Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2021. november 3. 12:19 Világ

Már a kínaiak kirakat kikötőjében sem tudnak időben lerakodni a hajók

Egyelőre semmi jele annak, hogy a világ logisztikai rendszere a – koronavírus-járvány kitörése óta szinte állandósult – káosz rendezése felé haladna, épp ellenkezőleg, a helyzet egyelőre tovább romlik. A világ legjelentősebb kikötőiben jellemzően inkább nő, mint csökken a várakozási idő, amely után a konténerszállító hajók partra tehetik rakományukat.

A világ egyik legfontosabb kikötőjének számító Szingapúrban például 53 hajó várta hétfői állás szerint a kikötőn kívül horgonyt vetve, hogy bejuthasson a kikötőbe, ami a legmagasabb szám, amióta a Bloomberg idén áprilisban elkezdte gyűjteni erről az adatot. Az eddigi rekord július 21-én volt 45 hajóval, amikor egy tájfun hátráltatta a kirakodást. Ezúttal viszont valószínűleg a járvány pénteken kezdődött rendkívüli fellángolása akadályozza a munkát.

Más délkelet-ázsiai kikötőkben is hasonló a helyzet, és egyelőre nem sikerült csökkenteni a „várólistát” az Egyesült Államok tengeri szállítmányozási csomópontjaiban sem. Ehhez képest az európai kikötők helyzete még jónak mondható, bár például a kínai COSCO által üzemeltetett Pireusz előtt is 18 hajó várakozott hétfői állás szerint, ami szintén rekord az április óta eltelt időszakot tekintve.

A kikötőben egyébként éppen a napokban növelte 67 százalékra tulajdonrészét a kínai vállalat, miután haladékot kapott a korábban megígért fejlesztések végrehajtására. Ennek kapcsán a COSCO közleményében egyebek mellett arról írt, hogy az újabb beruházásokkal a kikötő „fontos híd lesz a civilizációk és gazdaságok között az Övezet és út program keretében, emellett erősíti a barátságot Kína és Görögország között”.

Mint ismert, ehhez a kikötőhöz kötődik a Budapest-Belgrád vasútvonal igencsak költséges, nagyrészt kínai hitelből finanszírozott fejlesztése is, bár az áruforgalommal még annak jelentős növekedése esetén is meg tudott volna birkózni jelen állapotában is.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkKiderült, hogy sokkal drágább lesz, minden rekordot megdönt a Budapest-Belgrád vasút magyar szakaszaEddig azt mondták, hogy a Budapest-Belgrád egész magyar szakasza kijön szűk 600 milliárdból, most kiderült, hogy csak a Soroksártól induló része.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAláírták az 500 milliárdos szerződést a projektről, amire nincs szükségAláírták a Soroksár-Kelebia vasút felújításáról szóló, részben kínai hitelből finanszírozott szerződést, amely a Budapest-Belgrád projekt legnagyobb része. A munka a tervezéssel együtt várhatóan öt évig tart.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMit akarhat Kína valójában a híres Övezet és út kezdeményezésével?Peking a Világbankot meghaladó értékben finanszírozott világszerte kikötőket, hidakat, erőműveket és vasutakat, ám hirtelen megtorpant a beruházások üteme.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ Budapest-Belgrád vasút járvány kikötő konténer koronavírus logisztika pireusz tengerhajózás Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Nagy Zsolt
2023. december 1. 15:27 Világ

A hírolvasóért zajló verseny egyik legnagyobb vesztese maga a hírolvasó lesz

A figyelem egyre szélsőségesebb ingerekkel kelthető csak fel, de ennek ára van a hétköznapokban.

Avatar Fazekas Dóra
2023. november 30. 16:11 Világ

A COP28 megrendezésével Dubaj kihívja maga ellen a sorsot

A fosszilis energiahordozók nagyobb hangsúlyt kaphatnak, mint bármelyik korábbi klímakonferencián.

Debreczeni Anna
2023. november 29. 09:57 Világ

Olajüzleteket kötnének a klímacsúcson a kiszivárgott iratok szerint

Az Egyesült Arab Emírségek a házigazdája a COP28-nak, de nem feltétlen a klímaválsággal foglalkozna Szultan Ahmed al-Dzsaber.

Fontos

Stubnya Bence
2023. december 2. 13:08 Vállalat

5 év alatt feleződött a makói Continental állománya, most újra embereket küldenek el

2018 szeptemberében még több mint háromezren, idén szeptemberben már csak a 1660-an dolgoztak a makói üzemben.

Nagy Zsolt
2023. december 2. 04:34 Közélet, Podcast

Minden élőlényben ott ketyeg egy belső óra, de mi a sajátunkat egy évszázada elállítottuk

A G7 Mentés másként című podcastjának vendége Dr. Preubl György pszichiáter, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének igazgatója.

Hajdu Miklós
2023. december 1. 18:19 Közélet

Nem volt teljesen váratlan az Országos Meteorológiai Szolgálat megszüntetése

Többször is átalakítást ígért a kormány: most megszünteti a szervezetet és egy állami Zrt.-re bízza az időjárás-jelentéseket.