Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2023. január 30. 04:34 Élet, Vállalat

Hiánycikk lett a fagyasztóláda, az árstopolt húsok felhalmozásának eszköze

Tavaly július óta drasztikusan megugrott a fagyasztóládák és fagyasztószekrények iránti kereslet Magyarországon. A jelenségről az online kiskereskedelmi piac egyik vezető szereplője, az eMAG azt mondta nekünk, hogy a rezsicsökkentés szabályainak tavaly nyár végi megváltoztatása után egyetlen hónap alatt 64 százalékkal nőtt ennek a termékfajtának az értékesítése.

A kereslet azonban ennél a jókora ugrásnál is jóval nagyobb, mert ahogy Ekker Róbert, az eMAG háztartási kis- és nagygép üzletágának vezetője mondja,

a kategória lendülete azóta is töretlenül kitart, és ez mostanra oda vezetett, hogy a legnépszerűbb modellekből hiány van.

Teljes termékhiány ugyan nincs, mert alternatív modelleket például az eMAG-ról is tudnak rendelni a vásárlók, de az online kereskedő a rendszereiben jól látja, hogy a valós kereslet magasabb, mint amit az értékesítési számok mutatnak. Sok ugyanis az olyan felhasználó, aki a honlapon a kedvencek közé ideiglenesen el nem érhető fagyasztókészülékeket ment el, hogy aztán értesítést kérjen a termék beérkezéséről. Az ügyfélszolgálaton is sokan érdeklődnek arról, hogy egyes termékek várhatóan mikor lesznek elérhetőek.

Becsléseink szerint akár 25-30 százalékkal több fagyasztót is értékesíteni lehetett volna Magyarországon, ha bizonyos típusokból nem akadozik az ellátás

– mondja Ekker Róbert.

A fagyasztók iránti óriási kereslet valószínűleg a rezsicsökkentés módosítása utáni spórolási hajlamnak, és az árstopnak, illetve az árstop miatt kialakult átmeneti áruhiányoknak köszönhető. A fagyasztó ugyan elég jelentős és állandó áramfogyasztó a lakásban, de a háztartások úgy kalkulálhatnak, hogy az olcsón megvett fagyasztható élelmiszerek felhalmozásából származó előnyök ellensúlyozhatják a növekvő áramszámlát.

Egy fagyasztó beszerzésével lehetővé válik, hogy a cukor, a liszt és az olaj után akár az árstopolt sertéscombot, csirkemellet vagy farhátat is fel lehessen halmozni. Egyrészt azért, mert ki tudja, mikor vezetik ki az árstopot, és mennyire ugrik majd meg az ára az érintett termékeknek, másrészt azért, mert ezeket sokszor nem is lehet kapni a boltokban, vagyis akkor “kell” többet venni belőlük, amikor van.

Emellett van egy további mellékszál, amely ugyan csak a lakosság kisebb részét érinti, de őket nagyon: a napelemes áram-elszámolási szabályok feje tetejére állítása is sokaknak adhatja azt az ötletet, hogy tipikusan olyan nyári nagy fogyasztó berendezéseket állítsanak csatasorba, amilyen például a légkondicionáló és a fagyasztó is.

A jövőbeni szabályok várhatóan ugyanis azt eredményezik majd, hogy a háztartási napelemek által nyáron megtermelt áram éppen fel nem használt, azaz feleslegben keletkező részét nem lehet majd télre eltenni (ma még ezt be lehet táplálni a közműhálózatba, és onnan télen letölteni, de ez az elszámolási lehetőség fokozatosan megszűnik, az új rendszerekre pedig eleve nem is lesz lehetséges).

Sokan gondolkodhatnak úgy, hogy emiatt érdemes lehet a pénzügyi értelemben lényegében majdnem teljesen elvesző nyári felesleget felhasználni a fagyasztóládában. Bizarr összefüggés, de a hektikus magyar szabályváltozások ezzel oda vezettek, hogy

az emberek fagyasztott csirkemellben tárolják el saját maguknak a nyáron megtermelt megújuló energiát.

A termékhiány alapja a hirtelen megnőtt kereslet mellett egyébként az, hogy egy olyan termékkategóriáról beszélünk, amelyből éppen kivonulni terveztek a gyártók

– mondja Ekker Róbert.

Ha ugyanis nem lenne rezsicsökkentés-csökkentés, árstop és napelem elszámolási bizonytalanság, akkor békeidős körülmények között a fagyasztóláda vevőköre a leginkább árérzékeny vásárlók közül kerülne ki. Alapvetően az árérzékeny vevő az, akinek nagyon fontos, hogy a nagyobb akciók és kiárusítások során vásárolt élelmiszerekből nagyobb mennyiséget tudjon otthon tartani.

A fagyasztók ára viszont az elmúlt években jelentősen emelkedett a gyártási és logisztikai költségek növekedése miatt, a jelenlegi kedvezőtlen gazdasági helyzetben, a rezsiköltségek emelkedése miatt pedig kevesebben engedhetik meg maguknak a saját fagyasztó beszerzését, fenntartását

– mondja Ekker Róbert.

A normál piaci folyamatok alapján tehát a fagyasztóládák iránti keresletnek éppen hogy drasztikusan csökkenni kellene, a magasabb ár és a kisebb vásárlóerő miatt, ám most ennek pont az ellenkezője történik Magyarországon.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet Vállalat árstop Emag fagyasztó hiánycikk rezsicsökkentés Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Banyár József
2023. május 28. 17:35 Élet

A gyermeknevelés luxussá vált, ezt akartuk?

A jövő nemzedék felnevelése a társadalom egyik legfontosabb befektetése, de ezt mintha senki sem akarná tudomásul venni, amikor a gazdaságról vagy a nyugdíjrendszerről van szó.

Hajdu Miklós
2023. május 26. 20:13 Adat, Élet

Olyan sok magyar él rabszolgasorban, mint Sopron vagy Tatabánya teljes lakossága

Változatos formában, de máig sokan süllyednek rabszolgasorsba, Magyarországon főleg a kiszolgáltatott, alacsony státuszú embereket fenyegeti a kényszermunka.

Pálos Máté
2023. május 26. 04:34 Élet

„Máshol pénz van, itt szeretet” – csodával határos módon megmenekült az ország legnagyobb menekültszállója

Amikor elkészítettük riportunkat a Madridi úton, úgy volt, hogy heteken belül be kell zárniuk, ám tegnap este jött a váratlan és pozitív fordulat.

Fontos

Mészáros R. Tamás
2023. május 29. 04:33 Világ

Megtérülő ravaszság vagy felesleges kockázat Orbánék stratégiája a külgazdaságban?

A befektetések egyre inkább „baráti" országokban koncentrálódnak, Európában Kína szerepe csökken, Amerikáé nő. Magyarország kilóg a sorból, ami egyes értelmezések szerint ravasz, mások szerint kockázatos dolog.

Jandó Zoltán
2023. május 28. 04:32 Adat

Ősszel annyi gázunk lesz, hogy nem tudjuk majd hova tenni, az árak bezuhanhatnak

Ha ilyen ütemben folytatódik a betárolás, szeptember elejére elérhetjük a szinte teljes töltöttséget. Tavaly emiatt egy hónap alatt nyolcadára esett a gázár.

Nagy Zsolt
2023. május 27. 17:32 Pénz, Világ

Orbánék új barátja élőben mutatja meg, hogy kell nagyban Monopoly-t játszani

A háború után meglóduló energiaárak alaposan kitömték a katari államkasszát, és a pénzt nem restek részben a külpolitikai céljaik mentén befektetni.