Nincsenek elég jó technológiai megoldásaink, még a gépi tanulásos módszerrel létrehozott algoritmusok is csődöt mondhatnak, állítják a téma kutatói.
Nincsenek jó híreink azok számára, akik tartanak a robotok térhódításától, az 5G-hálózatok sugárzásától, vagy nem szeretik az elektromos kétkerekűeket.
Az ezredforduló óta jelentősen nőtt a várható munkás évek száma, de még így is jóval kevesebb, mint az unió északi és nyugati államaiban.
Szinte az összes jelentősebb gazdaság esetében lerontotta a gazdasági növekedésre vonatkozó előrejelzését a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD), ami a csütörtökön közzétett gazdasági kitekintésében “egyre törékenyebbnek és bizonytalannak” írta le a világgazdasági kilátásokat.
Hozzászólás Tóth István György cikkéhez.
A gazdaság állapota hatással van a keresetünkre a születésünktől a munkába állásig. Mit lehet tenni, hogy ellensúlyozzuk?
A vidék viszont elnéptelenedhet, Miskolc lakossága például a harmadával eshet vissza. Ezt jósolja az Európai Bizottság kutatóközpontjának hosszú távú modellje.
Szédületes ütemben fejlődik a technológia, egyre jobbak a jóslatok, de egészen pontosak nem lehetnek.
A cégek egyszerűen nem fejlesztenek annyit, ami akár az amortizációt pótolná. Így nehéz lesz fenntarthatóan növekedni.
Magyarország GDP-je az uniós termelés egy százalékát sem teszi ki, és ugyanennyi volt a 2004-es csatlakozáskor is.