Saját összeállítású nagy bevásárlásunk egy év alatt már „csak” 16,4 százalékkal drágult, és ezt még a kormányzati árfigyelő beindítása előtt mértük.
A vásárló jelentős drágulást fog érezni, de még így is sokkal kevesebb, mintha átmenet nélkül szűnne meg az árstop.
Valószínű, hogy az élelmiszer árstopoknak hamarosan vége, mi várható a boltokban?
Van helyette kötelező akció és árfigyelő rendszer, az infláció pedig csökkenőben van.
Nem tudjuk, meddig megy ez, de megint jóval olcsóbb lett a kosarunk értéke, az inflációt most már csak 27,4 százalékosnak mértük.
Ruhából, iparcikkekből és számítástechnikai eszközökből, is egyre kevesebbet vásárolunk, érdemben csak a gyógyszerek eladása nőtt áprilisban.
Avokádó, mangó, Pur Pur zsemle és tökmagolaj – nem csak az egyre vékonyabb pénztárcájú rétegek örülhetnek az intézkedésnek.
Furcsa, de könnyen lehet, hogy azért drágább egy élelmiszer Magyarországon mint Ausztriában, mert itt a vásárlóknak jóval kevesebb pénzük van rá.
Közelítő számításaink arra utalnak, hogy nem a termelőknél, nem a feldolgozóknál, de nem is a kiskereskedőknél kell keresni a többletet.
Most már két egymás utáni hónapban is egyre kevesebbet fizettünk a nagy bevásárlásunk alkalmával, éves összehasonlításban pedig áprilisban már „csak” 35,6 százalékos drágulást mértünk.