Salgótarján főterétől kétszáz méterre fekszik a régies hangzású ÉVI II. üzletház. Fent, az emeleten van az Amazon Divatház, amelynek kevésbé látványos megjelenése ellenére rendkívüli története van. A város nagyobb ruhaboltjai közül ez az egyetlen, amelyet nem kínaiak üzemeltetnek, mégis fel tudta venni a versenyt a Salgótarjánt – és a vidéki Magyarországot – az elmúlt 10-15 évben ellepő kínai ruhaüzletekkel.

Az Amazon sikere nem valami rendhagyó innováción alapul, hanem pont az alacsony árakra és széles választékra építő kínai ruhaüzleti modell tökéletesítésén. A hasonlóságok miatt az Amazont több vásárló is kínaiak által üzemeltetett áruháznak hiszi. Az itt árult ruhák és cipők valóban a budapesti kínai nagykereskedőktől származnak, a tulajdonosok azonban nem kínaiak. Az Amazon résztulajdonosa, Magyar László 2000 körül kezdett el ruhákat árulni a salgótarjáni piacon, majd 2004-ben nyitotta meg áruházát.

Az Amazon Divatház az ÉVI II. emeletén.

Eleinte jól ment az üzlet, a 2008-as válság azonban az Amazont is padlóra küldte. “Elindultam az üzlethelyiség tulajdonosához, hogy ennyi volt, nem tudom tovább fizetni a bérleti díjat” – mondta Magyar László. A főbérlő azonban nem akarta elveszteni partnerét, így inkább jelentősen csökkentette a bérleti díjat^*A bérletért még úgy is kevesebbet fizet az Amazon, hogy idővel a szomszédos üzlet is hozzá került, amivel közel kétszeresére nőtt az alapterülete..

Azonban ez is csak a túléléshez volt elég, a válságot követő időszakban veszteséges vagy nullszaldós éveket zárt az áruház. Az Amazonban alig volt vevő, míg a főtér környékén lévő kínai boltokban láthatóan sokkal többen jártak, annak ellenére, hogy hasonló helyről szerezték be az árukat, és ugyanolyan haszonkulccsal dolgoztak.

Magyar László emiatt kényszerhelyzetbe került, és 2014-ben döntött úgy, hogy változtat az üzletpolitikáján. Míg korábban a kínaiak által jellemzően használt 1,75-ös árréssel kereskedett, a szorzót 1,3 és 1,5 közé csökkentette. “Ha még ezzel sem megy, akkor mínuszban is eladom, az a lényeg, hogy pörögjön az áru” – mondta Magyar. Ebben az üzleti modellben jóval több munka van, de anyagilag bejött a váltás. Egy év alatt közel kétszeresére nőtt a bevétele, hosszú évek után kiegyenlítette a tartozásait, és azóta az üzlet évi 2-3 millió forintos profitot termel. Az árai annyira alacsonyak lettek, hogy egy rivális kínai üzlet tulajdonosa többször is személyesen kérte arra, hogy emeljen rajtuk.

Az Amazon divatház mellett még kisebb, magyar tulajdonban lévő butikok is működnek Salgótarjánban, de évek óta szenvednek, folyamatosan csökken a forgalmuk. Bár Salgótarjánban különösen visszaesett a fizetőképes kereslet a rendszerváltás óta,

az egész országra jellemző tendencia, hogy sorban zártak be a korábban privatizált ruhakereskedések és az egyre korszerűtlenebbnek ható butikok a nyugati üzletláncok és az olcsó kínai boltok szorításában.

Míg a nyugati multik inkább biztosra mennek és leginkább a nagyvárosok forgalmas plázáit keresik, addig a kínaiak lepusztult, mások által értéktelennek tartott üzlethelyiségeket bérelnek ki. Az olcsó bizsut, pár ezer forintos cipőket, farmereket vagy éppen műhajat kínáló zsúfolt kínai boltok nélkül már nehezen elképzelhető egy átlagos magyar kisváros. A kínai boltok olcsó termékei sok százezer magyar ruházkodását határozzák meg. Magyarország egyik elszigetelt, a rendszerváltás óta nehéz időket élő városa, Salgótarján, illetve az elmúlt években gazdaságilag fellendülő Velencei-tó környéke alapján mutatjuk be, hogy hogyan futottak fel a kínai ruhakereskedések a rendszerváltás óta.

A kínaiak érkezése

A magyar ruhaipar eljelentéktelenedése és a kínai terjeszkedés szorosan összefügg egymással, és mindkettőhöz kellett a rendszerváltás. A magyarországi kínai kolónia sok évtizedes múltra tekint vissza. Kínai kereskedők már száz éve is voltak Magyarországon, majd az ötvenes években számos kulturális és kereskedelmi kapcsolat jött létre a két kommunista ország között.

A szovjet-kínai elhidegülés miatt azonban a magyar pártvezetés is eltávolodott a kínaiaktól, ami csak a nyolcvanas évek közepén kezdett megváltozni. A pártközi kapcsolatok felmelegedésével több száz kínai kezdett el dolgozni Magyarországon^*Egész pontosan a győri Rába-gyárban. , az igazi lökést pedig az adta, amikor 1989-től három évig vízummentességet kaptak a kínaiak. Bár a vízummentességet alapvetően egy szimbolikus gesztusnak szánták, végül több tízezer kínai érkezett hozzánk. A Magyarországon élő kínaiakat kutató városszociológus, Szabó Linda szerint ennek az alábbi okai voltak:

• Az összeomló államszocialista rendszer komoly áruhiányt okozott Magyarországon. A nagy állami és szövetkezeti ruha- és cipőgyárak feldarabolódtak, sok privatizált kiskereskedés sem tudott talpon maradni. A KGST-s kereskedelmi szerződések végével a ruha- és cipőimport is nehezebb lett.
• Magyarországon rengetegen vesztették el az állásukat, nekik pedig szükségük volt olcsó használati cikkekre.
• Kínában már ekkor világos volt, hogy olcsó műszaki cikkek, ruha és cipő exportálására akarták alapozni a gazdasági növekedést, és piacszerzési lehetőségeket kerestek. A munkaintenzív ruha- és cipőiparban nagyon olcsón tudtak termelni akkoriban.
• A ‘91-től ‘95-ig tartó délszláv háború szintén vákuumot képzett a kereskedelemben, a szomszédos déli országokban is olcsó ruhára és cipőre volt szükség, amelyeket részben Magyarországról exportáltak.
• Az 1989-as Tienanmen téri megtorlás miatt politikai menekültek is érkeztek az országba.

A kilencvenes évek közepére 30-40 ezer kínai élt Magyarországon, a hivatalos adatok szerint jelenleg viszont már csak mintegy 20 ezer kínai él nálunk^*Akiknek jelentős része letelepedési kötvényesként érkezett az elmúlt években.. A kilencvenes években a Magyarországra érkező kínaiak közül sokan továbbmentek a környező vagy a nyugati országokba, de Budapest így is régiós elosztó központja lett a kínai ruha- és cipőkereskedelemnek. “Főleg jobban szituáltak, értelmiségiek érkeztek Magyarországra, akik ki akartak szabadulni Kínából, szerencsét akartak próbálni” – mondta Csontos Sára. Jellemzően nem kiskereskedők érkeztek tehát, egyszerűen csak a piacokon kötöttek ki, mert óriási igény volt az olcsó kínai termékekre. A váltásban az is szerepet játszott, hogy nem tudtak magyarul és nem találtak a szakértelmüknek megfelelő munkát, és a kereskedelemhez szaktudás sem kellett. A mostani kínai kereskedők között van például főiskolai tanár, festőművész, szobrász vagy orvos is^*Az ide érkező kínaiak Magyarországot nem is nagyon ismerték, csak ugródeszkának használták volna, hogy idővel tovább menjenek. Kína számos régiójából vándoroltak hozzánk, Európában itt él az egyik legnagyobb variációja a kínaiaknak..

A Magyarországra érkező kínaiak úgy kezdtek el kereskedni, hogy felpakoltak egy bála ruhát, cipőt vagy bőrdzsekit a transzszibériai vonatra, és sokszor a meglévő piaci infrastruktúrára rátelepedve kezdtek el árulni. A rendszerváltás után nemcsak a kínaiak hoztak be külföldről árut, hanem például vietnamiak és határon túli magyarok is, de a kínaiak kifejezetten a cipőre és a ruhára specializálódtak, mert a munkaintenzív textilipar nagyon olcsón tudott termelni Kínában. Jellemzően egyénileg végezték a beszerzést – már csak azért is, mert egymás legnagyobb riválisai voltak^*Szabó Linda kutatása szerint egységes kolóniáról nem lehet beszélni, az egymás közötti szolidaritást nem az etnikai hovatartozás, hanem sokkal inkább a tartomány/szülőhely, a rokoni szálak, illetve a vallási közösségben való részvétel határozza meg. -, és a korábbi MDF- vagy a lengyelek által elhagyott lengyel piacokon kezdtek el árulni, vagy akár az aluljárókban és az utcán.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA nálunk eladott ruha árából 2 százalékot kap a varrónő, és ezen nem tudunk változtatniNem a gyártókat kellene hibáztatni, inkább a székhelyük szerinti jogszabályokat lenne szükség átírni a modern kori rabszolgaság eltörléséhez.

Hiába próbálta idővel beterelni az állam az utcai árusokat piaci területekre, ezek nem igazán voltak szabályozva a kilencvenes évek vadkapitalizmusában^*Ezek a piacok sokszor nem tisztán kínai piacok voltak, határon túli vagy helyi magyaroknak is munkát adtak. A józsefvárosi piacon például a kínaiak csak a kilencvenes évek közepén vették át a többséget.. “A piacokon rendezetlen körülmények voltak, számlaadásról nem nagyon hallottam abban az időben. De egyszerűen olyan volt a hangulat a rendszerváltás után, hogy az állam is hagyta, hogy így maradjon egy kicsi az emberek zsebében” – mondta egy vidéki, volt állami kereskedőcég vezetője.

A rendszerváltás után nemcsak a nagykereskedelem volt képtelen ellátni ruházati- és iparcikkekkel az országot, az elavult, olcsó konkurenciával szemben versenyképtelen ruhaipar és a kiskereskedelem is szétesett. “Az előprivatizáció során minden, 10 fő alatti kisboltunkat el kellett adnunk. Összesen 25 ilyen üzletünk volt, ma már egyik sem működik” – festette le a privatizált boltok életképtelenségét a vidéki kereskedőcég vezetője. A magyar ruhaipar mára legfeljebb kisszériában vagy bérmunkában gyárt.

A vidéki megjelenés

A felkészületlen, frissen privatizált, magyar tulajdonú ruhaboltoknak lényegében esélye sem volt a túlélésre. Korábbi beszerzési forrásaik elapadtak, a kínai árusok beszerzési áraival még összefogva sem tudtak versenyezni és a vadkapitalista viszonyok pont a szabályokat nehezebben kikerülő nagyáruházakat hozták hátrányos helyzetbe. Ráadásul a kínaiak mellett a tőkeerős és tapasztalt nyugati láncokat is beengedte az állam, mielőtt a privatizált vagy induló magyar ruhaboltoknak esélye lett volna megerősödni.

Az egyik korábbi nagy salgótarjáni ruhakereskedő vezetője azt mondta, hogy a kilencvenes években már látták a tendenciát, hogy az olcsó kínai ruha hamarosan Salgótarjánban is el fog terjedni, így megpróbáltak előremenekülni. Próbálkoztak azzal, hogy más magyar áruházakkal összefogva kínai nagykereskedőtől szerezzenek be árut, de ez két okból sem működött. “A kínai a kínainak más feltétellel adott el, mint nekünk, mivel a személyes kapcsolatok sokat számítanak. Valamint azzal is szembesültünk, hogy akkoriban, a kilencvenes években nem nagyon voltak számlaképesek” – mondta. A cikk elején bemutatott Amazon Divatház vezetője pont azért is tudott sikeres lenni, mert mintegy húsz éve üzletel ugyanazokkal a kínai nagykereskedőkkel. Mára baráti viszonyba került velük, és már “akkor is telerakják az autóját, ha egy fillér nélkül megy”.

Egy azóta bezárt kínai gyorsétterem Salgótarján főterén 2010-ben. Fotó: Czimbal Gyula/MTI

Mivel a kínaiaktól való beszerzés nem jött be a korábban említett nagy ruhakereskedőnek, 2000 környékén komoly beruházásba kezdtek, hogy felvegyék a versenyt az olcsó kínai áruval. Felújították az áruházaikat, még klímát is beszereltek, és a minőségibb áruk felé próbáltak elindulni. A rendszerváltás egyik nagy vesztesében, Salgótarjánban azonban rengeteg munkahely megszűnt, sokan elvándoroltak a gazdasági nehézségek miatt, a lakosság 50 ezerről 35 ezer alá csökkent harminc év alatt. “A középosztály elszegényedett, és pont az a réteg, a fiatalok mentek el, akik hajlandóak minőségibb ruhára költeni” – mondta a salgótarjáni cég vezetője.

Az áruházak felfelé pozicionálása emiatt nem jött be, így kénytelenek voltak profilt váltani. A kétezres évek közepétől felhagytak a ruhakereskedéssel, és a vagyonhasznosítás felé fordultak: egyik meglévő áruházukat éppen kínaiaknak adták bérbe 2005-ben, akik azóta is a bérlőik.

A kínai árusok ugyanis pont ekkor, a kétezres évek közepén kezdték el kinőni Budapestet, és kezdtek bele a látványos vidéki terjeszkedésbe.

Ekkor már az árukínálatuk is bővebb volt, a ruhák és a cipők mellett bőrárut, műanyagárut és játékokat is árultak, később pedig rámentek a gyerekruhákra is.

Olyat kerestek, ahol nincs kínai

Kínai árusok már a kilencvenes években is feltűntek vidéki városok piacain, például Nyíregyházán vagy Kecskeméten. A kezdeti próbálkozásokat jól szemlélteti egy jelenleg is Salgótarjában élő kínai házaspár, akik 1996 óta élnek a városban, és az egyik központi utcában üzemeltetnek egy ruhaboltot.

A házaspár azt mondta, hogy 1992-ben érkeztek Budapestre, és a józsefvárosi piacon volt egy kis standjuk. Négy évvel később döntöttek úgy, hogy vidékre költöznek, és elkezdték felmérni a környék nagyobb városait. Próbálkoztak gyorsétteremmel is, de az nem ment, a mostani, központi ruhabolt előtt már kétszer költöztek. “Jó döntés volt, itt jobban megy az üzlet” – mondta a kínai férfi a helyválasztásról, aki szerint övék a legkisebb – nagyjából száz négyzetméteres – kínai bolt Salgótarjánban.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkKínában nem azt kapod, amit kérsz, hanem azt, amit megérdemelszNem könnyű üzletelni a kínaiakkal, filléresek és akkor is azt mondják, hogy igen, ha máshogy gondolják. Milyen Kínában gyártatni magyar vállalkozók szerint?

Bár a házaspár már több mint húsz éve él vidéken, a kínai üzletek a kétezres évek közepén kezdtek nagyobb számban elterjedni az ország különböző részein. “Ennek alapvetően három oka volt: a budapesti piac telítődése, az olcsó ingatlanbérleti díjak vidéken, illetve a nagykereskedelmi tevékenység relatív drágulása a növekvő kínai bérek miatt” – mondta Szabó Linda. A vidéki városokban sorra vették át az elavult, elhagyatott első generációs plázák – mint az egykori Skála- vagy Centrum-áruházak – üzemeltetését^*Budapesten is több Skálát átvettek. .

“A divatjamúlt plázák mást nem érdekelnek a kínai befektetőkön kívül. Az állam pedig erőtlen ahhoz, hogy kikényszerítse, hogy valamilyen korszerű, jól értékesíthető arculatot alakítsanak ki a vidéki városközpontok nagyáruházai” – mondta Szabó. Szerinte Párizsban például ugyanígy megjelennek a kínai kereskedők, de az állam van, hogy inkább beleöl pénzt a városközponthoz közelebb eső boltok arculatának átalakításába, és azt követően tendereztet, amivel indirekten megpróbálja kiszorítani a kínai üzleteket ezekről a központibb területekről.

Kínai nagykereskedelmi központ Budapesten, a Bihari úton. Fotó: MTVA/Róka László

A kínai befektetők megjelenése Salgótarjánban is a kétezres évek közepén lett látványos. Ekkor vették át a városközpont két nagy területű, meghatározó áruháza, a Centrum és a Pécskő üzemeltetését. “Egyszer csak észrevettük, hogy jöttek nézni az ingatlanhirdetéseket, körbenéztek a városközpontban. Bármiféle bejelentkezés nélkül jöttek, szétnéztek a boltokban nyitvatartási időben, felmérték a terepet” – emlékezett vissza egy salgótarjáni kereskedő a kínaiak feltűnésére. Szerinte párhuzamosan több kínai érdeklődő is megjelent, egymással is konkuráltak, hiszen kifejezetten nem szeretik, ha kínai versenytárs jelenik meg.

Az egyik nagy áruház kibérlésére az Amazon Divatháznak is volt lehetősége, de mégsem élt vele. “Egyszerűen féltem attól, hogy nem fogom tudni megtermelni a bérleti díjat” – mondta Magyar László. Szerinte a magyar kereskedők még nem látták akkor, de visszatekintve valójában egy helyben álltak: nem mertek kockáztatni, nem mertek egy nagyáruházba befektetni. A kínaiak viszont felismerték, hogy ha van egy nagy gyár, akkor az azt szeretné, hogy minél több termékét árulják a boltokban, minél nagyobb legyen a választék. “Azért is féltem belevágni akkor, mert akkoriban mindenért büntettek, nem hagyták, hogy egy magyar vállalkozás megerősödjön. Most életközelibb az ellenőrzés, nem kötnek bele mindenbe” – mondta a magyar vállalkozó.

Hatvan kilométer a minőségért

A kínaiak alapvetően a nagy alapterületű ingatlanokat keresték, és vásárlás helyett a bérlést részesítik előnyben. A nagyságnak tehát azért van jelentősége, mert a gyártónak és a nagykereskedőnek is az az érdeke, hogy minél több termékük legyen elérhető boltokban. A kiadást pedig azért részesítik előnyben, mert rugalmassá teszi őket. “Fel tudják mérni a terepet, és ha nem jön be nekik, akkor továbbmennek. Ha viszont bezár, akkor nincs kiárusítás, fogja a cuccot, és megy tovább más városba” – mondta az egyik salgótarjáni kereskedő.

Szerinte jellemző a kínaiakra, hogy akinek van nagyobb boltja, annak más városokban is van valamilyen érdekeltsége. “Minden városban ott vannak az országban. Az is jellemzi őket, hogy ha megvetik a lábukat egy városban, sikerül tőkét csinálniuk, akkor terjeszkedni kezdenek, akár a városban, akár más településeken” – mondta a kereskedő. Ő kapcsolatban áll kínai bérlőkkel, szerinte mindig precízen, időben fizetnek, tíz év alatt egy kisebb cég volt mindössze csúszásban. Ezzel szemben a magyar bérlőknél gyakrabban előfordul késedelem.

Salgótarjánban a két nagyáruház mellett még két nagyobb, kínaiak által üzemeltetett ruhabolt működik, rajtuk kívül csak a cikk elején említett Amazonnak sikerült fennmaradnia a nagyobb boltok közül. “Aki közép- vagy felsőkategóriás ruhát akar venni, annak legalább hatvan kilométert kell utaznia Losoncra, Hatvanba vagy Egerbe” – mondta Salgótarján polgármestere, Fekete Zsolt, aki szerint a város egyharmada számít középosztálybelinek.

Több salgótarjáni fiatal is megerősítette, hogy a kínai ruhaboltoknak lényegében nincs alternatívája a városban, így ők is más városokban vásárolnak rendszeresen. “Ár-érték arányban jó a kínai, a kisebb dolgokat itt vesszük meg, mert nagy a választék és olcsó. Viszont a nagyobb dolgokból, mint a csizma, a kabát vagy a táska, márkásabb cuccokat akarunk” – mondta például két fiatal lány a salgótarjáni főtéren.

Feleannyi, mint máshol

Az egyre felkapottabb Velencei-tó környéke a turizmus vagy a közeli nagyvárosok miatt teljesen más gazdasági helyzetben van, mint Salgótarján, de a kínaiak térhódítása hasonlóan ment a tó körül is. Több helyi elmondása alapján az első kínai ruhaboltok 10-15 éve jelentek meg, és jelenleg körülbelül öt kínai bolt üzemel a tó környékén. Az összes ilyen bolt a tó szegényebbik, déli partján található. “Körülbelül három éve jelentek meg a tó környékén aktívabban. Ha nyílik ruhabolt, az mind kínai” – mondta egy kápolnásnyéki varrónő. Szerinte korábban a tó környékén legfeljebb kis butikok voltak kis választékkal, így a helyiek leginkább Budapestre vagy Székesfehérvárra jártak venni.

A rendszerváltás idején végzett varrónőként, és ugyan szerinte a kínai ruhák tönkretették a magyar varrodákat, ő mégsem járt annyira rosszul. “Nekem személyesen azért jó, mert sokat javítom őket, hiszen nem olyan jó a minőségük” – mondta. Bár korábban “nem így képzelte”, inkább él a kínai és a fast fashion láncok ruháinak a javításából, mint hogy elmenjen “olasz vagy francia cégek kizsákmányoló gyáraiba”. A kis butikok boltosai általában fújnak a kínai termékekre minőségük miatt, de többen is elismerték, hogy folyamatosan javul a minőségük, igaz drágulnak is.

A kínaiak a tó környékén is a lepattant üzlethelyiségeket vették ki. Kivétel a mintegy három éve megnyílt, kínai tulajdonban álló Merx Áruház Gárdonyban, amely a korábbi vásárcsarnok helyén működik. A kétszintes vegyeskereskedésben óriási a választék, babgulyás konvervtől kezdve szilikontömítőn vagy gyerekbiciklin át Real Madrid-törülközőig rengeteg áru megtalálható.

A gárdonyi Merx Áruház.

“Szinte minden nap járok ide. Jóval olcsóbb, mint a többi bolt. A vejem vett egy cipőt a CBA-ban ötezerért, itt ugyanazt megkaptam 2500 forintért” – mondta egy 68 éves nyugdíjas nő az áruház előtt. Mindig úgy vásárol, hogy először összeveti a kinézett termék árát Gárdony másik kínaijával. “Én is a bevándorlás ellen vagyok, de ők nem bevándorlók. Már húsz éve itt élnek, van éttermük, van vegyesboltjuk, ők nem ártanak, mert dolgoznak” – beszélt a nő arról, hogy hogyan viszonyul a külföldiek jelenlétéhez. Több megkérdezett is hasonló véleményen volt, természetesnek vélik a kínaiak jelenlétét, csak egy-két rivális boltos panaszkodott arra, hogy nem magyar kezében vannak ezek a boltok.

Nagy pénzt már kevésbé lehet keresni

A vidéken élő kínaiak európai szemmel nézve bezárkozó életet élnek. Salgótarjánban és a Velencei-tónál is beszéltünk olyan kínaival, aki nem is a városban él, hanem Budapestről ingázik. A települések nyilvános eseményein nem vesznek részt, többen is azt mondták, hogy a város kulturális rendezvényein – színházban, koncerten – soha nem látnak kínait. Hiába élnek többen is több mint húsz éve Magyarországon, jellemzően korlátozott a magyar tudásuk, a kereskedelemhez szükséges szókincs van csak meg.

Csontos Sára szerint a budapesti kínai kereskedők keményen dolgoznak, reggel 6-7 körül kezdenek és este 5-6-ig mindenképpen maradnak. “Egy kínai szakács mesélte, hogy amikor Magyarországra jött, neki teljesen fura volt a szabadnap, és nem tudta hova tenni. Szabadnapjuk nem is igazán van. Vannak olyan, több mint húsz éve itt élő kínaiak, akik egyszer vagy egyszer sem voltak a Balatonnál vagy akár a Margitszigeten” – mondta. Tapasztalataink szerint a vidéki kínai üzletekben nem ilyen húzós a munka, a kisebb boltok szombaton legfeljebb délelőtt vannak nyitva.

A legkisebb salgótaráni kínai üzletben dolgozó pár azt mondta, hogy hétvégenként leginkább Budapesten élő fiukat látogatják meg, vagy áthívják magukhoz enni a barátaikat. Nekik nincsenek is alkalmazottaik, de az általunk felkeresett kínai boltokban jellemzően magyar a személyzet. Összességében azt nehéz megítélni, hogy mennyire működnek sikeresen a kínai vállalkozások. Az általunk leellenőrzött boltokat üzemeltető cégeket általában viszonylag frissen alapították, és gyakran váltanak tulajdonost. A kínaiakat ismerő megkérdezettek szerint akárhogy is megy az üzletük, a kínaiak mindig panaszkodnak a forgalomra, és nekünk is ez volt a személyes tapasztalatunk. “Nagy pénzt már nem lehet keresni vele, de azért még lehet” – mondta az egyik vidéki kínai bolt vezetője.

Több kínai is azt mondta, hogy a válság előtt ment nekik a legjobban. Bár Salgótarjánban például egy kínai sem zárt be a válság miatt, itt és a Velencei-tó környékén rengeteg kis magyar butik ment tönkre. A Salgótarján főtere melletti butiksoron ugyan egymás mellett sorakoznak az üzletek, de minden felkeresett helyen azt mondták, hogy évről évre csökken a forgalmuk.

Míg ezek a kis butikok nem igazi versenytársai a kínai áruházaknak, három jelentősebb konkurensük is akadt az elmúlt években. Egyrészt a szintén olcsó, de minőségben akár jobb, egyedibb használtruha boltok elterjedése, másrészt az internetes vásárlás folyamatos bővülése, harmadrészt az elmúlt években óriási növekedést produkáló fast fashion láncok. Az elmúlt pár évben tapasztalt béremelkedés miatt a fast fashion láncok is kezdik felfedezni a korábban került, elszigetelt vidéki városokat. Salgótarjánban például hosszú évek után éppen idén először jelentek meg külföldi ruházati láncok. Boltot nyitott a Pepco és a Deichmann is, és több helyi szerint a New Yorker is keresett bérelhető üzletet a városban.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkEurópában a magyarok költötték a legkevesebbet ruhára, de aztán megrohantuk a fast fashion üzleteketAz elmúlt öt évben látványos ruházkodásba kezdtek a magyarok, de a Decathlon mellett a környezetre leginkább káros láncok örülhettek ennek.

A kínaiak számára további nehézség a forint gyengülése. Míg tíz éve 1 jüan renminbi 21 forint volt, most több mint 40 forint, ami miatt ők is kénytelenek emelni az áraikat. Míg eleinte enyénileg hoztak árut a kínai árusok Kínából, ez rég megváltozott. A budapesti nagykereskedőknél óriási a választék, ráadásul sok időbe, 3-4 hétbe telik, míg Kínából megérkezik egy konténer. Kínából azért is egyre drágább a beszerzés, mert a bérek óriásit emelkedtek náluk, ami a munkaintenzív textilipar áraiba is beépül.

Emiatt elterjedtté vált, hogy a kínai ruhagyártás európai központjában, az olaszországi Pratóban bérelnek ki varrodákat, és az ott elkészült ruhákat adják el Magyarországon. Ennek az az előnye, hogy jobban le tudják követni az aktuális európai divatot, mindössze három nap a szállítás és a “Made in Europe” címkét is rá tudják tenni, ami növeli a vásárlói bizalmat.

Összességében tehát a szegényebb, vidéki városokban még dominálnak a kínai ruhaboltok, de Budapesten egyre jobban szorulnak vissza. A józsefvárosi kínai piacra^*Miután a józsefvárosi önkormányzat bezáratta az egykori Négy Tigris piacot, az lényegében áttelepült a Kőbányai út másik oldalára. is kevesebben járnak már, és szimbolikus jel, hogy a Nyugati téri Skálából is kiszorultak, miután az egyik legnagyobb – és az egyik legsikeresebb – ruházati lánc, a Decathlon átvette a helyüket. Mivel az árfolyam és a megdrágult kínai munkaerő miatt egyre kisebb a profit a nagykereskedelmen, vannak, akik más országokba mentek tovább, visszatértek Kínába vagy más üzlettel kezdtek foglalkozni.

“Páran a Wink mintájára próbálnak brandet építeni a kiskereskedelemben, mint a Jumex vagy a Cin Cin Amica. Sokan elkezdtek turizmussal, vendéglátással foglalkozni, illetve ezzel párhuzamosan nőtt meg a kínai ingatlanbefektetések aránya a fővárosban, ami szintén köthető ehhez a folyamathoz” – mondta Szabó Linda. Az egyre több kínai turista miatt népszerű lett az utazásszervezés Európában, és egyre több a magyar középosztályt tudatosan is megcélzó kínai étterem, felismerve a budapesti fiatalok egyre nagyobb igényét a minőségi gasztrohelyekre. A budapesti Népliget mögött található Monori Center például elkezdte magát China Townként azonosítani. Az ide érkező turistáknak már a Wizzair katalógusában is hirdetik a helyet.

A cikk a Független Médiaközpont támogatásával készült.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet Vállalat Kína ruha ruhaipar ruházkodás Salgótarján Velencei-tó Olvasson tovább a kategóriában