Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2019. június 12. 17:01 Közélet

Kiderült, hogy sokkal drágább lesz, minden rekordot megdönt a Budapest-Belgrád vasút magyar szakasza

Közleményben tudatta ma Mészáros Lőrinc tőzsdei cége, az Opus Global, hogy aláírta a Soroksár-Kelebia vasút felújítására vonatkozó szerződést az a konzorcium, amelyben az egyik érdekeltsége is részt vesz. Ebben önmagában túl sok újdonság nincs, erről a G7 már múlt pénteken beszámolt, és az aláírást még aznap megerősítette a Pénzügyminisztérium közleménye.

A közleménnyel mindenesetre hivatalossá vált, hogy valóban az a három cég alkotja a nyertes konzorciumot, amelyről az Index korábban írt: a Mészáros-cég RM International Zrt., továbbá kínai partnerei, a China Tiejiuju Engineering & Construction Kft. és a China Railway Electrification Engineering Group (Magyarország) Kft.

Szintén ma jelent meg az uniós közbeszerzési értesítőben a tender eredménye, és ebből kiderültek az alvállalkozók is. Ahogy azt a 24.hu már megírta, megtalálható köztük három további Mészáros-cég, az R-Kord, a V-Híd, valamint a Fejér-B.Á.L. Érdekes, hogy a kínai alvállalkozók között megtalálható jóformán az összes olyan, amellyel az amerikai kormány az elmúlt egy évben tengelyt akasztott, főképpen a ZTE és a Huawei. Nem hatott tehát az amerikai nagykövetség figyelmeztetése, ez a projekt nem a magyar-amerikai, hanem a magyar-kínai barátság terepe.

A legérdekesebb azonban az ár, amelyet eddig nem tudtunk. Nos, a szerződés szerint ez 2 078 636 973 dollár, azaz mostani árfolyamon mintegy 590 milliárd forint. Ez két ok miatt is megdöbbentő összeg.

Az egyik, hogy amikor valamelyik kormánytag – leginkább Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter – hasonló összeget (nettó 525 milliárd forint plusz 10 százalék tartalék keret, illetve a beruházás 85 százalékát fedező kínai hitel költségeivel együtt 750 milliárd forint) említett, akkor azt eddig a Budapest-Belgrád projekt teljes magyarországi szakaszára értette. Vagy legalábbis hagyta, hogy mindenki így értse.

Csakhogy az nem Soroksártól kezdődően tart Kelebiáig (a szerb határig), hanem Ferencváros állomástól.

A Soroksár-Kelebia 152 kilométeres hosszához képest a Ferencváros-Soroksár 9 kilométere nem tűnik soknak, csak éppen itt – egy szakaszon – át akarják helyezni a síneket, ami miatt pár éve hirtelen 80 milliárddal ugrott meg a projekt tervezett költsége. (A térképen a fővárosra nagyítva látható a mostani és a tervezett nyomvonal is, a nevük a vonalra kattintva olvasható.)

Azt nem lehetett tudni, hogy mennyiről indult a plusz 80 milliárd a Ferencváros-Soroksár szakaszon, de az látszik, hogy mivel a korábban közölt összeg csak a Soroksár-Kelebia szakaszra elég, ezen felül lesz még egy legalább 100 milliárdosra becsülhető számla is. Ez azt is jelenti, hogy

az első bejelentés 472 milliárd forintjához képest máris közel 50 százalékkal drágult a projekt, pedig még egyetlen kapavágás sem történt.

A másik ok, amiért megdöbbentő az 590 milliárdos cech, hogy ezzel a Soroksár-Kelebia lesz Magyarország messze legdrágább vasúti beruházása, miközben nagyon könnyű terepen kell dolgozni. Eddig ezt a címet az Ercsi és Pusztaszabolcs közötti vasútfelújítás birtokolta, ahol az egy kilométerre vetített költség 3,16 milliárd forint. Ezt a Soroksár-Kelebia fölényesen kenterbe veri, mert itt a fajlagos költség jelen állás és dollárárfolyam mellett 3,88 milliárd forint lesz. Egyébként Ercsi és Pusztaszabolcs között is dolgozik egy Mészáros-cég, a Mészáros és Mészáros Kft.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAláírták az 500 milliárdos szerződést a projektről, amire nincs szükségAláírták a Soroksár-Kelebia vasút felújításáról szóló, részben kínai hitelből finanszírozott szerződést, amely a Budapest-Belgrád projekt legnagyobb része. A munka a tervezéssel együtt várhatóan öt évig tart.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet Budapest-Belgrád vasút kelebia Mészáros Lőrinc soroksár vasútépítés Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Pálos Máté
2023. december 5. 11:43 Közélet

A TikTokot nem tudja betiltani a kormány, úgyhogy a telefonokat tiltaná ki az osztálytermekből

Legutóbb Nagy-Britanniában léptek az egységes tiltás irányában, de Németországban például az iskolák saját hatásköre a kérdés. Most talán fordulat készül a magyar szabályozásban.

Avatar
2023. december 4. 16:22 Közélet

Az MVM innovációja miatt ugrott meg az átalányt fizető gázfogyasztók számlája

Számos átalány fizetést/egyenletes részszámlázást választó háztartás nem érti, miért kaptak kiugró összegű számlákat a 2023-24 első hónapjaiban, miközben várható fogyasztásuk, a számláikban szereplő átalány mennyisége nem nő, esetleg még csökken is.

Váczi István
2023. december 4. 15:31 Közélet, Világ

Nem tud úgy táncolni Ukrajna, ahogy Orbán Viktor fütyül

Eddig nem volt sapka az ukránokon, de az sem számít, hogy most már van.

Fontos

Debreczeni Anna
2023. december 5. 08:48 Élet, Támogatói tartalom

Csaknem egyhavi nettó átlagkeresetet költünk magánegészségügyi ellátásra évente, pedig volna olcsóbb megoldás

Magyarországon csak a lakosság 12 százaléka rendelkezik magán egészségbiztosítással.

Váczi István
2023. december 4. 12:25 Élet, Vállalat

Egyre több szabályt hajlítanak meg a gödi akkumulátorgyár kedvéért

Nagyon meglepő lett volna az elmúlt évek folyamatai alapján, ha tényleg nem termelhetne éjszakánként a Samsung szinte folyamatosan bővített üzeme.

Mészáros R. Tamás
2023. december 4. 04:34 Vállalat, Világ

Korea is kipróbálta Matolcsy csodafegyverét, de több kárt hozott, mint hasznot

Dél-Korea 2017 után jelentősen növelte a kkv-k állami hitelezését, de az olcsó hitelek hatására romlott a vállalkozások teljesítménye.