Hírlevél feliratkozás

Vissza a címlapra

állami támogatás

2020. november 30. 16:42 Bucsky Péter Közélet

Fogy a hallgató és a pénz az egyetemeken, de a kormány kedvenceit nem kell félteni

Az egy hallgatóra jutó állami pénzek összege a Testnevelési Egyetemen a legnagyobb, a jóval összetettebb és drágább képzést adó Semmelweis Egyetem csak a második.

2020. szeptember 1. 06:53 Bucsky Péter Vállalat

Négyszer több támogatást kap a magyar Audi, mint a német a munkahelyek arányában

Az elmúlt évtized 1500 milliárd forintos profitját teljes egészében elvitte a cég az országból, a magyar állam végső soron a német költségvetés osztalékadó-bevételét támogatta.

2020. augusztus 20. 17:10 Bucsky Péter Vállalat

12 ezer milliárd forinttal tolják meg a környezetszennyezést az európai országok

Másra is lehetne költeni ezt a hatalmas pénzt, mint a leginkább környezetkárosító közlekedési forma támogatására.

2020. augusztus 20. 06:59 Stubnya Bence Közélet

114 ezer forintnyi bevételt értek el, erre nyertek 1,1 milliárdot munkásszálló építésére

A pályázati feltételeknek megfelelően 3 lezárt üzleti évvel rendelkező cég tulajdonosai korábban is sikerrel indultak állami pályázatokon.

2020. augusztus 14. 06:52 Váczi István Közélet, Vállalat

Nem hiszi el Brüsszel, hogy muszáj kitömnünk pénzzel a magyar Samsungot

A cég szerint az állami támogatás kompenzálja azért, mert a drágább gödi bővítést választotta Kínával szemben. Az Európai Bizottság ezt egyelőre nem így látja.

2020. augusztus 12. 17:54 Hajdu Miklós Tech

A Facebook már olyan fontos, hogy bármi áron meg kellene menteni

Kutatók szerint akár állami pénzen is meg kellene menteni a Facebookot, ha veszélybe kerülne a finanszírozása.

2020. augusztus 11. 06:52 Váczi István Vállalat

Veszteséges, de már gyarapítja a gazdaságot a kormány kedvenc multija

Tavaly 30 milliárd forintot tett hozzá a magyar gazdasághoz a Samsung gödi üzeme, amely már több mint kétezer embert foglalkoztat.

2020. július 10. 06:25 Bucsky Péter Közélet

Egyetlen ígért új nagyvállalati munkahely átlagosan 16 millió forintba került tavaly az adófizetőknek

52 cég kapott 105 milliárdot. Ebből 18,6 milliárd olyan cégekhez került, ahol csökkent a munkavállalók száma.

2020. május 28. 06:40 Jandó Zoltán Vállalat

Több tízezer magyar munkahely úszhatott el a későn jött segítségen

A gazdasági szereplők közül sokan attól tartanak, hogy a késéshez hasonló, vagy még rosszabb hatása lehet, ha túl hamar megszüntetik a kurzarbeitot.

2020. április 29. 06:35 Stubnya Bence Közélet, Vállalat

Mind a három másik visegrádi ország nagyobb támogatást ad a bajba került cégek dolgozóinak, mint Magyarország

Utólag látszik majd, hogy mire volt elég az egyes országokban a kurzarbeit, de a feltételeket összehasonítva a magyar szigorúbb és kevesebbet ad, mint a cseh, a lengyel, vagy a szlovák.