki a járvány eddigi szakaszait egy másik bolygón vészelte át, és hirtelen tért vissza a magyar boltokba. Legkésőbb tavasz óta bizonyosan számítani lehetett arra, hogy az általános infláció legkésőbb ősszel az alapvető élelmiszerek konkrét bruttó fogyasztói árában is megjelenik (ahogy erről mi is írtunk már korábban). Ez most valósággá vált, és néhány terméknél egészen durva, évek óta nem látott mértékben.

A G7 2020 januárja óta minden hónapban egy saját, 42 elemből álló bevásárlólistán keresztül méri az Aldi és a Lidl árait, 2021 februárja óta pedig a Penny Marketet és a Tescót is bevontuk a monitorozásba (hogy miből és mennyit vásárolunk, azt a mondat végén lévő csillagra kattintva lehet elolvasni egy kinyitható jegyzetben*Burgonya (piros) 3 kg
Cukor, 0,5 kg
Liszt, 1 kg
Olaj (napraforgó), 1 l
Vaj, 0,25 kg
Félbarna kenyér, 3 kg
Zsemle, 0,5 kg
Kifli, 0,5 kg
ESL tej 1,5%, 1 l
ESL tej 2,8% ,1 l
Tejföl 20%, 0,5 l
Natúr joghurt, 0,5 l
Kefir, 0,5 l
Paradicsom, 1 kg
TV paprika, 0,5 kg
Sárgarépa, 0,5 kg
Fehérrépa, 0,2 kg
Alma, 1 kg
Banán, 0,5 kg
Örölt kávé (100% Arabica) 0,25 kg
Csirkemell, 1 kg
Pulykamell, 1 kg
Sertés darált hús, max. 20% zsírtartalom, 0,5 kg
Sertéspárizsi, 0,2 kg
WC-papír, kétrétegű, 200 lap
Coca-Cola, 1 l
Zabital, 1 l
Rizs, (min. “A” minőség) 0,5 kg
Spagetti tészta, (durum) 0,25 kg
Tojás, 10 darab
Vöröshagyma, 0,25 kg
Kígyóuborka, 1 darab
Szénsavas ásványvíz, 3 l
Só, 0,05 kg
Rögös túró, 0,2 kg
Gouda sajt, 0,2 kg
Sertéskaraj, 1 kg
Trappista sajt, 0,2 kg
Kakaós/fahéjas csiga, 0,2 kg
Uht tej, 1,5% 1 l
Uht tej, 2,8% 1 l
Narancs, 0,3 kg
). Ezek alapján most azt látjuk, hogy például a liszt egy hónap leforgása alatt 34 százalékkal drágult: a legolcsóbb BL-55-ös eddig mind a négy üzletben 119 forint volt, most azonban már 159. (Az adatfelvételünknek saját módszertana van, az árak pontos értelmezéséhez ezt érdemes elolvasni, a mondat végén lévő csillagra kinyíló jegyzetben.*Minden terméknél fajlagos árat rögzítünk, kilogrammot, litert, darabot, vagy a WC-papír esetében lapot.
Mindig az adott termék éppen elérhető legolcsóbb változatát vesszük figyelembe.
Ha akciós egy termék, akkor a nem akciós árral számolunk azért, hogy egy-egy rövid távú, de nagyarányú átmeneti árcsökkentés a havi adatokban ne okozzon nagy kilengést.
Minden olyan áreltérést akciónak tekintünk, amelyet a vásárló a boltban egyértelműen azonosítani tud. Ezek jellemzően: 1)Akció feliratú címke 2)Százalékos árengedményt jelző címke 3)Egy alacsonyabb és egy magasabb árat tartalmazó címke, akár “akció” felirat és/vagy százalék jelzés nélkül.
Amennyiben csak egy ár látható a címkén, akkor annak színétől és formájától függetlenül számunkra eldönthetetlen, hogy akciós-e a termék, ezért nem akciósnak tekintjük.
A kiszerelést nem vesszük figyelembe annak érdekében, hogy a termék fajlagos ára hosszú távon is összehasonlítható maradjon. Példa: Egy termékből minden hónapban egy kilót veszünk a legkisebb elérhető fajlagos áron, akkor is, ha ez az ár a kétkilós kiszereléshez tartozik. Ezzel biztosítjuk, hogy ha a termék egykilós kiszerelését kivezetik, és például bevezetik helyette az 1,25 kilós változatot, az összehasonlításunk visszamenőleg is helytálló marad.
Bizonyos termékeket pontosabban definiálunk, mint másokat. A különböző zsírtartalmú tejeket például külön terméknek tekintjük, a burgonyák vagy az almák között azonban nem teszünk minőségi különbséget. Utóbbiaknál azt feltételezzük, hogy az árérzékenyebb vásárlók sem tekintik ezeket olyan külön termékeknek, amelyek nem versenyeznek egymással.
)

A napraforgó étolaj ára már jó ideje folyamatosan megy fel az egekbe, ám úgy tűnik, hogy nincs megállás, literjét most már nem lehet megkapni 550-640 forintnál olcsóbban, a Penny Marketben és a Tescóban egyetlen hónap alatt több mint 10 százalékkal drágult.

Új szereplő az inflációs listánkon a cukor, amelynek ára már régóta kilónként 219 forint volt szinte mindig és mindenhol, most azonban 239-249-re ugrott, azaz 9-14 százalékkal drágult.

Ehhez hasonlóan viselkedik a rögös túró, hiszen ennek legolcsóbb verziója kilónként mindenhol egységesen 918 forint volt már nagyon régóta, most azonban hirtelen mind a négy boltban egyszerre 978 forintra nőtt.

A legfontosabb változás azonban a friss ESL és a tartós UHT tejeknél van,

hiszen ezek tényleg olyan alapvető és nagy forgalmú termékek, amelyek árváltozásait gyakorlatilag minden magyar háztartás megérezheti. Az általunk vizsgált boltokban a bevásárlólistánkon szereplő 1,5 százalékos UHT tej volt mindig a legolcsóbb, és bár ez most is igaz a termékre, 2020 januárjában még 159 forint volt literenként, és egészen idén szeptemberig a három diszkontláncban nem is ment 169 forint fölé. A Tesco azonban már szeptemberben emelt 179 forintra, az Aldi és a Penny Market pedig októberben már 185 forinton járt. Az adatfelvételünk időpontjában már csak a Lidl tartotta a 169 forintot, ám erős kétségeink vannak, hogy ez sokáig így maradhat.

A 1,5 százalékos ESL tej 189 helyett már egységesen 205 forintba kerül (az emelés itt is egyszerre valósult meg, és ugyanakkora volt), a 2,8-as verziónál pedig 205-209 forintról léptek a boltok 219 forintra. A tejeknél tehát egyik hónapról a másikra 5-8 százalékos áremelkedést tapasztaltunk (ami ez esetben egyenlő az éves változással is, hiszen egy évig nem emelkedett az ár, most viszont megugrott).

A tejföl kilója az egy hónappal korábbi általános 680 forintos szint helyett már a legtöbb boltban 710 forint felett jár.

Liszt-cukor-olaj-tej-túró-tejföl: az otthon készített túrós palacsinta 2021 októberében jóval többe kerül, mint egy évvel korábban. Persze ennél sokkal fontosabb, hogy

a liszt, a cukor és a tej olyan élelmiszeripari alapanyag, amelynek drágulása sok más, ezekből készülő terméket is magával ránthat.

A bevásárlásunkat azonban pont azért végezzük minden hónapban 42 termékkel, hogy ne csak palacsinta-inflációt számolhassunk. Ez most különösen fontos, mert a listánkon vannak olyan termékek, amelyek mérsékelten olcsóbbak lettek a tavalyi szinthez képest, ez különösen néhány zöldségre igaz (például burgonya, paprika és sárgarépa). A Lidlben október végén már 10 kilogrammos kiszerelésű burgonyát is láttunk, de ismét volt vegyesen kínált „belépő szintű” lédig piros alma is, és akár ezekkel is le lehet még tornászni a nagy bevásárlás összesített költségét.

Ezeknek a változásoknak az a végső eredménye, hogy a mi szubjektív alapon összeállított kosarunk éves összehasonlításban az Aldiban 2,2 százalékos áremelkedést, a Lidlben pedig 0,4 százalékos csökkenést mutat. A teljes képhez azonban hozzátartozik, hogy szeptemberben a Lidlben éves szinten még 5,6 százalékos inflációt mértünk, miközben az Aldiban akkor 0,4 százalékos volt a drágulás, vagyis az emelkedés hosszabb távokat nézve kiegyenlítettnek tűnik.

Az októberi adatok érdekessége, hogy ezúttal a Penny Market inflációja ugrott meg jobban (szeptemberhez képest 2,5 százalékkal magasabb kosárértéket mértünk, éves összehasonlítási alapunk pedig egyelőre nincs), így most a mi szempontjaink szerint majdnem eléri a Tesco szintjét (amely nem diszkont, hanem hipermarket, és ennek megfelelően más üzleti modellben működik).

Az alábbi grafikonon szokásunk szerint a bevásárlásunk összesített költségének alakulását mutatjuk be:

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkHuszonöt százalékkal drágult a liszt, az olcsó tészta máris eltűnőben van a boltokbólAhogy arra számítani lehetett, a járvány utáni infláció elkezdett megjelenni az élelmiszerboltokban. A szokásos G7 nagy bevásárlás költségét már csak néhány olcsóbb zöldség-gyümölcs tartja szinten.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat Aldi cukor élelmiszer fogyasztói kosár infláció Lidl liszt palacsinta Penny Market tej Tesco Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Stubnya Bence
2024. október 8. 14:31 Adat, Közélet

Az első Orbán-kormány alatt épült annyi lakás, mint ami most ambiciózus cél lett

A Fidesz legelső kormányzása alatt évente átlagosan 24 ezer lakás épült, 2010 óta viszont már csak 15,5 ezer.

Torontáli Zoltán
2024. október 8. 12:19 Adat, Világ

Épp Kínával indul az e-autók miatt háború, pedig onnan jön a legtöbb high-tech termék

Kínából importálnak az uniós országok a legnagyobb értékben fejlett technológiájú termékeket.

Jandó Zoltán
2024. október 7. 15:00 Adat, Élet

Kettészakította az országot a minimálbér-emelés és a bevásárlóturizmus

Durván 70 milliárd forinttal többet hagytak a vásárlók a boltokban, mint egy éve, de a növekedés keleten volt jóval nagyobb ütemű.

Fontos

Mészáros R. Tamás
2024. október 10. 04:40 Közélet, Világ

Kína egyik uniós hídfőállása lett Magyarország, de ki fog ebből hasznot húzni?

A magyarhoz hasonló stratégiák eddig nem sok haszonnal, cserébe viszont jelentős kockázatokkal jártak.

Bucsky Péter
2024. október 9. 04:41 Élet, Közélet

Gáláns aprópénzszórás lehet a családi adókedvezmény megduplázása

Kis lépés az államnak, nagy lépés a választási kampánynak. A szegényeknek inkább a családi pótlék emelése jönne jól, de arról nincs szó.

Mészáros R. Tamás
2024. október 8. 04:39 Élet, Világ

Ha a kormány kelet felé néz, ott is azt látja, hogy küzdeni kell a növekedésért

Kínában a 2008-as válság óta nem látott módszerekkel próbálnak élénkíteni, de szerkezeti átalakításokról hallani sem akarnak.