Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2021. június 3. 10:37 Világ

Írországban a létminimumra emelnék a minimálbért, de lehet, hogy a kis cégek belerokkannának

Minimálbér és létminimum – talán sokaknak még ma sem egyértelmű, de ez a két fogalom korántsem ugyanazt takarja, mint ahogy a hozzájuk tartozó jövedelem értéke sem. A magyar minimálbér jelenleg nettó 111 ezer forint, ám egy kétkeresős, négyfős család létminimuma (vagyis az az összeg, amelyből alapszinten éppen fenn tudja tartani magát) a számítások szerint már 2019-ben is közel 300 ezer forint volt.

A KSH 2015-től a létminimumot már nem számolja ki, pedig addig 1991-től kezdve minden évben közzétette. A négyfős, kétkeresős magyar családban tehát a 2021-es minimálbér a 2019-es létminimum kétharmadát éri csak el, egyedül a garantált bérminimum 146 ezer forintos jelenlegi összegével jön ki a két évvel ezelőtti létminimum.

Nem magyar sajátosság, hogy a minimálbérből a valóságban nem lehet kihozni a létminimumot, és a fenti magyar adatokat csak azért írtuk le, hogy érzékelni lehessen, mit jelent az, hogy Írországban 2025-től a létminimum összegére emelnék a minimálbért. Ez egyelőre csak terv, de kivitelezhetőségét a kormány komolyan elkezdte vizsgálni.

Az ír minimális órabér jelenleg 10,2 euró, a létminimumhoz azonban 12,3 eurós (4300 forintos) órabért kellene minden munkáltató számára előírni, azaz több mint 20 százalékos béremelést kellene végrehajtani a legrosszabbul fizetett munkakörökben.

Maeve O’Sullivan, a Corki Egyetem tanára a The Conversationben most megjelent cikkében azt írja, szerinte az ír kkv-szektor nem tudna áldozatok nélkül ekkora bérfejlesztést végigvinni, vagyis sok cég tönkremenne, esetleg részmunkaidőbe küldené a teljes munkaidős alkalmazottait, vagy drasztikus leépítésekre kényszerülne.

A nagy cégek a szakember szerint sokkal könnyebben kigazdálkodják a létminimumot, erre utal, hogy ezt sok vállalat már ma is megteszi, jogszabályi kötelezettség nélkül. Többek között az Aldi, a Lidl és az Ikea is learatta már annak a PR előnyeit, hogy Írországban vagy az Egyesült Királyságban vállaltan nem megy a létminimum alá.

A legalacsonyabb bérkategória magasabb szintre emelésének ugyanakkor megvan az a veszélye is, hogy megszűnik ezeknek az álláslehetőségeknek egy jó része, ami a kezdő és fiatal munkavállalók helyzetét nehezítené meg. A jelenlegi, létminimum alatti minimálbérrel számos olyan állásban el tudnak helyezkedni a fiatalok, ahonnan idővel feljebb tudnak lépni a bértáblában, főleg az ipari érdekképviseleti szervezetek szoktak azzal érvelni, hogy ezek a lehetőségek nagyon beszűkülnének a nagy mértékű emelés után.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ Írország létminimum minimálbér üzlet Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Mészáros R. Tamás
2024. október 10. 04:40 Közélet, Világ

Kína egyik uniós hídfőállása lett Magyarország, de ki fog ebből hasznot húzni?

A magyarhoz hasonló stratégiák eddig nem sok haszonnal, cserébe viszont jelentős kockázatokkal jártak.

Torontáli Zoltán
2024. október 8. 12:19 Adat, Világ

Épp Kínával indul az e-autók miatt háború, pedig onnan jön a legtöbb high-tech termék

Kínából importálnak az uniós országok a legnagyobb értékben fejlett technológiájú termékeket.

Mészáros R. Tamás
2024. október 8. 04:39 Élet, Világ

Ha a kormány kelet felé néz, ott is azt látja, hogy küzdeni kell a növekedésért

Kínában a 2008-as válság óta nem látott módszerekkel próbálnak élénkíteni, de szerkezeti átalakításokról hallani sem akarnak.

Fontos

Koczóh Levente András
2024. október 12. 05:23 Élet

Ez van az ingyenes padlásfödém-szigetelés ajánlatok mögött

Nem átverés az ingyenes vagy majdnem ingyenes ajánlat, de érdemes megérteni a dolog hátterét is - hívja fel írásában a figyelmet a Green Policy Center szakértője.

Al-Hilal István
2024. október 11. 04:41 Pénz

Hogyan lehet befektetni egészségügyi cégekbe, hogy az ne legyen dupla vagy semmi játék?

A tudományos eredmények előrejelzése helyett a megbízható alapokkal rendelkező minőségi vállalkozások azonosítás lehet a nyerő megközelítés.

Bucsky Péter
2024. október 9. 04:41 Élet, Közélet

Gáláns aprópénzszórás lehet a családi adókedvezmény megduplázása

Kis lépés az államnak, nagy lépés a választási kampánynak. A szegényeknek inkább a családi pótlék emelése jönne jól, de arról nincs szó.