Hírlevél feliratkozás
Fabók Bálint
2020. augusztus 19. 16:43 Közélet

Heti 60 millióért bérelhető egy olyan luxusjacht, amilyennel Szijjártó utazott, de ő nem is fizethetett érte

Az Átlátszó írta meg kedden, hogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter egy hatmilliárd forint értékű luxusjachton utazott, amely a negyedik leggazdagabb magyar, Szíjj László tulajdonába tartozik. A Külgazdasági és Külügyminisztérium nem osztott meg arról információt, hogy Szijjártó mennyi ideig vagy milyen alapon használta a főleg állami megrendelésekből meggazdagodott Szíjj hajóját Horvátországban, mindössze annyi derült ki, hogy folyamatosan dolgozott a luxusjachton.

A nyilvánosan elérhető adatok alapján egy hasonló jacht bérlése egy napra 10 millió forint körül van. A máltai bejegyzésű, Lady MRD-re keresztelt hajót, amellyel Szijjártó is utazott, az egyik legjelentősebb szuperjachtgyártó, az olasz Benetti készítette. Az olasz cégnek több hasonló (Crystal 140-es típusú) jachtja megtalálható a különböző jachtbérlési oldalakon.


A Benetti reklámfilmje egy Crystal 140-esről.

A YachtCharterFleet-en két Benetti Crystal 140-est lehet bérelni, az egyiket heti 180 ezer eurótól (63 millió forinttól), a másikat 188 ezer eurótól (66 millió forinttól) hirdetik. Egy másik oldalon pedig napi 11 millió forintért lehet bérelni ilyen hajót. Ezek a 10 férőhelyes*legalábbis a vendégek számára Lady MRD-hez hasonlóan 42 méter hosszú, háromszintes hajók, 7-9 fős legénység üzemelteti őket, további képeket itt lehet nézegetni az alaptípusról (magáról a Lady MRD-ről pedig itt).

Megkerestem a Külgazdasági és Külügyminisztériumot és a Duna Aszfalton keresztül Szíjj Lászlót is, hogy Szijjártó és családja milyen alapon használta a hajót. Szíjj nem reagált, a KKM pedig a tegnapi közleményét küldte el, tehát érdemben nem válaszolt a kérdésekre.

Egy Benetti Crystal 140-es. Fotó: Facebook/Benetti Yachts

A KKM így azt sem árulta el, hogy Szijjártó fizetett-e a luxusjachtos útért. Mindenesetre a hajó besorolása alapján csak ingyen használhatta. A luxusjacht kategóriája ugyanis „pleasure craft”, amelyet a máltai szabályozás alapján nem lehet bérbeadni, csak a tulajdonosa és az ő vendégei használhatják.

A vagyonnyilatkozata alapján valószínűtlen is lenne, hogy Szijjártó és családja piaci árat fizetett volna a hajó használatáért. Havi bruttó 1,97 millió forintos*azaz nettó 1,32 millió forintos fizetése alapján nagyjából négy évig kellene bármi kiadás nélkül azért dolgoznia, hogy piaci körülmények között egy hétig béreljen egy ilyen luxusjachtot. 

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAnnyi dízelt égetett el Mészáros Lőrinc kedvenc jachtja augusztusban, mint egy autó teljes élete soránKén-dioxiddal okádják tele a kikötővárosokat a hajók, de hosszabb távon ennél is nagyobb probléma lehet a szén-dioxid-kibocsátásuk. Márpedig a jachtok ebben élen járnak.

A mostani eset előtt nem jelent meg olyan nyilvános információ, amely Szíjj és Szijjártó közeli viszonyára utalna. Mióta a Fidesz van hatalmon, a Szíjj tulajdonába tartozó Duna Aszfalt az egyik legjelentősebb építőipari céggé vált Magyarországon. Tíz év alatt közel tízszeresére növelte az árbevételét állami tendereknek köszönhetően, tavaly 157 milliárd forint volt a bevétele. Öt év alatt 91 milliárd forint volt a cég profitja. A Forbes becslése szerint 207 milliárd forintos vagyonával Szíjj a negyedik leggazdagabb magyar.

A Lady MRD az Átlátszó korábbi cikkei alapján 2018-ban kerülhetett Szíjj László érdekeltségébe. A hajón korábban lefotózták Mészáros Lőrincet és Szíjj Lászlót is. Bizonyíthatóan nem Szijjártó az első állami vezető, aki a hajón utazott, korábban Homolya Róbert MÁV-elnökről és egy kormánymegbízottról is készültek fotók a hajón. Márciusban pedig arról számolt be az Átlátszó, hogy árulják a hajót, ami továbbra is így van.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMegalapította első cégét, azonnal megpályázott nyolcmilliárd forint állami támogatást, és nyertSok ezren vesztették el a munkájukat a turizmusban, de ahelyett, hogy rajtuk segítettek volna, inkább a leggazdagabb magyarok között osztottak szét 83 milliárdot egy kirívóan visszás pályázaton.

Korábbi nyilatkozatai alapján Szijjártóból kifejezetten ellenérzéseket váltott ki bármiféle luxus. 2002 és 2010 között, az MSZP-SZDSZ kormányok idején több alkalommal luxusbaloldalnak vagy limuzinszocialistáknak nevezte a kormányoldalt. 2004-ben “dőzsölésnek” nevezte, hogy a Medgyessy-kormány év végi vacsoráján 60 ezer forintot költöttek szivarokra közpénzből.

Két évvel később luxuskormányzásként jellemezte, hogy az MSZP-SZDSZ kormány “az elmúlt négy év alatt több milliárd forintot költött indokolatlan luxuskiadásokra”. Szerinte a luxuskormányzás helyett “puritán elveket szem előtt tartó plebejuskormányzásra van szükség, és a limuzinszocialisták helyett felelős döntéshozók kellenek” a kormányba.

Nem a mostani jachtozás az első alkalom, hogy Szijjártó ellentmondásba keveredik korábbi nyilatkozataival. 2014-ben 167 millió forintért vásárolt egy 333 négyzetméteres dunakeszi ingatlant, jelentős részben a szülei támogatásával (két éve a szülők szintén anyagilag támogatták Szijjártóékat egy százmilliósnál drágább ingatlan megvásárlásában).

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet Horvátország jacht Külgazdasági és Külügyminisztérium Lady Mrd Szíjj László Szijjártó Péter Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Török Zoltán
2023. szeptember 28. 17:50 Közélet

Németország gazdasági gyengülése egész Európának rossz hír – de mi áll mögötte?

Egyre borúsabbak a kilátások a német gazdaságban, mely a recesszióból még kilábalhat, de hosszú távon komoly kihívásokkal néz szembe.

Stubnya Bence
2023. szeptember 28. 08:24 Közélet

Egyre több ellenzéki párt próbálkozik a vendégmunkásokkal fogást találni a Fideszen

A Mi Hazánk, a Jobbik, a DK, és a Momentum után az MSZP is a vendégmunkások beengedését kritizálja, amiben még a fideszesek szűk többsége is velük van.

Avatar
2023. szeptember 27. 16:59 Közélet, Pénz

Összezárt az olló, de hogyan megy tovább az MNB?

A 13 százalékos irányadó ráta még nem jelenti az út végét, sőt a neheze még csak most jön a döntéshozók számára.

Fontos

Stubnya Bence
2023. szeptember 30. 14:38 Pénz

A verseny hiánya miatt drágulnak túlzottan a internet- és telefondíjak a jegybank szerint

Visszatekintő átárazások helyett élénk versenyt szeretne látni a jegybank az új Infláció jelentése szerint.

Hajdu Miklós
2023. szeptember 29. 16:23 Adat

A népszámlálási adatok erősen árnyalják azt az elméletet, hogy Magyarország ipari összeszerelőüzemmé vált

Mostanra a legnagyobb arányban felsőfokú végzettséghez kötött munkát végeznek a dolgozó magyarok, az ipari és építőipari szakmák háttérbe szorultak.

Stubnya Bence
2023. szeptember 29. 11:47 Adat

Közel kétszer annyi magyar diák tanul két nyelvet, mint tíz éve

Románia volt az egyetlen olyan EU-tagállam, ahol gyakorlatilag minden középiskolás két, vagy több nyelvet tanult 2021-ben.