Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2020. május 18. 10:44 Világ

Száraz, forró nyarat jósolnak Európa jelentős részére

Az aszály már most is gondot okoz a gazdálkodók számára az ország legnagyobb részén, és sajnos úgy tűnik, hogy a nyár sem lesz kegyesebb hozzájuk. Az Európai Unió – alapvetően a klímaváltozással foglalkozó – Copernicus szolgálata múlt héten tette közzé a nyári előrejelzését, amely a közösség mezőgazdaság szempontjából kulcsfontosságú térségei számára a hosszú távon megszokottnál melegebb és szárazabb időt jósol.

Júliusra például a Copernicus szakemberei több mint 50 százalékos valószínűséggel azt vetítik előre, hogy Spanyol- és Franciaországban, valamint Olaszország jelentős részén melegebb lesz a sokéves átlagnál. Ennél valamivel kisebb (több mint 40 százalékos) eséllyel jósolják azt, hogy az említett területek mellett Közép-Európa jelentős részén – így hazánkban is – elmarad majd a csapadék a szokásos szinttől – derül ki a Bloomberg összefoglalójából.

Ettől még természetesen nem biztos, hogy így is lesz, de a Copernicus időjárási előrejelző modellje a legutóbbi télen meglehetősen pontosan működött, így az ezekkel az adatokkal dolgozó energetikai vállalatok jobban jártak, mint azok, amelyek – más szolgáltatók információi alapján – a szokásosnál hidegebb télre számítottak. A Copernicus rendszere több milliárd adattal dolgozik, amelyek műholdakról, hajókról, repülőgépekről és meteorológiai állomásokról származnak.

Ha ezúttal is igazuk lesz, az nemcsak a növénytermesztők számára rossz hír, hanem minden olyan vállalatnak, amely valamilyen módon a folyók vízhozamától vagy hőmérsékletétől függ. Ilyen például egy sor német iparvállalat, a belvízi hajózási társaságok, a vízienergia-termelők vagy éppen a paksi atomerőmű. Ezeken keresztül a tavaly nyári nyugat-európai hőhullámok euró milliárdokban mérhető veszteségeket okoztak.

A nyaralók és a vízparti idegenforgalomból élők számára ugyanakkor ez az előrejelzés jó hír, a jelek szerint legalább az időjárás nem fogja megakadályozni, hogy a koronavírus-járvány ellenére legyen valami az idei szezonból.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkNyáron néhány fokra, most 90 centire voltunk a paksi erőmű leállításátólNem túl kegyes az idei időjárás a paksi atomerőműhöz. A rekordok viszont még időben rávilágítanak arra, mire kell mindenképp figyelni a bővítésnél.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ aszály hőhullám klímaváltozás Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Torontáli Zoltán
2024. április 13. 04:34 Élet, Világ

Melyik paradicsom környezetbarátabb, a kiskertből szedett vagy a boltban vett?

Egy amerikai kutatás arra hívja fel a figyelmet, hogy a kérdésre nem is olyan egyértelmű a válasz.

Hajdu Miklós
2024. április 8. 04:34 Vállalat, Világ

Nincs sok oka bizakodásra a német autógyártóknak

A politika kevésbé tolja most az elektromos átállást, amire egyébként lenne Európa-szerte kereslet, csak kérdéses, hogy ezt a hagyományos német gyártók szolgálják majd ki.

Schaffhauser Tibor
2024. április 1. 04:36 Világ

Villantania kell valamit az EU-nak, mielőtt más országokat is rávenne az erősebb klímavédelemre

Egyre fontosabb a zöld diplomácia szerepe, de elegendők lesznek-e az EU által tervezett intézkedések a globális klímavédelmi törekvések felfuttatására?

Fontos

Avatar
2024. április 16. 04:36 Közélet

Ha fegyelem van és rend, nincs több gond az oktatással?

Mintha az lenne az oktatásirányítás meggyőződése, hogy ha valahol gondok vannak, akkor nem érdemes vizsgálni az okokat, elég a szigorítás.

Ha tíz olcsó zsemle helyett nyolc drágábbat veszünk, akkor gazdasági fordulat van, csak még nem látszik

Gyenge kereskedelmi adatokkal indult az év, amely mögött szakértő szerzőink szerint három fontos tényező állhat, és a számokban talán csak az év második felében látszik majd a kilábalás.

Bucsky Péter
2024. április 12. 04:34 Adat, Közélet

Nem látszik, hogy ellenzéki vezetés alatt dübörögne a budapesti kerékpáros fejlesztés

A biciklizés aránya már nem nő a fővárosban, és a budapesti infrastruktúra sok összehasonlításban le van maradva, még régiós szinten is.