Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2021. augusztus 2. 11:15 Vállalat

Kevesebb alkalmazottra lesz szüksége a Mercedesnek a jövőben

Nemrég mutatta be új vállalati stratégiáját a Mercedeseket is gyártó Daimler, amely szerint a korábban jelzettnél gyorsabb ütemben állnak át elektromos autók gyártására. Az idei első félévben csak az eladott autóik mintegy 3 százaléka volt teljesen elektromos, és ennél valamivel több a hibrid, de a tervek szerint 2025-re együttes arányuk eléri az 50 százalékot, és a hibridek közül csak a hálózatról tölthetőeket számítják ebbe bele.

Ez a korábban vázoltnál kétszer gyorsabb tempó, és a csoportot vezető Ola Källenius arról beszélt, hogy az elektromos autók gyártásához nem lesz szükség olyan sok alkalmazottra. Ez persze nem nagy újdonság, vállalatvezetők azonban ritkán szoktak erről nyíltan beszélni, hiszen ez nem olyasmi, amit az alkalmazottak és a szakszervezeti vezetők hallani szeretnek.

Őszintének kell lenni az emberekkel: egy belső égésű motor összeszerelése nagyobb munka, mint egy elektromos hajtásláncé. Még ha az utóbbit teljes egészében mi gyártanánk, akkor is kevesebb embert fogunk foglalkoztatni az évtized végén

– fogalmazott a vezérigazgató a Welt am Sonntagnak. Azért hogy ne csak negatív dolgokat mondjon, hozzátette, az átállás során új, nagyon jó minőségű munkahelyek is létrejönnek majd.

A szakszervezetek nyilván nem örülnek a munkahelyvesztésnek, de a jelek szerint tudomásul veszik. Az egyik vezető úgy fogalmazott, hogy nem lehet az árral szemben úszni, ha az egész világon az akkumulátoros elektromos hajtást erőltetik. Igaz, hozzátette, hogy nem minden kollégája van meggyőződve a lefektetett menetrend helyességéről, néhányan azt gondolják, hogy a belső égésű motorok még hosszabb jövő előtt állnak.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAz autóipar üzleti modelljének összeomlásától tart az egyik legnagyobb gyártóAz elektromos autók körüli túl nagy felhajtás veszélyeire figyelmeztetett múlt héten a világ darabszámot tekintve második legnagyobb gyártója, a Toyota elnöke.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat Daimler elektromos autó elektromos motor mercedes Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Stubnya Bence
2023. december 7. 12:41 Közélet, Vállalat

Olyan magasra került a léc idén, hogy jövőre már nehezen jut a húzóágazatok közé a magyar agrárium

25 százalékkal nőtt idén a magyar mezőgazdaság termelése, a növénytermesztésé pedig ezen belül csaknem 50 százalékkal.

Váczi István
2023. december 5. 04:34 Adat, Vállalat

Szapulták az autógumi-üzemeket, de az akkugyárak sokkal rosszabbak lehetnek

Olyan ágazatra fekszik rá az ország hatalmas erővel, amelynek nagyon alacsony a hozzáadott értéke. Ennél a korábbi mumus abroncsgyárak is többet tesznek hozzá a magyar gazdasághoz.

Váczi István
2023. december 4. 12:25 Élet, Vállalat

Egyre több szabályt hajlítanak meg a gödi akkumulátorgyár kedvéért

Nagyon meglepő lett volna az elmúlt évek folyamatai alapján, ha tényleg nem termelhetne éjszakánként a Samsung szinte folyamatosan bővített üzeme.

Fontos

Hajdu Miklós
2023. december 8. 16:12 Világ

Egyre több osztrák karácsonyi vásárban üti fel a fejét sztrájk, mert a dolgozók bére nem követi az inflációt

Ausztriában éles ellentét bontakozott ki a kiskereskedelmi dolgozók és munkaadók béremeléssel kapcsolatos elképzeléseit illetően.

Hajdu Miklós
2023. december 8. 12:18 Élet

2050-re véget vetne a gázfűtésnek az Európai Unió

Gázkazánok és -bojlerek helyett megújuló energiaforrásokból előállított elektromosságot használó fűtőberendezésekre kell átállniuk a háztartásoknak.

Bucsky Péter
2023. december 8. 10:04 Támogatói tartalom

Budapesti tudásközpont segíti a multikat a karbonlábnyom csökkentésében

A bizonyíthatóan fenntartható beszállítók az új európai uniós szabályozás miatt előnybe kerülhetnek az ökológiai lábnyommal kevésbé törődő versenytásaikhoz képest.