Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2021. november 5. 11:15 Világ

Házról házra járva kobozzák el a fűtőanyagot Dunaújváros kínai megfelelőjében

Korábban írtunk már arról, hogy a kínai acélgyártás központjában, az ország északkeleti részén lévő Tangsanban korlátozásokat kezdtek bevezetni a gyárak számára, hogy jó legyen a várostól mintegy 150 kilométerre lévő Peking levegője a februárban kezdődő téli olimpia idejére. Azóta kiderült, hogy ez a törekvés nem csak az iparra vonatkozik, a házakat, lakásokat sem szabad szénnel fűteni.

Ahogy a Washington Post írja, egy októberi hétvégén fekete kabátba öltözött hivatalnokok járták végig Tangsan falusias jellegű Fengrun kerületének házait, hogy ellenőrizzék a tilalom betartását. „Biztosítanunk kell, hogy egyetlen tűz sem ég, egyetlen apró füstpamacs sem távozik a kéményekből” – harangozta be az akciót a helyi környezetvédelmi hivatal.

Összesen 596 házat ellenőriztek a hivatalnokok, és nem is távoztak üres kézzel: egy tonna szenet és kilenc tonna brikettet találtak. Ezúttal elvileg csak figyelmeztették a lakókat a széntüzelés tilalmára, máskor azonban előfordult már a tüzelőanyag elkobzása is.

Környezetvédők szerint azonban nem erre kellene koncentrálni, mert pont Tangsanban a lakossági eredetű légszennyezés és üvegházgáz-kibocsátás elhanyagolható az ipari forráshoz képest. A címben a két magyarországi acélgyár közül a nagyobbnak helyet adó Dunaújvároshoz hasonlítottuk Tangsant, de teljesen más nagyságrendről van szó: míg a Dunaferr éves acéltermelő kapacitása 1,7 millió tonna – és jó ideje ez sincs kihasználva teljesen –, a tangsani üzemek tavaly összesen 144 millió tonna acélt állítottak elő, amely a világ termelésének 8 százaléka volt.

Ezeknek a gyáraknak a vezetői egyébként idén már kihúzták a gyufát a kínai vezetésnél. Márciusban a környezetvédelmi miniszter meglepetésszerű látogatást tett a városban, miután Pekingben túlságosan szmogos volt a levegő, miközben a kormányzat az év legfontosabb politikai tanácskozását tartotta a fővárosban. A rögtönzött ellenőrzés szerint négy gyár is meghamisította a kibocsátási adatait, hogy ne kelljen korlátoznia a termelését. A cégeket megbüntették, néhány menedzser ellen pedig eljárás indult.

A fengruni lakosságra visszatérve, a hatóságok levegő-levegő hőszivattyúk biztosításával igyekeznek rávenni az embereket, hogy erre álljanak át a széntüzelésről. Ez a helyi légszennyezettség szempontjából előnyös, de mivel Kína áramtermelésének 60 százaléka szén elégetéséből származik, a klímavédelmi hatása egyelőre korlátozott. Ráadásul az utóbbi hetekben-hónapokban az ország áramhiánnyal küzd, ezért időnként tervezetten kikapcsolják az áramszolgáltatást egy-egy területen – ilyenkor pedig értelemszerűen a hőszivattyúk sem működnek. Abban azonban biztosak lehetnek a helyiek, hogy az olimpia kezdetéig még fogják őket ellenőrizni.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkVisszafogják a világ legnagyobb acélgyárait, hogy jó legyen a levegő a téli olimpiánAhogy a 2008-as nyári, úgy most a jövő februári téli olimpia idejére akarják biztosítani a kínai hatóságok a megfelelő levegőminőséget Pekingben az ipari kibocsátás korlátozásával.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA horvátok mellett több másik ország is nagy lépést tett a szénerőművek nyugdíjazása feléHorvátország mellett India, Vietnám, Dél-Afrika, Indonézia és a Fülöp-szigetek is a szénmentes jövő irányába mutató bejelentéseket tett. Hazánk valószínűleg mindegyiküket megelőzi ezen a téren.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA közlekedési lámpák számára sincs elég áram egyes kínai tartományokbanKína több tartományában már nemcsak a gyárak, hanem a lakosság energiaellátását sem sikerül maradéktalanul megoldani.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ acélgyártás fűtés Kína klímaváltozás légszennyezés szén Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Vámosi Ágoston
2025. április 25. 15:24 Világ

A magyar kormány kivár, a lengyelek tovább fegyverkeznek az uniós pénzügyi engedéllyel

Már eddig is ők költötték a legtöbbet a hadseregre a NATO-tagállamok közül gazdaságarányosan, de ezt kevésnek látják az orosz fenyegetés árnyékában.

Elek Péter
2025. április 25. 13:12 Világ

Lehet logika Trump viselkedésében, de megéri?

Meglepő, túlzott és közgazdaságilag nehezen indokolható az elnök vámpolitikája, de az legalább már látszik, hogy a célkeresztben elsősorban Kína van.

Mészáros R. Tamás
2025. április 24. 06:05 Világ

Mi lesz, ha a világ nem pénzeli tovább Amerikát?

A pénzpiaci felfordulás furcsa módon segíti Trump céljának elérését, de súlyos pénzügyi kockázatokkal és jelentős életszínvonal-csökkenéssel fenyeget.

Fontos

Torontáli Zoltán
2025. április 25. 06:07 Közélet, Vállalat

Kevesebb pénzt adna a kormány a Demján Sándor Program nyertes cégeinek

Az 1+1-nevű részt az utolsó pillanatban 1,25+0,75-re módosíthatják, így a nyertes pályázóknak nem adnának annyi támogatást, amennyit ígértek.

Hajdu Miklós
2025. április 24. 17:30 Élet

Könnyebb hozzájutni a 3+3 milliós felújítási ingyenpénzhez, és van még belőle bőven

Egymást érik az otthonfelújítási programmal kapcsolatos könnyítések, lassan talán kiismerik a potenciális pályázók a lehetőségeket.

Regős Gábor
2025. április 24. 15:30 Pénz

Az infláció vagy a recesszió fenyegetőbb a vámháború árnyékában?

Az alapkamat-várakozások alapján a piaci szereplők olyan veszélynek látják a gazdasági visszaesést, amire reagálniuk kell a nagy jegybankoknak.