Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2022. május 20. 14:14 Tech

Kiváltható az étolaj, de ennek eszköze még jobban megdrágult

Amióta téma lett az étolaj drágulása, majd pedig – részben a kormányzati árkorlátozás következtében – a nehéz beszerezhetősége, különféle megoldások születtek a helyettesítésére. Van, aki a pálmaolajra, van, aki a sertészsírra esküszik, egyre többen pedig olyan forró levegős sütőt szereznek be, amelyben legfeljebb minimális mennyiségű zsiradékot kell használni az ételek elkészítéséhez.

Persze ezeknek a konyhai eszközöknek egyébként is felívelőben volt a népszerűségük, így nehéz lenne megmondani, hogy elterjedésük pontosan mennyiben köszönhető az étolaj-mizériának. Mindenesetre megkérdeztük az idehaza piacvezető online kereskedelmi vállalatot, az egy ideje már egyesülve működő eMAG-Extreme Digitalt, hogy ők milyen tendenciát látnak.

Az összehasonlítás kezdő időpontjának olyan időszakot kerestünk, amikor még nem volt érzékelhető az étolaj drágulása, illetve a koronavírus-járvány sem állította feje tetejére egyebek mellett a háztartási kisgépek gyártási-ellátási láncait. Ami az előbbit illeti, a KSH hivatalosnak számító – az infláció számításánál figyelembe vett – gyűjtése szerint így alakult egy liter étolaj ára Magyarországon:

Ahogy látszik, két éven keresztül kicsivel 500 forint alatt ingadozott az ár, onnan kezdve viszont több hullámban és egyre gyorsuló mértékben emelkedett 800 forint fölé. Az árkorlátozás februártól lépett életbe, onnantól kezdve ennek a hatását láthatjuk.

Az adott időszakot illetően hasonlót láthatunk a G7 előbb két, majd négy üzletláncra kiterjedő gyűjtése alapján. A vásárlók szempontjából azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy a csúcs sokkal alacsonyabban volt, 650 forint fölé ezek a hálózatok nem mentek az étolaj árazásával a korlátozás életbe lépése előtt. (Pedig a gyűjtés során az akciókat nem vesszük figyelembe.)

Ezek alapján az eMAG-Extreme Digitaltól hároméves időszak vizsgálatát kértük, azt nézték meg, hogy 2019 májusához képest milyen tendenciák látszanak. Bár konkrét értékesítési számokat nem közölt a cég, az kiderült, hogy 2019-ben, 2020-ban és 2021-ben is november-decemberben volt tapasztalható nagyobb növekedés a forró levegős sütők eladásaiban. Vagyis minden bizonnyal ezeket az – angol nevük alapján air fryerekként is emlegetett – eszközöket is részben fekete pénteken veszik meg az emberek, ezen túl pedig karácsony előtt, ajándékba.

Ami az árakat illeti, az e-kereskedő cég tájékoztatása szerint az air fryerek átlagos eladási ára 62 százalékkal magasabb, mint 2019 májusában. Gyors számolás után látszik, hogy

az olaj nélküli sütők még jobban drágultak, mint maga az étolaj,

amely a KSH adatai szerint idén áprilisban nem egészen 47 százalékkal volt drágább, mint 2019 májusában. A kormányzati árrögzítés nélkül persze minden bizonnyal fordított lenne a helyzet, de ez nyilván amúgy is csak csak egy érdekesség, hiszen míg az olajat rendszeresen kell cserélni, addig egy forró levegős sütő éveken át dolgozhat a konyhában.

Nem meglepő módon az árak amúgy meglehetősen széles körben szórnak, az egyik vezető hazai e-kereskedelmi vállalatnál beszerezhető air fryer alig több mint 18 ezer forintért, míg a kínálat teteje 105 ezer forintnál található – miközben az utóbbi edényének térfogata még kisebb is, mint a legolcsóbbé. (Igaz, az elektromos teljesítménye 50 százalékkal nagyobb.)

Az eMAG-Extreme Digital egyébként étolajat is forgalmaz, és a vizsgált időszakon belül először 2020. október-decemberben tapasztaltak kiemelkedő forgalmat, amikor éppen egy jelentősebb drágulási periódus zajlott. A következő évben januártól egészen szeptemberig jól fogyott a termék, a fekete péntek pedig szintén 2021-ben hozott érzékelhető keresletnövekedést. Ha valaki ekkor akciósan rendelt, vélhetően jól járt, hiszen átlagosan az árstop nyomán sem lett olcsóbb az étolaj, mint tavaly novemberben. Idén eddig március és április forgalma volt kiemelkedő – az utóbbiban közrejátszhatott az árkorlátozás végének közeledése, ami persze utólag aztán lényegtelenné vált, mivel a kormány meghosszabbította az intézkedés hatályát.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkPálmaolajban sütik a lángost, pult alól árulják a csirkemellet – itt tartunk az árstop miattTeljesen eltorzította a piacot a hatósági ár, a kivezetése pedig sokkolná a vevőket.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA boltokkal akarják megfizettetni az árstopot, valójában az összes vásárló fogja összedobniOlyan a jogi csomag, hogy az üzletek ne terhelhessék át a beszállítókra a kieső bevételt. A vásárlókra azonban át fogják.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA legszegényebb kétmillió magyart célozza a kormány a bolti árstoppalA magyar beszállítókat és a kiskereskedelem magyar szereplőit nehéz helyzetbe hozhatja a kormány új intézkedése, amely egy átlagos bevásárlókosár tartalmának apró részére lesz csak hatással.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Tech drágulás Emag étolaj Extreme Digital forró levegős sütő infláció Olvasson tovább a kategóriában

Tech

Pletser Tamás
2025. május 14. 05:50 Pénz, Tech

A jelenlegi nukleáris technológia egy üzleti zsákutca

Az atomenergia reneszánszához technológiai áttörés kell, a hagyományos erőművek építésével az államok veszteséges projekteket támogatnak.

Debreczeni Anna
2025. április 28. 10:43 Támogatói tartalom, Tech

Most teljesen ingyen juthatnak saját honlaphoz a vállalkozások, ha gyorsan lépnek

Az állami pályázat 9 milliárd forintos támogatási keretösszegéből már csak 3 milliárd forint maradt, ezért érdemes gyorsan lépniük az érdeklődő cégeknek.

Vermes Nikolett
2025. április 20. 06:48 Élet, Tech

Az online csalók kedvencei a férfiak lettek

Egy friss magyar kutatás szerint másfél év alatt megduplázódott a károsult férfiak aránya, akik a hamis biztonságérzetük miatt sebezhetőbbek, mint a nők. 

Fontos

Jandó Zoltán
2025. május 15. 12:56 Közélet, Vállalat

Akár NER-es lenyúlások előtt is teret nyithat a nagytakarítási törvény

A pongyola tervezet szerint szinte minden exportőrt és külföldről vásároló céget is szankcionálni lehet, ha Lánczi Tamásék úgy döntenek.

Gergely Péter
2025. május 15. 09:33 Pénz

Egyre olcsóbbak a személyi kölcsönök nagy testvérei

Egyre kedvezőbb a szabad felhasználású jelzáloghitelek árazása, de változatlanul csak kiegészítő termékek a lakossági finanszírozásban.

Jandó Zoltán
2025. május 15. 05:50 Közélet

Kellett még egy magánrepülő az állami százmilliárdokkal kitömött vállalatcsoportba

A Tiborcz István üzleti körével bizniszelő Balázs Attila romániai vállalata vett egy másfélmilliárdos repülőt, a csoporton belül legalább a másodikat.