Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2020. december 21. 10:22 Vállalat

Az autóipar üzleti modelljének összeomlásától tart az egyik legnagyobb gyártó

Az elektromos autók körüli túl nagy felhajtás veszélyeire figyelmeztetett múlt héten a világ darabszámot tekintve második legnagyobb gyártója, a Toyota elnöke.

Akio Toyoda a japán autógyártók szövetségének elnökeként a szervezet év végi sajtókonferenciáján arról beszélt, hogy a technológia pártolói nem veszik figyelembe az áram előállításának szén-dioxid-kibocsátását, hazájában pedig jelenleg nincs is akkora áramtermelő kapacitás, amelyet egy teljesen elektromos autókból álló flotta igényelne. Szerinte ahhoz, hogy az összes Japánban futó autó elektromos legyen, 14-37 ezer milliárd jen (40-104 ezer milliárd forint) infrastrukturális fejlesztésre lenne szükség.

Toyoda emlékeztetett arra, hogy Japánban jelenleg főként szén és földgáz elégetésével állítják elő az áramot, ezért valójában minél több elektromos autót gyártanak, annál rosszabb lesz a helyzet a szén-dioxid-kibocsátás szempontjából. Bár a Toyota esetében ez nem fenyeget, a vállalat a hazai piacon ugyanis egyelőre nem forgalmaz tisztán elektromos akkumulátoros autót.

Ahogy a Wall Street Journal is utal rá a cikkében, a Priusszal a Toyota élen járt a hibridek fejlesztésében, és az üzemanyagcellás (hidrogénes) technológiába is sokat invesztált. Az akkumulátoros, tisztán elektromos technológiában viszont egyelőre lemaradt, Japán mellett Észak-Amerikában sem forgalmaz ilyen modellt, de Európában is csak az idén dobott ilyet piacra.

A Toyota elnöke egyébként arra reagált, hogy Japánban is felmerült a belső égésű motorral hajtott új autók értékesítésének megtiltása, potenciálisan 2035-től. Szerinte, 

ha az ország túl hamar teszi meg ezt a lépést, akkor az autóipar jelenlegi üzleti modellje össze fog omlani.

Ez pedig több millió állás megszűnésével jár majd.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkOlyan népszerűek a hibrid Toyoták, hogy nem tudnak eleget gyártani belőlük AmerikábanÚgy viszik a hibrid Toyotákat az Egyesült Államokban, mintha kötelező lenne.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat autógyártás elektromos autó Japán Toyota Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Hajdu Miklós
2024. április 8. 04:34 Vállalat, Világ

Nincs sok oka bizakodásra a német autógyártóknak

A politika kevésbé tolja most az elektromos átállást, amire egyébként lenne Európa-szerte kereslet, csak kérdéses, hogy ezt a hagyományos német gyártók szolgálják majd ki.

Bucsky Péter
2024. április 4. 04:34 Közélet, Vállalat

Egyre több rossz hitel mögé kell beállnia az államnak, hogy a magyar cégek forráshoz jussanak

Főleg az agrárvállalkozásoknál tolják az állami kezességvállalást annak ellenére is, hogy a hitelfelvevők egyre jelentősebb része végül nem tud törleszteni.

Hajdu Miklós
2024. március 31. 04:32 Élet, Vállalat

Hosszú út vezetett odáig, míg ismét magyar céghez kerül a Boci csokoládé

Élénk visszhangot váltott ki, amikor a Nestlé húsz éve Csehországba vitte az édesség gyártását, amelynek eredete közel száz évre vezethető vissza.

Fontos

Avatar
2024. április 16. 04:36 Közélet

Ha fegyelem van és rend, nincs több gond az oktatással?

Mintha az lenne az oktatásirányítás meggyőződése, hogy ha valahol gondok vannak, akkor nem érdemes vizsgálni az okokat, elég a szigorítás.

Ha tíz olcsó zsemle helyett nyolc drágábbat veszünk, akkor gazdasági fordulat van, csak még nem látszik

Gyenge kereskedelmi adatokkal indult az év, amely mögött szakértő szerzőink szerint három fontos tényező állhat, és a számokban talán csak az év második felében látszik majd a kilábalás.

Torontáli Zoltán
2024. április 13. 04:34 Élet, Világ

Melyik paradicsom környezetbarátabb, a kiskertből szedett vagy a boltban vett?

Egy amerikai kutatás arra hívja fel a figyelmet, hogy a kérdésre nem is olyan egyértelmű a válasz.