Hírlevél feliratkozás
Hajdu Miklós
2023. január 6. 19:57 Élet, Vállalat

Trükkös áremelés miatt a Rama, a Pringles, a Leerdammer és a Haribo gyártóját is szégyenpadra ültették

A pénzromlás az emelkedő árak mellett csökkenő kiszerelések formájában is megmutatkozhat, méghozzá a fogyasztók számára valamivel kevésbé észrevehető módon. A Spiegel közölt most egy összeállítást olyan termékekről, amelyek gyártói az úgynevezett zsugorinfláció ezen tulajdonságát igyekeztek kihasználni tavaly az árak emelése mellett, és mellesleg Magyarországon is jól ismertek. (Bár idehaza nem feltétlenül az alább látható kiszerelésben forgalmazzák ezeket a termékeket.)

Az öt árut egy hamburgi fogyasztóvédelmi szervezet válogatta össze, hogy szavazásra bocsássa, melyik legyen az év leginkább megtévesztő csomagolású terméke. 

A listán szereplő termékek közül rendhagyó módon drágult például a Rama, a német vásárlók ugyanis lényegében változatlan árakat láthattak a cédulákon, a margarint azonban 500 helyett 400 grammos tégelyekben lehetett megvásárolni tavaly. A termék ára így negyedével emelkedett 2022-ben, amit a nyersanyagok és a beszállítók munkájának drámai drágulásával magyarázott a gyártó.

A tavaly századik születésnapját ünneplő Haribo is hasonlóképp emelt az árakon: a korábban megszokott 200 helyett már csak 175 grammonként csomagolja a gyár a gumicukorkát, így még ha egy-egy zacskó megvásárlásért nem is kell feltétlenül többet fizetni, a termék ára mégis 14 százalékkal nő. A változást a gyártó az előállítás növekvő költségeivel magyarázta, mivel az összetevőktől kezdve a csomagolóanyagon keresztül az energiáig mindenféle szükséges kellékért kénytelen többet fizetni.

A Calgon gyártója a szer javasolt adagolásán változtatott. A vízlágyítót előállító Reckitt Benckiser szerint a változásra egy uniós szabálynak való megfelelés miatt volt szükség, mindenesetre amennyiben a fogyasztók az új ajánlás szerinti emelt mennyiséget töltik a mosógépbe, akkor a költségeik 42 százalékkal emelkednek a Spiegel által idézett számítások szerint.

A Pringles jellegzetes dobozaiban 200 helyett már csak 185 gramm chips található, ráadásul a termék ára is nőtt. A kiszerelés változását a gyártó is elismerte, igaz, azt az átalakuló értékesítői és fogyasztói igényekkel indokolta. A német lap számítása szerint összességében a chips egységára 25 százalékkal emelkedett.

A Leerdammer sajt esetében a korábban megszokott 160 grammos csomagonkénti adag 140 grammra csökkent, miközben a legtöbb kiskereskedő a termék árát is növelte. Így a német vásárlók összességében a termék 43 százalékos drágulását tapasztalták, aminek okaként a gyártó a tej árának Európa-szerte általános növekedését említette.

A hamburgi fogyasztóvédő szervezet nemcsak a gyártókat, hanem a kereskedőket és a kormányt is felelőssé teszi a vásárlókat megtévesztő gyakorlat alkalmazásáért. Megfelelő szabályozással ugyanis mindennek elejét lehetne vehetni, ahogy az például Brazíliában is történik: a dél-amerikai országban a kiszerelések változását legalább fél évig kénytelenek világosan jelezni a gyártók a csomagolásokon.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkEgy gyanús példa arra, hogy jobban emelik az árakat a gyártók, mert most mindent lenyel a vásárlóA Penny anyavállalatának német vezetője nyíltan nekiment egyes beszállítóknak, mert azok nagyobb áremelést kérnek a saját termékeikre, mint a saját márkásokra.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkVan-e szabadrablás az élelmiszerpiacon az infláció miatt?Egyre több országban kezdik vizsgálni, hogy a termelők és a gyártók mennyire tudják annál is jobban emelni az áraikat, mint amennyivel a költségeik emelkedtek.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMiközben Európa-szerte enyhül az infláció, nálunk még javában nőUgyan nem teljesen egyedülálló a magyar emelkedés, de egyre inkább a kivételek közé tartozik, főleg a nagy mértéke miatt.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet Vállalat áremelés élelmiszer-infláció fogyasztóvédelem infláció zsugorinfláció Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Vermes Nikolett
2025. május 9. 06:05 Élet

Azzal járunk a legjobban, ha jó sok termőföldet áraszt el a víz Magyarországon

Már több mint hatszáz gazdálkodó ajánlotta fel területét szándékos elárasztásra, mert hosszú távon ezzel jelentősen javulhatnak a művelés feltételei.

Sarkadi-Nagy Lili
2025. május 4. 15:32 Élet, Közélet

Mit kezdhetünk azzal, hogy egyszerre megsülünk és elöregszünk?

A Föld melegszik és a népességének jelentős része rendületlenül öregszik. Megfelelő intézkedésekkel mindkét trendhez egyszerre alkalmazkodhatunk.

Hajdu Miklós
2025. május 1. 06:02 Adat, Élet

Szakmát tanulók ezrei javítottak az egyik legkínosabb hazai statisztikán

Hosszú idő után végre érdemben csökkent a korai iskolaelhagyók aránya Magyarországon, ám még mindig jócskán az európai átlag felett áll a mutató.

Fontos

Stubnya Bence
2025. május 19. 13:17 Adat

Pont a távmunka hazai megugrása után döntött a Mol a home office teljes visszavonása mellett

Csaknem 30 ezer fővel nőtt az év elején a rendszeresen vagy alkalmanként távmunkában dolgozó magyarok aránya.

Stubnya Bence
2025. május 19. 05:50 Adat, Közélet

Nem maradt sok esély a minimálbér jövő évi 13 százalékos emelésére

Az emeléshez a tavaly készült makrogazdasági előrejelzés számainak kellene teljesülnie, de nem úgy néz ki, hogy teljesülni fog.

Váczi István
2025. május 18. 06:50 Közélet

Valójában szerencséje van a kormánynak a gazdasággal

Legalábbis ahhoz képest, mintha a mostani helyzet fordítottja alakulna ki, száguldó exporttal és beszakadó fogyasztással.