Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2020. március 10. 13:07 Vállalat

A rekordmelegek után aranyat ér egy jó meteorológus az energiacégek számára

Látványos melléfogásokat hozott az előrejelzéseknél a nemrég véget ért tél, amely az északi féltekén a legmelegebbnek bizonyult, és idehaza is dobogós lett. Az évszakot megelőzően két amerikai előrejelző, az Accuweather és a cégek számára szolgáltató Maxar is azt jósolta, hogy a most mögöttünk hagyott tél hidegebb lesz, mint az azt megelőző, így az Egyesült Államokban nőhetnek a fűtési költségek.

Egy ilyen tévedés nemcsak szakmailag kellemetlen, hanem jelentős veszteséget is okoz azoknak az energiavállalatoknak, amelyek ehhez igazították a kitermelési és kereskedelmi terveiket, miközben a melegebb idő önmagában is sokmilliárd dolláros bevételkieséssel járt számukra.

Persze tényleg nem volt könnyű dolguk, különösen Európában, ahol a téli átlaghőmérséklet 3,4 Celsius-fokkal haladta meg a bázisidőszakra (1981-2010) jellemző értéket, a korábbi rekordtartó 2015/16-os télre pedig közel 1,4 fokot vert rá. Azért így is voltak olyan szolgálat, amelynek meglehetősen pontosan sikerült előre jeleznie a téli időjárás jellegét. Az Európai Unió – alapvetően a klímaváltozással foglalkozó – Copernicus szolgálata novemberben azt írta, hogy Észak-Európában 70 százalék az esélye a szokásosnál melegebb téli időjárásnak, míg a Földközi-tenger medencéjében 90 százalék.

Az energiacégeknél persze nem most eszméltek rá az előrejelzés fontosságára, de ezek után valószínűleg minden korábbinál nagyobb erőforrásokat fordítanak erre. Ahogy a Bloomberg írja, a Copernicus energetikával kapcsolatban lévő részét vezető olasz tudós, Alberto Troccoli egyebek mellett a brit villamosenergia-hálózat üzemeltetőjével és az olasz Enellel együttműködve fejleszt új előrejelzésre szolgáló eszközöket.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkVisszanyal a felmelegedés, az enyhe tél miatt szenved az energiapiacA mérések óta ez volt a legenyhébb január a világon, ami jelentős bevételkiesést okoz az energetikai vállalatok számára.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat energetika időjárás klímaváltozás tél Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Hajdu Miklós
2024. április 8. 04:34 Vállalat, Világ

Nincs sok oka bizakodásra a német autógyártóknak

A politika kevésbé tolja most az elektromos átállást, amire egyébként lenne Európa-szerte kereslet, csak kérdéses, hogy ezt a hagyományos német gyártók szolgálják majd ki.

Bucsky Péter
2024. április 4. 04:34 Közélet, Vállalat

Egyre több rossz hitel mögé kell beállnia az államnak, hogy a magyar cégek forráshoz jussanak

Főleg az agrárvállalkozásoknál tolják az állami kezességvállalást annak ellenére is, hogy a hitelfelvevők egyre jelentősebb része végül nem tud törleszteni.

Hajdu Miklós
2024. március 31. 04:32 Élet, Vállalat

Hosszú út vezetett odáig, míg ismét magyar céghez kerül a Boci csokoládé

Élénk visszhangot váltott ki, amikor a Nestlé húsz éve Csehországba vitte az édesség gyártását, amelynek eredete közel száz évre vezethető vissza.

Fontos

Avatar
2024. április 16. 04:36 Közélet

Ha fegyelem van és rend, nincs több gond az oktatással?

Mintha az lenne az oktatásirányítás meggyőződése, hogy ha valahol gondok vannak, akkor nem érdemes vizsgálni az okokat, elég a szigorítás.

Ha tíz olcsó zsemle helyett nyolc drágábbat veszünk, akkor gazdasági fordulat van, csak még nem látszik

Gyenge kereskedelmi adatokkal indult az év, amely mögött szakértő szerzőink szerint három fontos tényező állhat, és a számokban talán csak az év második felében látszik majd a kilábalás.

Torontáli Zoltán
2024. április 13. 04:34 Élet, Világ

Melyik paradicsom környezetbarátabb, a kiskertből szedett vagy a boltban vett?

Egy amerikai kutatás arra hívja fel a figyelmet, hogy a kérdésre nem is olyan egyértelmű a válasz.