Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2023. június 1. 04:31 Közélet, Vállalat

Elindult a kötelező akciózás, megnéztük, melyik boltban mi lett olcsóbb

Életbe lépett a kormánynak az az intézkedése, amely a nagy piaci szereplőknek kötelezővé teszi, hogy húsz termékcsoportban legalább egy-egy terméket legalább egy hétig több mint 10 százalékkal leárazzanak. Mivel a húsz termékcsoport lefedi az élelmiszerek széles skáláját, ma már könnyen lehet azt kommunikálni, hogy ha valaki elmegy vásárolni, akkor a kormányzati intézkedéseknek hála akár csupa akciós termékkel is meg tudja tölteni a kosarát. A valóság persze ennél finoman szólva is sokkal árnyaltabb, és ez nyilvánvalóvá is vált, amikor megnéztük, hogy melyik termékeket árazták le a boltok.

A konkrét listák közlése előtt azonban még egy gondolati kitérőt kell tennünk. A nagy láncok ugyanis a kormányzati intézkedéstől függetlenül minden héten több száz akciót hirdetnek meg. Különösen igaz ez, amióta ilyen magas az infláció Magyarországon, hiszen a vásárlók kifejezetten vadásszák az árengedményeket, vagy eleve az akciós árukból kiindulva tervezik meg a bevásárlásukat. Ma már mindenkinek és mindig akcióznia kell, ha meg akarja tartani a vásárlóit.

A kereskedelmi törvény – szintén a mostani intézkedéstől függetlenül – tiltja a trükközést, vagyis például azt, hogy egy üzlet rövid időre magasra emelje az árat, hogy aztán onnan jó nagy leárazást mímeljen, de valójában mégis áremelést hajtson végre. Ezért a most meghirdetett akciókra is igaz, hogy ebben az értelemben valóságos árengedmények.

Ám ha mindezt végiggondoljuk: mit tesz egy olyan bolt, amelyik például júniustól eleve 700 akciót tervezett meghirdetni egy hétig, és a kormány kötelezte arra, hogy 20 akciót hirdessen meg? Egyszerűen kiválaszt a 700-ból 20 terméket, és ráüti a kormányzati plecsnit. Valójában ennek vagyunk most szemtanúi. A kérdés tehát nem az, hogy a kormány mire kötelezte a boltokat, hanem sokkal inkább csak az, hogy a boltok milyen termékeket választottak be a 10 százaléknál magasabb, legalább egy hétig tartó akciós körbe.

Ha például olyan termékeket tettek be ide, amelyekből amúgy is kevés fogy, mert például a prémium kategóriába esnek, akkor egy 10 százalék feletti akció sem fogja érdemben megmozgatni az értékesítési volument. Avokádóból várhatóan nem fogy drámaian több, ha leviszik az árát, mert még úgy is drága, és nem olyan alapélelmiszer, amiből még a szegényebb rétegek is be tudnának tárazni. Márpedig ehhez hasonló megoldásokkal viszonylag könnyen ki lehet mozogni azt, hogy komolyabb logisztikai-készletezési problémákba fusson bele egy üzlet. Messze vagyunk tehát az árstop torzító hatásától, amely például lisztből, cukorból vagy olajból kezdetben üres polcokhoz vezetett.

Az Aldi az alábbi 24 terméket árazta le (a minimális 20-nál többet vállalni lehet, csak kevesebbet nem):

A Lidlnél húszas lista van:

A Penny-nél ezek a termékek vannak kötelezően leárazva:

A Sparnál az alábbiak tartoznak ebbe a körbe:

Az Auchanban pedig ez a lista:

A Tescóban nem könnyű megtalálni a húsz kormányzati leárazott terméket, ami további érdekes kérdéseket vet fel.

A jogszabály ugyanis csak arra kötelezi a boltokat, hogy a szokásosan kék alapú, erre a célra központilag megtervezett tájékoztató szöveget kitegyék a bejáratnál, ám a leárazott termékek listáját ehhez hasonló módon nem kell közzétenniük. Sőt, sem az akciós újságban, sem a polcokon nem kötelező részletezni, hogy melyik akció köszönhető a kormány tevékenységének, és melyik független attól.

A Lidl, a Penny és a Spar az akciós újságjában egyaránt jelezte, hogy melyik a kötelező akciós termék, de ezt önkéntes alapon tette, és nem jogszabályi kötelezettségből. Az Aldinál nincs ugyan külön jelölés, de abból mégis ki lehet találni, hogy melyik a kormányzati kötelező kör, hogy az akció egy hétig érvényes. A rendes akciók ugyanis ennél rövidebbek, így azok nem tartozhatnak bele az érintett körbe. Az Auchannál tipográfiailag elkülönül a 20 termék, de külön jelölés nincs.

A Tesco azonban, amelynek amúgy is rengeteg akciója van, és még a Clubcard tagoknak is ad kedvezményeket, nem jelöli meg az akciós újságjában a kormányzati termékkört, és mivel a polcokon sincs ennek semmi jele, a vásárlónak igen nehéz dolga lenne, ha ki akarná nyomozni, pontosan hogyan teljesíti a bolt a jogszabályt. A lánc csak az online boltjában jelzi, hogy melyik a kormányzati akció, a listázáshoz így végig kellene böngészni a sokezer tételes termékpalettát. Az biztos, hogy a kötelező akciós termék nem lehet Clubcardhoz kötött, mert a jogszabály szerint azt minden vásárlónak egyformán biztosítani kell, azaz nem lehet a törzsvásárlókat előnyben részesíteni.

Adott esetben a vásárlóknak nem sok fogalmuk lesz arról, hogy a sok 10 százalék feletti akció közül melyik az, amelyikre a kormány kötelezte a boltot, és melyik az, amelyik egyébként is lenne. Sem a boltban, sem a hirdetési újságban nem fognak, vagy csak nehezen fognak találni információt arról, hogy a kormány a mangót vagy a paradicsomot áraztatta le.

Kommunikációs célokra azonban az intézkedés használható lesz, hiszen az kétségtelenül igaz, hogy ezentúl mindig lesz a nagy boltokban legalább 20 olyan termék, amely széles palettát fed le, és papíron biztosan a jogszabály miatt lett olcsóbb.

Ezzel meg is lehet ágyazni az árstop kivezetésének.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet Vállalat akció élelmiszer kiskereskedelem kötelező akció Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Hajdu Miklós
2023. szeptember 22. 18:23 Közélet

Akkora az infláció, hogy már az áfabevételek növekedésére sem számíthat a kormány

Már a negyedik hónapban állt elő az a helyzet, hogy az elszálló infláció mellett csökkentek év/év alapon az áfabevételek.

Avatar
2023. szeptember 22. 15:33 Adat, Közélet

Ki mond igazat? Hatalmas a tanárhiány, vagy még javult is a helyzet?

A kormány szerint nincs rendszerszintű tanárhiány, miközben folyamatosan olvashatunk ezzel ellentétes hétköznapi tapasztalatokról. De mit mutatnak az adatok?

Hajdu Miklós
2023. szeptember 22. 12:55 Közélet

Senki nem tudja, ki fogja befejezni a 10 éve tervezett Budapest-Belgrád vasútvonalat

A kínai partnerek nem folytatják a munkát Budapest és Belgrád között, Mészáros Lőrinc cége is inkább a győri fővonal javításán dolgozik.

Fontos

Torontáli Zoltán
2023. szeptember 24. 16:03 Adat, Élet

Mire elég, hogy több időt töltünk munkában, mint a nyugat-európaiak?

Hiába dolgoznak egyre többen viszonylag sok időt munkával töltve, ha olyan munkát végeznek, amelynek nem magas a hozzáadott értéke.

Avatar
2023. szeptember 23. 15:43 Élet, Tech

Van megoldás arra, hogy mindenki jól járjon a háztartási napelemekkel

A nyári napenergiás plusztermelés téli eltárolása irreális, ám a hálózatba kötött otthoni akkumulátorok a lakosságnak és az országnak is rengeteg hasznot hozhatnak.

Holtzer Péter
2023. szeptember 23. 04:23 Podcast

Valamit rosszul csinálunk, ha a gyerekek így megutálják a fizikát nyolcadikra

A Z-szak arra lesz képes, hogy a szaktanároknak nem éppen vonzó általános iskolákban is lesz olyan, aki természettudományt képes majd tanítani.