Hírlevél feliratkozás
Stubnya Bence
2019. szeptember 19. 16:39 Világ

A 2008-as válság óta nem volt ennyire pesszimista az OECD

Szinte az összes jelentősebb gazdaság esetében lerontotta a gazdasági növekedésre vonatkozó előrejelzését a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD), ami a csütörtökön közzétett gazdasági kitekintésében “egyre törékenyebbnek és bizonytalannak” írta le a világgazdasági kilátásokat.

A szervezet szerint egyre több az arra vonatkozó bizonyíték, hogy a kereskedelmi háborúnak komolyabb negatív következményei vannak, mint amire számítani lehetett. Az OECD szerint ezért abba kellene hagyni az egyoldalú vámemeléseket.

2019-ben már csak 2,9 százalékos növekedést vár a világgazdaságtól a szervezet, ami 0,3 százalékponttal alacsonyabb a korábbi várakozásnál, és egyben a leggyengébb teljesítmény a 2008-as gazdasági válság óta.

A nagy világgazdasági régiók esetében egytől egyig lassulást jelez a szervezet, az Egyesült Államok növekedése a 2019-es 1 százalékról 0,9-re, Kínáé 6,1-ről 5,7-re, az eurózónáé pedig 1,9 százalékról majdnem lefeleződik 0,9 százalékra 2020-ban az előrejelzés alapján. A májusi becslést egyébként mindhárom régiónál lefele módosította a szervezet.

Az OECD elemzői attól tartanak, hogy a feldolgozóipar gyengélkedése előbb utóbb begyűrűzik a szolgáltató szektorba és a lakossági fogyasztást is visszahúzza majd,

ami miatt a következő pár évben alacsony növekedési pályára áll a világgazdaság.

A becsléshez képest ráadásul komoly lefelé mutató kockázatok is vannak, ugyanis az előrejelzés azzal számol például, hogy az Egyesült Királyság rendezetten fog kilépni az EU-ból. Ebben az esetben a szervezet 0,9 százalékos növekedésre számít 2020-ban, csakhogy rendezetlen kilépés esetén az OECD szerint az Egyesült Királyság gazdasága recesszióba fordulna, aminek a globális növekedésre is negatív hatása lenne. Szintén lefele mutató kockázat az amerikai-kínai kereskedelmi háború eldurvulása.

Az OECD egyébként megdicsérte a jegybankokat, amiért az elmúlt időszakban elkezdtek lazítani a monetáris politikájukon. Ugyanakkor felhívta rá a figyelmet, hogy az eurózónában és Japánban a jegybank lehetőségei erősen korlátozottak. Ezért azokban az országokban, ahol nem túl magas az államadósság, alacsony a költségvetési hiány és a beruházási szint, a szervezet szerint érdemes lenne a gazdaságpolitikusoknak kicsit elengedni a költségvetési hiányt.

A Magyarországra vonatkozó előrejelzésén a szervezet nem változtatott, 2019-re továbbra is 3,9; jövőre pedig 3 százalékos növekedést becsülnek.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMotor nélkül is tovább száguld a magyar gazdaságNem a feldolgozóipari export hajtja már Magyarországot, de attól még megyünk tovább.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ előrejelzés gazdasági növekedés oecd Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Stubnya Bence
2025. március 20. 09:03 Világ

A Marshall-tervnél is nagyobb az új német kormánykoalíció költségvetési csomagja

Ukrajnának máris megszavaztak egy katonai segélycsomagot.

Torontáli Zoltán
2025. március 19. 17:06 Vállalat, Világ

Megbukott Ausztriában az a modell, hogy az ételfutárok alkalmazottként dolgozzanak

A Lieferando elbocsátja az összes alkalmazottját, a futárok csak szerződéses vállalkozóként dolgozhatnak tovább.

Mészáros R. Tamás
2025. március 18. 05:50 Közélet, Világ

Életünk végéig dolgoznunk kell, ha a társadalom ennyire elöregedik

Az öregedő országokban egyre több 65 éven felüli dolgozik és a relatív szegénységben élő idősek aránya is nő.

Fontos

Váczi István
2025. március 21. 12:47 Közélet, Pénz

Még kényelmetlenenebb helyzetbe került az alapítványi botrány nyomán Varga Mihály

Korábban jó ötletnek tűnhetett a jegybanki alapítvány vagyonának beolvasztása az MNB-be, de a botrány és vagyonvesztés után már nagyon más a helyzet.

Lukács András
2025. március 20. 16:12 Élet

Ne támogassuk tovább a gazdagokat!

Közvetlenül és közvetve is sok pénzzel támogatja a földgáz, a benzin és a gázolaj felhasználását az állam, ami növeli a társadalmi egyenlőtlenségeket.

Karsai Gábor
2025. március 20. 05:50 Közélet

Az ellenzéki győzelem esélye esztelen állami költekezéshez vezet

A kormány természetének megfelelően saját politikai hatalmának biztosítására törekszik, a társadalmi jólét tartós emelésére csak a látszat szintjén.