Hírlevél feliratkozás
Stubnya Bence
2020. augusztus 20. 06:59 Közélet

114 ezer forintnyi bevételt értek el, erre nyertek 1,1 milliárdot munkásszálló építésére

Egy cég csaknem 1,1 milliárd forint állami támogatást kapott egy új kecskeméti munkásszálló megépítésére. A pályázat eredményét június végén hirdették ki, és ez a projekt kapta a legnagyobb támogatást. A vállalkozás tulajdonosai között van egy volt trafiktulajdonos, és az állami kommunikációs közbeszerzéseken egy ideig taroló, majd kegyvesztetté vált Kuna Tibor cégének volt ügyvezetője is.

A pályázati kiírás szerint legalább három lezárt üzleti évvel indulhattak csak a cégek, és az “üzletviteli, egyéb vezetési tanácsadás” főtevékenységgel bejegyzett Qualitas Hungary ennek valóban megfelelt. De túlságosan biztosan nem lehet tapasztalt a munkásszálló építés és üzemeltetés terén, ugyanis ebben

az elmúlt három évben összesen 117 ezer forintnyi árbevétele volt - ebből 114 ezer forint tavaly -, alkalmazottai pedig egyáltalán nem voltak.

 

2017 óta a kormány a munkaerőhiány enyhítése érdekében több körben is pályázatot írt ki munkásszállók építésének állami támogatására. A legutóbbi, tavaly szeptemberben kihirdetett, 5 milliárd forint keretösszegű pályázat újdonsága az volt, hogy önkormányzatok és önkormányzati tulajdonban lévő cégek mellett magáncégek is jelentkezhettek a cégmérettől és helyszíntől függően 20-70 százalékos, férőhelyenként legfeljebb 3,73 millió forintos állami támogatásra legalább 80 férőhelyes munkásszálló felépítéséért és üzemeltetéséért.

A június végén kihirdetett eredmények alapján tíz sikeres pályázatot adott be nyolc cég és két önkormányzat. Ebből kilenc esetben 127-423 millió forint közötti támogatásokat ítéltek meg. A támogatások közül magasan kiemelkedik a kecskeméti projekt az 1 milliárd 82 millió forintos összegével.

A Qualitas mögött álló üzleti körnek nem ez az első pályázata, amin az adott területen kevés tapasztalattal rendelkező céggel érnek el sikereket. Ahogy arról a kecskeméti Kecsup.hu korábban beszámolt, a Qualitas Hungary jogelődjét, az azóta megszűnt Work N’ Stay Kft.-t 2018. november 14-én, 5 nappal a kecskeméti önkormányzat munkásszálló építésére és üzemeltetésére vonatkozó pályázatának beadási határideje előtt jegyezték be. Ennek a cégnek az év további részében 0 forint árbevétel mellett 1,232 millió forint vesztesége volt.

A cég megnyerte a pályázatot, így 81 millió forintért megvehette az önkormányzattól a Homokbánya területén található telket, ahol le is dózerolták a korábbi szovjet laktanya épületét. Zsuffa Gábor cégtulajdonos a lapnak akkor úgy nyilatkozott, hogy az építkezés után 2020-ban már bele is akartak kezdeni az önkormányzattal kötött szerződés értelmében 10 évre szóló üzemeltésbe.

Az építkezés azonban nem indult be, a Work N’ Stay Kft. pedig megszűnt.

A cég jogutódja a Qualitas Hungary lett, amiben 2019 decemberében jelent meg tulajdonosként Zsuffa Gábor, Wolf Eszter és Hajdú Ákos pontosan ugyanolyan arányban, ahogy a Work N’ Stay-t tulajdonolták. Szintén december 3-án lett a Qualitas fióktelepe az a homokbányai telek, amit a Work N’ Stay az önkormányzattól vásárolt meg.

A Kecsup.hu kérdésére, hogy mi lesz a projekttel azután, hogy az önkormányzat pályázatán nyertes cég beolvadt egy másik cégbe, Zsuffa Gábor május elején azt írta:

“A céljaink ugyanazok maradtak, az irányt helyesnek tartjuk, a koncepció ugyanakkor változik kicsit. Érzékelhetően fontos szempont lett az ütemezhetőség, tekintettel arra, hogy az igények nem egyszerre jelentkeznek, jelentkezhetnek. Egyelőre ennyi ami biztos…”.

Megkeresésünkre Zsuffa ezt azzal egészítette ki, hogy az ütemezhetőség a gyakorlatban annyit jelent, hogy egy nagy épület helyett hat kisebb épületet fognak megépíteni, várhatóan három ütemben és nagyjából fél éves eltolással, hogy a feltölthetőséghez tudják igazítani az épületek átadását. Zsuffa válasza alapján szintén ez a koncepcióváltás magyarázza, hogy miért nem indult be az építkezés, ugyanis új terveket kellett készíttetniük, illetve engedélyeztetniük. Kérdésünkre, hogy miért szűnt meg a Work N’ Stay Kft., Zsuffa érdemben nem válaszolt, csak annyit írt, hogy a cég nem egyszerűen megszűnt, hanem beolvadt a másik cégbe.

Arra a kérdésünkre, hogy a támogatás megítélése előtt milyen forrásból tervezték az építkezést finanszírozni, Zsuffa azt írta, a projektet saját tőkéből-, bankhitelből, “illetve ha van rá mód”, támogatás felhasználásával szeretnék megvalósítani. Az építkezés még nem indult be, azt reményeik szerint az ősz folyamán tudják elkezdeni. A cégtulajdonos ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy addig is “rengeteg teendőjük van még”, többek között például a közművek előkészítésével. Kérdésünkre a tulajdonos azt is elárulta, hogy az önkormányzat felé határidőre vonatkozó vállalásuk nem volt.

A kecskeméti önkormányzattól is megkérdeztük, hogy valójában határidő nélkül kötöttek-e a munkásszálló építésére és üzemeltetésére szerződést, illetve többek között arra is rákérdeztünk, hogy a Work N’ Stay Kft. megszűnése hogyan érinti az eredeti pályázatot, de cikkünk megjelenéséig nem kaptunk válaszokat. Emellett az Innovációs és Technológiai Minisztériumtól is megkérdeztük, hogy pontosan milyen szempontok alapján ítélték sikeresnek a Qualitas Hungary pályázatát, és hogy támogatás nagysága a teljes beruházás mekkora részét teszi ki a kecskeméti projektben, de cikkünk megjelenéséig szintén nem érkeztek válaszok.

A Qualitas Hungary mögött álló üzleti körből többen korábban is sikeresen indultak állami pályázatokon, vagy dolgoztak olyan cégekben, amelyek bevételük jelentős részét szerezték közbeszerzéseken. Az Origo 2013-as cikke szerint a cégben 50 százalékos tulajdonrésszel rendelkező Wolf Eszternek korábban három trafikban is volt érdekeltsége, bár a Bisnode cégadatbázisa alapján már nem tulajdonos ezekben a vállalkozásokban. Wolf tulajdonosa és ügyvezetője a H&W Solutions Kft-nek. Bár ennek a cégnek 2017 óta tevékenységei közé tartozik a munkaerőkölcsönzés, egy munkaerőkölcsönzést tervezgető cég bajban lenne, ha ezen a cégen keresztül akarna toborozni, hiszen a vállalkozásnak nincs honlapja, és ezen kívül sem utal arra semmi, hogy a cég ilyesmivel foglalkozna.

A cégben 25 százalékos tulajdonrésszel bír Hajdú Ákos, aki 2012-ben rövid ideig az azóta fiktív számlák befogadása miatt kegyvesztetté vált, állami kommunikációs közbeszéseken 2017-ig taroló Kuna Tibor cégének, a Young&Partners Kft.-nek volt az ügyvezető igazgatója. Hajdú saját cége, az Art Treasure korábban gyakran indult a Young&Partners Kft. versenytársaként közbeszerzéseken, a 168 óra cikke alapján Kuna cégével ugyanabban az épületben működő vállalkozás árbevétele azonban 2017 és 2018 között nagyjából a tizedére csökkent, és 2019-ben még tovább esett.

Hajdú korábban az SA Day Kft. tulaja is volt. Ennek a cégnek a tulajdonosa Hajdú Angéla, akivel Hajdúnak a mai napig is van közös cége. Hajdú Angéla 2017-ig a Pestisrácok.hu-t kiadó Insider Media ügyvezetője volt. 2016 és 2017 között az SA Day az állami tulajdonú Magyar Villamos Művek Zrt. reklámbüdzséjéből összesen 538 millió, 2010 és 2016 között pedig az Erzsébet-utalványokat forgalmazó állami céggel szerződve pedig 210 millió forint bevételt ért el az Átlátszó cikke szerint.

Munkaerőkölcsönzésben a tulajdonosok közül egyedül Zsuffa Gábornak van tapasztalata, ő ugyanis 2007 és 2012 között a Adapt Kft. nevű munkaerőkölcsönző cég ügyvezetője volt. A Qualitas Hungary, a SA DAY, és az Art Treasure székhelye ugyanabban a budapesti, Márvány utcai irodaházban van, és ugyanide volt bejegyezve Work N’ Stay Kft. is.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet állami támogatás Kecskemét Munkásszálló pályázat Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Hajdu Miklós
2023. május 26. 12:35 Közélet, Pénz

Olyan rossz állapotban van a magyar költségvetés, hogy az már a befektetőknek is kezd feltűnni

A rezsicsökkentés, az egykulcsos jövedelemadó és a gazdasági növekedés beáldozása is felmerül a költségvetés egyensúlyának megőrzésére vonatkozó lehetőségek között.

Stubnya Bence
2023. május 25. 17:19 Közélet

Két évre ígérték, de jövőre is megmaradnak a hungarikumnak számító extraprofitadók

Konkrétumok még nem hangzottak el, de úgy néz ki, hogy lesz olyan extraprofitadó, ami nő, olyan, ami csökken, és olyan is, amit kivezethetnek.

Stubnya Bence
2023. május 25. 14:06 Közélet

Orbán Viktor projektjének része, vagy csak a magyar diákokat segíti az MCC bécsi egyetemvásárlása?

Az intézmény elnöke nem fél az intézmény átpolitizálódásától, egy CEU-s szociológus szerint viszont Orbán ellen CEU-t épít az MCC-vel, és a Modul felvásárlásának célja az európai politikai befolyásának kiterjesztése.

Fontos

Mészáros R. Tamás
2023. május 29. 04:33 Világ

Megtérülő ravaszság vagy felesleges kockázat Orbánék stratégiája a külgazdaságban?

A befektetések egyre inkább „baráti" országokban koncentrálódnak, Európában Kína szerepe csökken, Amerikáé nő. Magyarország kilóg a sorból, ami egyes értelmezések szerint ravasz, mások szerint kockázatos dolog.

Banyár József
2023. május 28. 17:35 Élet

A gyermeknevelés luxussá vált, ezt akartuk?

A jövő nemzedék felnevelése a társadalom egyik legfontosabb befektetése, de ezt mintha senki sem akarná tudomásul venni, amikor a gazdaságról vagy a nyugdíjrendszerről van szó.

Jandó Zoltán
2023. május 28. 04:32 Adat

Ősszel annyi gázunk lesz, hogy nem tudjuk majd hova tenni, az árak bezuhanhatnak

Ha ilyen ütemben folytatódik a betárolás, szeptember elejére elérhetjük a szinte teljes töltöttséget. Tavaly emiatt egy hónap alatt nyolcadára esett a gázár.