A nálunk eladott ruha árából 2 százalékot kap a varrónő, és ezen nem tudunk változtatni
Az Oxfam, a karitatív szervezetek nemzetközi szövetsége nemrég újabb adatokat közölt a ruhaipari kizsákmányolásról. A felmérés szerint egy Ausztráliában eladott ruhadarab árának csak mintegy 2 százalékát kapja meg a jellemzően Ázsiában dolgozó ruhagyári munkás.
Miért nem lehet ezen változtatni, annak ellenére sem, hogy a nemzetközi nyomás most már hosszú évek óta folyamatosan szorítja a globális márkákat az embertelen körülmények és a rendkívül alacsony bérek felszámolására?
A témát a Newcastle-i Egyetem két kutatója most új megvilágításba helyezte. Ahelyett, hogy a globális márkákat szólítanák fel a tudatosabb üzletpolitikára, arra hívják fel a figyelmet, hogy a szabályozás miatt a cégek is a 22-es csapdájában vergődnek. Amíg a nyugati világban a jogi környezetet meg nem változik, addig marad az ázsiai varrónők kiszolgáltatott helyzete.
A The Conversationben megjelent okfejtés abból indul ki, hogy a nagy ruhaipari cégek jogilag csak azoknak a beszállítóknak a tevékenységéért felelősek, amelyek közvetlenül az ellenőrzésük alá tartoznak. A globális ruhaipar azonban nagyon összetett lett, a beszállítói lánc hosszúra nyúlt, vagyis a beszállítók is beszállítókkal dolgoztatnak, akik szintén beszállítókkal szerződnek és így tovább. A lánc alsóbb vége felé lévő beszállítók pedig szinte soha nincsenek a gyártó közvetlen ellenőrzése alatt.
Az Oxfam azt sürgeti, hogy a nagy márkák határozzák meg azt a létminimumot, ami biztosítja egy ázsiai varrónő vagy gyári munkás megélhetését, és ennek kifizetését érjék el. Számításaik szerint ez legfeljebb 1 százalékos áremelést jelentene a fejlett világ ruhaüzleteiben. Ezt azonban csak úgy tudnák elérni, ha hatással lennének a teljes ellátási láncra.
Furcsa módon bizonyos nagy ruhagyártók maguk is szeretnék elérni az ellátási láncuk integrációját, mert ennek üzleti szempontból is lenne értelme. Látszólag tehát a bangladesi varrónők, a nyugati vásárlók és a globális márkák érdeke mind egybeesik, a közvetlen kontroll azonban mégsem valósul meg.
Ennek a kutatók szerint az az alapvető oka, hogy a jogi környezet nem támogatja. Ha ugyanis egy gyártó közvetlen ellenőrzése alá vonja a teljes láncot, akkor annak minden tagja, minden egyes munkavállalója iránt felelősséggel tartozik. Minden egyes dolgozóért a cég székhelye szerinti büntetési tételekkel kell felelni, ha bármi rendellenesség történik. Ez olyan mértékű kockázat, amit be lehet ugyan árazni, csak akkor messze nem 1 százalékot kellene emelni a ruhaneműk árán. Ezzel pedig meg is bukott a dolog.
Fotó: AFP/Europress
Vállalat
Súlyosabb piaci gondok húzódnak meg az Unitravel csődje mögött
Épp akkor törnek be új szereplők, amikor csökken az utasok száma és vásárlóereje is.
Az árrésstop miatt nincs elég olcsó tej a boltban
Az intézkedés rövidtávú hatása mára kifulladt, de továbbra is olyan piactorzítást okoz, amelynek mellékhatásai senkinek sem jók.
Nagy lehetőségek előtt áll az akkumulátoripar, csak el kéne szakadni a járműgyártástól
Amerikai vásárlóra talált a csődbe ment Northvolt lengyelországi üzeme, az ipari energiatárolók piacában ugyanis bőven van potenciál.
Fontos
A bizalomvesztés ördögi körébe került a magyar gazdaság
Ha a lakosság nem hisz a növekedésben, akkor nem fogyaszt, de akkor a cégek nem ruháznak be, de akkor nem lesz növekedés.
Több száz magyar dolgozó maradhat ki az Otthon Start programból
A nemzetközi szervezetek alkalmazottai fennakadhatnak a kétéves magyar jogviszony szűrőjén, de messze nem ez egyetlen nyitott kérdés.
Feldoppingolt arany lehet a bitcoin, de más kriptoeszközök is egyre fontosabbá válnak
Ahogy a digitális pénzeszközök integrálódnak a pénzügyi rendszerekbe, megértésük nélkül egyre kevésbé lehet megalapozott befektetési döntéseket hozni.
