Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2021. szeptember 1. 14:36 Vállalat

Nem csak Esztergomban csökken töredékére a Suzuki termelése a chiphiány miatt

Míg tavaly a koronavírus-járvány első hulláma miatt kellett hosszabb-rövidebb ideig leállnia az autógyáraknak világszerte, idén a chiphiány okoz hasonló gondokat, és több üzem esetében összességében már hosszabb időre, mint tavaly.

A hazai üzemeknél maradva, a kecskeméti Mercedes januárban alig pár napon keresztül termelt, tavasszal volt egy kéthetes leállás, nyáron négyhetes, majd ezen a héten ismét szüneteltetni kell az autók előállítását a félvezetők hiánya miatt. Vagyis az év első nyolc hónapjából kettő és félben nem tudott termelni az üzem.

Ehhez képest a győri Audi kifejezetten olcsón megúszta az egyhetes júniusi leállásával, míg a nyarat a Suzuki le tudta hozni úgy, hogy júliusban csak egy műszakra kellett csökkenteni a termelést. Mostanra azonban az esztergomi gyárat is végképp utolérte a probléma, szeptember 6. és 18.*A leállás végének dátumaként a cikk korábbi változatában szeptember 19. szerepelt, ezt a Suzuki kommunikációs ügynökségének jelzése alapján pontosítottuk. között nem készülnek majd Suzukik idehaza.

A probléma globális mértékét jelzi, hogy a Suzuki indiai leányvállalata, a helyi piacvezető Maruti Suzuki pont tegnap számolt be arról, hogy szeptemberben 60 százalékkal kevesebb autót tud majd előállítani a megszokott szinthez képest, szintén a chiphiány miatt. A vállalat arra számít, hogy a félvezetőhiány nagyjából egy évig fog tartani, és kénytelen ehhez igazítani a gyártási programját.

A Suzuki japán központja is már úgy számol, hogy jövő márciusig érinteni fogja a probléma, ez alapján tehát az sem lenne meglepő, ha Esztergomban nem most kellene utoljára leállítani vagy korlátozni a termelést. Ráadásul a jövő március már egy viszonylag optimista előrejelzésnek számít: míg az év elején jellemzően azzal számoltak a világ autóiparában, hogy az idei második félévben megszűnik a chiphiány, többen már azon sem lepődnének meg, ha erre egészen 2022 második feléig kellene várni.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkVevő lenne, de nem tudnak elég Mercedest gyártaniA chiphiány a Mercedest gyártó Daimlert is szorongatja, igaz, az erős kereslet, illetve a növekvő haszonkulcsok miatt egyelőre a vállalat nem panaszkodhat a pénzügyi helyzetére.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat Audi autógyártás autóipar chiphiány mercedes suzuki Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Stubnya Bence
2023. december 7. 12:41 Közélet, Vállalat

Olyan magasra került a léc idén, hogy jövőre már nehezen jut a húzóágazatok közé a magyar agrárium

25 százalékkal nőtt idén a magyar mezőgazdaság termelése, a növénytermesztésé pedig ezen belül csaknem 50 százalékkal.

Váczi István
2023. december 5. 04:34 Adat, Vállalat

Szapulták az autógumi-üzemeket, de az akkugyárak sokkal rosszabbak lehetnek

Olyan ágazatra fekszik rá az ország hatalmas erővel, amelynek nagyon alacsony a hozzáadott értéke. Ennél a korábbi mumus abroncsgyárak is többet tesznek hozzá a magyar gazdasághoz.

Váczi István
2023. december 4. 12:25 Élet, Vállalat

Egyre több szabályt hajlítanak meg a gödi akkumulátorgyár kedvéért

Nagyon meglepő lett volna az elmúlt évek folyamatai alapján, ha tényleg nem termelhetne éjszakánként a Samsung szinte folyamatosan bővített üzeme.

Fontos

Pálos Máté
2023. december 11. 04:34 Közélet

Az iskolakötelezettség korhatárának leszállítása mindenkinek csak ártott

Az iskolaelhagyók többsége nem megy el dolgozni, és passzivizálódik, esetleg emellé még gyereket vállal.

Váczi István
2023. december 10. 04:34 Világ

Ki éli túl a telet Ukrajnában?

Fogyatkozó és bizonytalan nyugati támogatás mellett kell talpon maradnia Ukrajnának, de a fronton lévő orosz katonák helyzete semmivel sem könnyebb, mint az ukránoké.

Pálos Máté
2023. december 9. 17:49 Közélet

A PISA-felmérés szerint kikészíti a diákokat a telefonfüggés

A diákok csaknem fele ideges és feszült lesz, ha a telefonja nincs a közelében.