Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2019. április 5. 11:59 Vállalat, Világ

Gép jelzi, ha a dolgozó azon gondolkodik, hogy elmenjen a cégtől

Az IBM a világ egyik legnagyobb célpontja az álláskeresők körében, a HR-osztályoknak naponta több mint 8 ezer pályázatot kell kezelniük. A társaság azonban tisztában van vele, hogy a külsősök felvételénél talán még fontosabb a jó alkalmazottak megtartása. A 350 ezer főt foglalkoztató multinál nem egyszerű átlátni, hogy ki mennyire elégedett, sőt emberi aggyal szinte lehetetlen is. A mesterséges intelligencia azonban segít.

A CNBC cikke szerint az IBM Watson megoldására épülő szisztéma csaknem tökéletesen működik, 95 százalékos pontossággal időben előre tudja jelezni azt, ha valaki azon töri a fejét, hogy máshova menne dolgozni. Azt azonban üzleti titokként kezelik, hogy az elemzések milyen megfigyelési adatokból készülnek.

A cég szabadalommal védte le a fejlesztését, amely automatikusan értesíti a megfelelő szintű menedzsereket, ha olyan alkalmazottat talál, aki el szeretne menni. Az ő megtartásuk érdekében kulcsfontosságú, hogy még időben leüljenek velük beszélgetni, felfedjék az elvándorlási szándékuk okát, és ha úgy ítélik meg, akkor megpróbálják maradásra bírni őket.

Az IBM azt mondja, hogy az évek alatt kifejlesztett rendszer eddig 300 millió dollárral csökkentette az alkalmazottak megtartásához szükséges költséget.

A társaság szerint a HR tipikusan olyan terület, amelynek működése megérett az alapos átalakításra, és a mesterséges intelligencia bevetése adja magát. A fő cél az, hogy az alkalmazottak sokkal jobban lássák, milyen életpályamodell áll előttük a szervezeten belül, azaz tisztában legyenek vele, hogy milyen jövő vár rájuk.

Ennek eléréshez sokkal őszintébb hozzáállásra van szükség a menedzsmenttől, a karrierút felvázolásánál ugyanis meg kell mondani a dolgozóknak, hogy milyen tudásra és képességekre lesz szükségük az előrelépéshez. Ha valakinek a tudása felett eljár az idő, az előbb-utóbb nem fog jól illeszkedni a céges stratégiába, és ezt a helyzetet jobb megelőzni.

A HR-osztályok ma jellemzően kétfelé vannak szakadva. Egyrészt olyan környezetet teremtenek, ahol a dolgozó a saját karrierjének „önkiszolgáló” kovácsa lehet, másrészt viszont védekező mechanizmusokat dolgoznak ki arra, hogy a rosszul teljesítő munkaerőt kezelni tudják. Az IBM szerint az önkiszolgáló karrierépítési modellnek a mesterséges intelligencia véget vet, mert az adatok alapján pontosan megmondja, hogy kinek miben kell fejlődnie az előrelépéshez.

Az IBM az új idők szeleként megszüntette a dolgozók éves személyes értékelésének módszerét is (amely különösen a multicégeknél szinte mindenhol kötelező gyakorlata a HR-nek). Az alkalmazottak fejlődését újabban már csak a tudásuk monitorozásával követik.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkKivel fog először találkozni a mesterséges intelligencia?Kínaiak vagy amerikaiak fejlesztik ki először az embereknél értelmesebb mesterséges intelligenciát? Erről szól az emberiség jövője szempontjából legfontosabb verseny, ami éppen most folyik.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat Világ emberi munkaerő HR IBM karrier mesterséges intelligencia munkaerő Watson Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Váczi István
2023. december 4. 12:25 Élet, Vállalat

Egyre több szabályt hajlítanak meg a gödi akkumulátorgyár kedvéért

Nagyon meglepő lett volna az elmúlt évek folyamatai alapján, ha tényleg nem termelhetne éjszakánként a Samsung szinte folyamatosan bővített üzeme.

Hajdu Miklós
2023. december 3. 15:38 Vállalat

A Volkswagent már megfogták az európai autóipar új kihívói

Az élesedő piaci versenyben a Volkswagen már az elektromos autók gyártására átállított üzemeit érintő megszorításokat kénytelen meglépni.

Stubnya Bence
2023. december 3. 13:17 Élet, Vállalat

A kiskereskedelmi dolgozók tizede maradhat otthon karácsonykor a boltzár miatt

Kevés dolgozót és boltot érint majd idén a karácsonyi boltzár, de árbevétel alapján népszerűbb kiskereskedelmi egységek zárnak be idén december 24-én.

Fontos

Pálos Máté
2023. december 3. 04:34 Közélet

Milyen a jó halál és ki döntheti el?

A Karsai vs. Magyarország per évtizedekre meghatározhatja az eutanáziáról szóló magyar párbeszédet. Megnéztük a strasbourgi tárgyalást és átvettük a létező európai szabályozásokat.

Stubnya Bence
2023. december 2. 13:08 Vállalat

5 év alatt feleződött a makói Continental állománya, most újra embereket küldenek el

2018 szeptemberében még több mint háromezren, idén szeptemberben már csak a 1660-an dolgoztak a makói üzemben.

Nagy Zsolt
2023. december 2. 04:34 Közélet, Podcast

Minden élőlényben ott ketyeg egy belső óra, de mi a sajátunkat egy évszázada elállítottuk

A G7 Mentés másként című podcastjának vendége Dr. Purebl György pszichiáter, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének igazgatója.