Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2022. május 15. 16:24 Pénz, Vállalat

„Mészáros úr elégedettségét fejezte ki”, így tovább önti a milliárdokat az eszéki fociba

Rövid közleményben számolt be honlapján május elején az eszéki futballcsapat arról, hogy Felcsúton járt az együttest fenntartó cég igazgatóságának két tagja. Sakalj Ferenc és Vladimir Čohar a látogatás során Mészáros Lőrinccel tárgyaltak, aki „elégedettségét fejezte ki az igazgatóság munkájával kapcsolatban, és hangsúlyozta, hogy támogatja a megvalósult és a következő szezonra tervezett projekteket”.

Nagyhatalmú szponzor

A találkozó első ránézésre furcsa lehet, hiszen Mészáros Lőrinc már két éve nem tulajdonosa a klubnak: akkor vált meg a horvát csapattól, amikor a Puskás FC és az NK Osijek egyaránt bejutott az Európa Ligába, és a szabályok szerint csak úgy indulhattak el mindketten, ha megszűnik az akkor még fennálló tulajdonosi összefonódás. Mészáros így megtartotta vezető pozícióját a Puskás mögött álló akadémiában, de eladta részesedését az eszéki csapatot birtokló cégben.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMészáros Lőrinc kiszállt horvát focicsapatából a Felcsút sikerei miattJúlius közepén minden előjel nélkül lemondott tisztségeiről és eladta részesedését az eszéki futballcsapatban Mészáros Lőrinc. Az új tulajdonos egy magántőkealap lett.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMészáros Lőrinc hiába látszik tulajdonosnak, hivatalosan csak főtámogató EszékenAz eszéki futball sikereiről és terveiről nyilatkozott egy horvát sportlapnak Mészáros Lőrinc, aki papíron fél éve kiszállt a csapatból.

A felcsúti milliárdos ugyanakkor teljesen nem szakadt el a csapattól: vállalatai továbbra is szponzorálják az eszéki együttest. Ez a felsővezetői találkozóra magyarázatot is adhat, hiszen a legnagyobb támogatókkal logikusan tárgyalnak a labdarúgó-vállalkozások menedzserei. Az azonban már furcsa, hogy Mészáros szponzorként alkot véleményt az igazgatóság munkájáról, és a klub stratégiájáról, márpedig a közlemény alapján ezt tette.

Persze az igazsághoz hozzátartozik, hogy a felcsúti milliárdos nem akármilyen szponzor. Amellett, hogy az NK Osijek főtámogatója a Mészáros és Mészáros Kft., a csoport további három építőipar cége (a Záév, a V-Híd és a Fejér- B.Á.L.) is feltűnik a szponzorfalon. Ahogy több más állami megrendelésekkel kitömött magyar építőipari cég is. Épp egy éve írtunk róla, hogy a csapatot akkor támogató 14 cég 2018 eleje óta közel háromszáz magyar közbeszerzésen futott be, amelyeken egyedül, vagy egymással karöltve összesen 1100 milliárd forintnyi állami megrendelést nyertek el.

Az Eszék pedig nagyon sokat köszönhet ezeknek a támogatóknak. A csapat büdzséje több mint négyszeresére nőtt, amióta Mészáros Lőrinc beszállt az együttest fenntartó cégbe, a bevételeket pedig elsősorban épp a szponzori pénzek dobták meg.

Az első néhány évből nincsenek erre vonatkozó adatok, de 2017 óta az összes kiadás jellemzően 60-70 százalékát fedezték a támogatói bevételek. 2021-ben már több mint 100 millió kuna, azaz jelenlegi árfolyamon nagyjából 5,1 milliárd forint származott ilyen forrásból (pdf). Ennek pedig elég jelentős része Mészároséktól érkezhetett, így nem csoda, ha meghallgatják a milliárdos véleményét arról, hogy mire költsék a pénzt Eszéken.

Sok kapcsolódási pont maradt

Ráadásul, ahogy arról korábban beszámoltunk, a klub akkor sem került túl messze Mészáros Lőrinctől, amikor hivatalosan eladta részesedését. A csapat egyetlen magánszemély tulajdonosa egy idő után ugyanis így Mészáros Lőrinc barátja és állandó üzlettársa, (a külügyminisztert is jachtoztató) Szíjj László lett. Ami azonban ennél is fontosabb, hogy az eladott tulajdonhányadot egy magántőkealap vásárolta meg, amelyről ugyan hivatalosan nem lehet tudni, hogy ki áll mögötte, de nem volt nehéz megtalálni a kapcsolódási pontjait a Mészáros-birodalomhoz.

Arról nem is beszélve, hogy

a milliárdossal Felcsúton eszéki ügyekről tárgyaló Sakalj Ferenc tulajdonképpen Mészáros Lőrinc horvátországi bizalmasa és ottani ügyeinek intézője.

Mások mellett ő vezeti Mészárosék helyi szállodai cégét, de van tisztsége a birodalom más horvátországi leágazásaiban is. Mindezt úgy, hogy a helyi média szerint Sakalj egyébként „nem tartózkodik gyakran Eszéken, mivel túl sok munkája van Magyarországon”.

Röviden összefoglalva tehát Mészáros Lőrinc eszéki részesedését egy hozzá könnyen köthető magántőkealapnak adta el, miközben a csapat egyetlen magánszemély tulajdonosa a legjobb barátja maradt, a vezetője pedig a helyi bizalmasa. Emellett még a pénzt is ő, illetve magyar közbeszerzéseken taroló cégei adják a klubnak. Valószínűleg ezért alkot továbbra is véleményt stratégiai ügyekben.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkKét nappal a választások előtt folytatta terjeszkedését Mészáros Lőrinc HorvátországbanEgy újabb céget vett át, valószínűleg az adriai szállodapiaci terjeszkedés részeként.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkHorvátországi szállodái lesznek Mészáros LőrincnekA Talentis Group Zrt. júliusban szerzett meg egy olyan rijekai céget, amely neve alapján is a szálláshelyszolgáltatásban ténykedik, vagy fog ténykedni a jövőben.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Pénz Vállalat eszék Felcsút Mészáros Lőrinc NK Osijek Olvasson tovább a kategóriában

Pénz

Debreczeni Anna
2023. december 1. 14:29 Pénz, Támogatói tartalom

Eljött az üzemi szintű kibertámadások korszaka, bárki célpontja lehet az üzleti tervvel készülő csalóknak

Soha nem történt annyi banki csalás Magyarországon, mint az idei első félévben.

Debreczeni Anna
2023. november 30. 14:41 Pénz, Támogatói tartalom

Az átlagosan 17 éves futamidőre kötött lakáshiteleknél gondolkodnak el sokan az életbiztosításon is

Az elmúlt években a csok és a babaváró hitel segítségével is sokan jutottak saját otthonhoz, amihez akár több tízmillió forintos, jellemzően több évtizedes lejáratú hitelt is felvettek.

Jandó Zoltán
2023. november 30. 04:34 Pénz, Vállalat

Magyar csúcsgazdag példája mutatja, hogyan falja fel a gazdaságot a NER

A magyar gazdaság szereplői elkezdték elhinni, hogy ez a dolgok normál működése, így lehet érvényesülni. Egyfajta túlélési reflexé vált a betagozódás a NER-be.

Fontos

Váczi István
2023. december 4. 12:25 Élet, Vállalat

Egyre több szabályt hajlítanak meg a gödi akkumulátorgyár kedvéért

Nagyon meglepő lett volna az elmúlt évek folyamatai alapján, ha tényleg nem termelhetne éjszakánként a Samsung szinte folyamatosan bővített üzeme.

Hajdu Miklós
2023. december 3. 15:38 Vállalat

A Volkswagent már megfogták az európai autóipar új kihívói

Az élesedő piaci versenyben a Volkswagen már az elektromos autók gyártására átállított üzemeit érintő megszorításokat kénytelen meglépni.

Stubnya Bence
2023. december 3. 13:17 Élet, Vállalat

A kiskereskedelmi dolgozók tizede maradhat otthon karácsonykor a boltzár miatt

Kevés dolgozót és boltot érint majd idén a karácsonyi boltzár, de árbevétel alapján népszerűbb kiskereskedelmi egységek zárnak be idén december 24-én.