Hírlevél feliratkozás
Hajdu Miklós
2018. május 24. 16:40 Közélet, Világ

Erdogan keményen dolgozik a török gazdaság bedöntésén, éppen a választások előtt

Törökországban egy hónap múlva tulajdonképpen arról szavaznak, hogy Recep Tayyip Erdogan török elnökből diktátor válhasson-e vagy sem. Az országgyűlési és elnökválasztást június 24-én tartják, és ha újra Erdogan nyer, akkor hozzáférhet azokhoz a jogkörökhöz, amelyeket tavaly szavazott meg a török nép.

Úgy néz ki, Erdogan, aki magát a “kamatok ellenségének” tartja, nem a stabil és szakmai alapú monetáris politika ígéretével kampányol, ugyanis folyamatosan nyomás alatt tartja a török jegybankot, ráadásul az elnökválasztás után a tervei szerint még keményebben fog beavatkozni a monetáris politikába. Az államfő túl magasnak tartja az alapkamatot, és megnyilatkozásaival arra késztette a központi bankot, hogy ne kezdjen kamatemelésbe*Az alapkamat emelése rendszerint a valuta erősödését vonja magával., annak ellenére sem, hogy a török líra az amerikai dollárhoz képest idén 27 százalékot veszített az értékéből.

Végül tegnap jegybank az alapkamatot idén először 300 bázisponttal, azaz három teljes százalékkal megemelte, így a már eleve nagyon magas, 13,5 százalékos szintről 16,5 százalékra növekedett az irányadó kamatláb (összehasonlításképp a magyar alapkamat 0,9 százalék). A jegybanki ülés kezdetekor már rekordmélységben járt a líra árfolyama, több, mint 4,8 lírát kellett fizetni egy dollárért, míg ez az érték az év elején 3,8 líra környékén volt, 2013 előtt pedig 2 líra alatt volt.

Kérdéses, hogy a kamatemelés mire elég, ugyanis a török gazdaság annak ellenére, hogy öt százalék feletti GDP-növekedést produkál alacsony államadósság mellett, mégis nagyon sérülékeny. A következők miatt:

  • a török infláció rendkívül magas, 11 százalék, miközben a jegybanki cél 5 százalék,
  • a gazdasági növekedés a túlzott hitelezésre épül és a külföldi finanszírozásra van utalva,
  • közben emelkednek az amerikai kamatok, ami miatt a befektetők egyre inkább elfordulnak a kockázatosabb, feltörekvő országoktól,
  • és még Erdogan is rombolja a befektetői bizalmat.

A líra egyre szélsőségesebb gyengülése miatt a korábban devizában felvett céges hitelek törlesztése egyre drágább lesz, ami akár tömeges csődöket is okozhat a török gazdaságban. Az import drágulása pedig az inflációnak ad még nagyobb lendületet, ami a török háztartások fogyasztásra költhető pénzét morzsolja le.

A kamatdöntés után rövid időre 4,5 környékére csökkent egy dollár értéke lírában kifejezve, de ma délután már ismét a 4,8-as szint közelébe nőtt az árfolyam. Ez arra utal, hogy a jegybank lépése legfeljebb arra volt elég, hogy a líra gyengülését megfékezze. Lehet, hogy ezt Erdogan nem is bánja.

A dollár árfolyama török lírában a május 23. 13.00-át követő 24 órában Forrás: XE.com

 

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet Világ alapkamat Erdogan jegybank Törökország Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Ha tíz olcsó zsemle helyett nyolc drágábbat veszünk, akkor gazdasági fordulat van, csak még nem látszik

Gyenge kereskedelmi adatokkal indult az év, amely mögött szakértő szerzőink szerint három fontos tényező állhat, és a számokban talán csak az év második felében látszik majd a kilábalás.

Bucsky Péter
2024. április 12. 04:34 Adat, Közélet

Nem látszik, hogy ellenzéki vezetés alatt dübörögne a budapesti kerékpáros fejlesztés

A biciklizés aránya már nem nő a fővárosban, és a budapesti infrastruktúra sok összehasonlításban le van maradva, még régiós szinten is.

Hartvig Áron
2024. április 10. 04:34 Közélet

Ezentúl csak akkor lesz napelem a magyar háztartásokban, ha a hozzá tartozó akkumulátorra nagy támogatás jár

A jelenleg zajló háztartási napelempályázat egy dolgot már a lezárása előtt bizonyított: akkumulátorok nélkül többé nem kerülnek napelemek a háztetőkre.

Fontos

Torontáli Zoltán
2024. április 13. 04:34 Élet, Világ

Melyik paradicsom környezetbarátabb, a kiskertből szedett vagy a boltban vett?

Egy amerikai kutatás arra hívja fel a figyelmet, hogy a kérdésre nem is olyan egyértelmű a válasz.

Kiss Péter
2024. április 11. 04:34 Pénz

A kínai ingatlanpiaci válság Amerikával ellentétben nem fog rendszerszintű krízissé fajulni

Az ország új növekedési modellje már nem az ingatlanpiacra fog támaszkodni, így annak gazdasági súlya tovább csökken, és ez a részvénypiacra is hatással lesz.

Pletser Tamás
2024. április 9. 04:34 Közélet

Zsákutcába fut az elektromos autózás, ha nem lesznek jóval hatékonyabbak az akkumulátorok

Olyan lett az akkumulátor, mint a napelem, a gyártás mennyiségének növelésével már nem lehet érdemi költségcsökkentést elérni, az alapanyagok ára pedig emelkedni fog.