Hírlevél feliratkozás
Wiedemann Tamás
2018. szeptember 17. 16:04 Pénz, Vállalat

Tízezer eurót ad kölcsön a bank, de legfeljebb 9958-at kell visszafizetned

Az elmúlt napokban rengeteg cikk jelent meg a tíz éve kirobbant pénzügyi világválság évfordulója alkalmából. Sok közgazdász azt állítja, hogy nem tanultunk az évszázad legnagyobb kríziséből, a bankok most is nyakra-főre hiteleznek.

A legtöbb európai országban a válság eredményeként rekord alacsony a kamat. Magyarországon 0,9 százalék, míg az eurózónában, így például Németországban nulla százalék a jegybanki alapkamat. A bankok tehát ennyi pénzért jutnak forráshoz, amit aztán továbbkölcsönöznek az ügyfeleknek, igaz már drágábban.

Olyan durva verseny van az ügyfelekért, hogy az egyik német portál negatív kamatozású hitelt közvetít ki az ügyfeleinek. A Smava gyűjtőportálként működik, vagyis a bankok hitelajánlatait gyűjti össze, és az érdeklődök számára igyekszik a legkedvezőbb ajánlatokat megjeleníteni.

A Smava ma olyan akcióval állt elő, hogy október 8-ig az ügyfelek mínusz 0,4 százalékos kamatra vehetnek fel hitelt. A kölcsön összege ezer és tízezer euró között lehet. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ha valaki tízezer eurós kölcsönt vesz fel, akkor – éves futamidő esetén – lejáratkor 9958 eurót kell visszafizetnie. Vagyis nemcsak ingyen használja a bank pénzét, de még a bank fizet azért 42 eurót, hogy tőle vedd fel a kölcsönt.

A Smaváról tudni kell, hogy nem riad vissza az agresszív marketingeszközöktől. A hitelt természetesen nem minden kölcsönigénylő kaphatja meg. A portálon ugyanis rengeteg adatot meg kell adni a hitel igénylése során, és természetesen vannak feltételek is. Ezek azonban nem teljesíthetelen kérések, a bank például elvárja, hogy a kölcsönt igénylőnek bejelentett fix állása legyen.

És bár veszteséges a bank számára a hitelkonstrukció, nem szabad elfelejteni, hogy az akció igazi haszna a hírverés, vagyis a majdnem ingyen reklám. Ezért érdemes a bankoknak néhány veszteséges hitelszerződést bevállalni. Igaz, hogy néhány ezer eurót bukik a kölcsönökön, de több százezer eurót spórol a reklámokon.

A Smava tavaly már próbálkozott a negatív kamatozású hitellel. Pontos adatokat nem árultak el, csak annyit, hogy több mint ezer ilyen kölcsönszerződést közvetítettek ki. Idén ezt már biztosan túlszárnyalja a cég. A Smava több millió euró összegű kölcsönt tervez idén negatív kamatra kiközvetíteni az ügyfeleknek.

Az online hitelközvetítő cég több mint 70 millió eurós forgalmat vár az idei üzleti évben. Tavaly összesen 1,2 milliárd eurónyi hitelszerződést kötöttek a portálon keresztül, a terv idén kétmilliárd euró. A Smava abból él, hogy a bankok egy bizonyos százalékot fizetnek a megkötött kölcsönök után a portálnak. Vagyis minél több hitelt közvetít ki a cég, annál nagyobb bevételre tesz szert. A negatív kamatozású hitelakciók lényegében reklámcélokat szolgálnak.

Szükség is van a hírverésre, hiszen a cégbe év elején fektetett be 65 millió eurót két kockázati tőkebefektető, a Vitruvian és a Runa Capital. Ezzel a Smava nagyobb értékű céggé vált, mint a legfontosabb versenytárs, a pénzügyi szoláltatók termékeit összehasonlító Finanzcheck.de.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkTíz éve kezdődött a nagy válság, de még mindig nem heverte ki a világA gazdagok gazdagabbak lettek, a középosztály azóta is stagnál. És egy új válságra még kevésbé lenne felkészülve a világ, mint a 2008-asra.

Pénz Vállalat bank hitel negatív kamat németország válság Olvasson tovább a kategóriában

Pénz

2019. február 21. 15:40 Pénz

A politikusok miatt szenvedhetnek az amerikai tőzsde eddigi sztárjai

Az előző amerikai elnökválasztási kampány mélybe küldte a biotechnológiai gyógyszercégek árfolyamát, a következő az Amazonhoz hasonló tech cégeket intézheti el.

Váczi István
2019. február 21. 13:09 Pénz

Nőttek a fizetések, de a többség még mindig alig jön ki a pénzéből

A bruttó átlagkereset 329,9 ezer, a nettó 219,4 ezer forint volt tavaly, a magyarok több mint felének azonban még mindig csak az alapvető megélhetésre elég a pénze.

Wiedemann Tamás
2019. február 20. 17:39 Pénz

Hétfőtől kevesebbet buksz, ha kölcsönadsz az államnak

A tartósan 3 százalék körüli infláció miatt az Államadósság Kezelő Központ kénytelen volt emelni néhány állampapír kamatát.

Fontos

Váczi István
2019. február 21. 06:52 Közélet, Vállalat

Közel 2000 milliárd forintért vásárolt már cégeket az Orbán-kormány

Némelyik jól teljesít, más csődbe ment, és van olyan is, amely már Mészáros Lőrincé. De alapvetően csak puffadt és puffadt az állam az utóbbi években.

Bucsky Péter
2019. február 19. 07:00 Pénz

Évi 50 milliárdot hagyunk az államnál egy ki nem használt adókedvezmény miatt

Százezrek nem élnek az szja-kedvezménnyel, pedig egy orvosi papírral évi 90 ezer forintot spórolhatnának. Aki eddig nem tette meg, öt évre visszamenőleg is kérheti.

Jandó Zoltán
2019. február 18. 06:53 Közélet

Káoszba süllyedt a kormány terve, hogy jobban szervezzék a nagy sportrendezvényeket

Nagyon úgy tűnik, hogy hiába volt rá törekvés, mégsem lesz egységes szervezési kerete és felelőse a magyarországi rendezésű nagy sporteseményeknek. Pedig lett volna logika benne.