A Törökországot 2003 óta egyre keményebb módszerekkel uraló Recep Tayyip Erdogan ellen nem nehéz kifogást találnia a jogállamiság vagy a sajtószabadság híveinek. A vele kritikát megfogalmazókat egyszerűen bebörtönöztető Erdogan hatalmának azonban komoly legitimitást ad Törökországban, hogy kimagaslóan jól teljesített a török gazdaság.
Az országok közötti különböző árszintek hatását kiszűrő vásárlóerő paritáson mért, egy főre jutó GDP 160 százalékkal nőtt Erdogan uralma alatt, tehát 2003 óta. A Világbank adatai szerint 13 év alatt 10 ezer dollárról 25 ezerre nőtt az egy főre jutó GDP Törökországban, amellyel például megelőzte Horvátországot, és beérte a lényegesen jobb pozícióból induló Magyarországot. Törökország a legtöbb, hasonló szintről indult országtól elhúzott, Brazília például harmadannyira, 50 százalékkal fejlődött ez idő alatt.
Törökországban vasárnap tartanak elnök- és parlamenti választást, amelyen Erdogan még jobban stabilizálhatja hatalmát. Csakhogy az előrejelzések szerint az első választási győzelme óta nem volt ennyire bizonytalan a sorsa, és ez leginkább egy választásokon szokatlan szereplőre vezethető vissza: a dollárra. 2014-ben két török líra ért egy dollárt, mostanra viszont már közel öt líra ér ugyanennyit, a visszaesés különösen az elmúlt egy évben volt látványos.
Hiába nőtt a GDP tavaly több mint hét százalékkal – és fog nőni idén várhatóan négy százalékkal -, a gazdaság mégis nagyon sérülékeny. Argentína, Venezuela és Irán után Törökországban legmagasabb az alapkamat a nagyobb országok közül, 17,75 százalékos. Az infláció is magas, 11 százalék, a gazdasági növekedés pedig túlzottan a hitelezésre épül és külföldi finanszírozásra van utalva. A líra gyengülése éppen a korábban devizában felvett hitelek törlesztése miatt okoz egyre nagyobb gondot, ami tömeges csődöket is okozhat a török gazdaságban. Erdogan autoriter döntései tovább rombolják a befektetői bizalmat, egy hónapja például nyíltan beszélt arról, hogy a választások után beavatkozna a jegybanki politikába.
A gazdasági nehézségekről Erdogan a külső fenyegetettséggel próbálja elterelni a figyelmet. Másfél hete hadjáratot indított a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) állítólagos katonai bázisai ellen Észak-Irakban. A Foreign Policy szerint viszont csak kopár hegyeket bombáztak a török harci gépek, mert a PKK egységei már több éve elhagyták a területet, és Észak-Szíriába, Irakba vagy Iránba mentek.
Erdogan kezére játszott, hogy pár éve a választókat leginkább valóban a biztonsági kérdések foglalkoztatták, de az elmúlt egy évben ez gyökeresen megváltozott. 60 százalékról 13-ra zuhant azok aránya, akik a biztonságot tartották a legnagyobb problémának, mára viszont 51 százalékuk a gazdaságot gondolja a legfontosabbnak.
További nehézség Erdogan számára, hogy a török ellenzék szokatlan módon összefogott ellene, és ha a főleg kurdok által támogatott Népi Demokratikus Párt (HDP) átlépi a parlamentbe jutáshoz szükséges 10 százalékos küszöböt, akkor komoly esély van arra, hogy Erdogan pártja, az AKP kisebbségbe kerül. Az elnöki posztért nagyobb eséllyel indul, bár a felmérések szerint itt sem biztos a sikere. Az elnökségért hatan indulnak, a győzelemhez abszolút többségre van szükség. Ha ez nincs meg az első körben, akkor az első két helyezett között dől el a győzelem a második fordulóban. Az Erdoganra szavazók arányát 45 és 55 százalék közé becslik.
A nyugati médiumok szerint a kihívók közül a kampány során kiemelkedett a szociáldemokrata CHP jelöltje, Muharrem Ince. A Financial Times harcosnak, szellemesnek és energikusnak jellemezte a kampányát, amelynek köszönhetően támogatottsága 30 százalék fölé nőtt, bár még így is kevés esélyt adnak neki, hogy legyőzze Erdogant az esetleges második fordulóban.
Világ
Fontos