A távolléti oktatás láthatóvá tette azokat a dolgokat, amik korábban is ott voltak a rendszerben, csak nem biztos, hogy ilyen tudatosan előtérbe kerültek – mondta Horváth László, az ELTE PPK Neveléstudományi Intézetének kutatója az e heti G7 Podcastban.
Egy nagy előadóteremben, ahol van száz hallgató és az oktató klasszikus előadást tart, mondjuk ppt-vel kísérve, lehetséges, hogy ott a hallgatónál bekapcsolnak a szálló ablakok, és nem figyel, kikapcsol, mással foglalkozik, de ezt az oktató nem biztos, hogy észreveszi. Ez az online oktatásban sokkal szembetűnőbb, hiszen azzal szembesülünk, hogy mondjuk a Zoom-, vagy Teams-felületen fekete kis kockáknak beszélünk folyamatosan. Lehet, hogy ugyanez történt egyébként élőben is, csak nem tudatosult bennünk
– mondta.
A műsort a fenti lejátszás gombra kattintva is meg lehet hallgatni, de jobb feliratkozni ránk valamelyik okostelefonos podcast appban, és a Spotify-on is be lehet követni minket.
A Neveléstudomány című folyóirat nemrég megjelent tematikus száma a távolléti felsőoktatás tapasztalairól foglalkozott. Az e heti adásban Kálmán Orsolyával, a lapszám szerkesztőjével és Horváth Lászlóval, az ELTE PPK Neveléstudományi Intézetének kutatóival beszéltük át, hogy milyen hatásai voltak annak, hogy a magyar felsőoktatás a járvány miatt huzamosabb ideig távolléti oktatásban működött.
Szerintem ez az oktatókat segíthette abban, hogy tudatosabban nézzenek rá ezekre a tényezőkre, és ebből fakadhatnak pozitív példák, például az oktató jobban strukturálta az óráját. Átláthatóbb lett a követelményrendszer, világosabb lett a folyamat, ezek mind segítenek, hiszen ezt a hallgatók is visszajelezték. (…) De adott esetben az is lehet, hogy a ló túloldalára esünk át, és ezáltal, hogy nagyon kontrollálni akarjuk a teret (…) túl sok feladatot, vagy túl sok kicsi feladatot adunk, a hallgatók elvesznek ebben és nem tudják követni, vagy úgy élik meg, hogy nőtt a leterheltségük ebben az időszakban
– mondta Horváth.
Ez a kettősség általános tapasztalat volt a kutatások során.
A megváltozott helyzet miatt egyre több olyan kutatás (…) jelent meg, ami nagyon erőteljesen a jó gyakorlatokra fókuszált. Mi abban gondolkodtunk, hogy azért nagyon sok alapkérdés ugyanaz maradt. Csak mivel nagyon megváltozott a helyzet, ezek tényleg felerősödtek
– mondta Kálmán Orsolya, és hozzátette, hogy ez alapján indultak el a dilemmakutatás módszertana felé.
Az egyik fő dilemma, amit az oktatók és a hallgatók is felhoztak, az arctalanság volt.
Az arctalanság kapcsán izgalmas az, hogy min kezdenek el gondolkozni az oktatók és hallgatók. Tehát hogy csak azon, hogy mondjuk nem tudok kivel beszélni, vagy (…) olyan mélyebb kérdéseken is, hogy eddig mennyire gondolkoztam azon, hogy a hallgató több, mint egy tanuló, aki ott ül az órámon, (… ) kilenctől tízig, és hogy gondolkoztam-e azon, hogy neki van saját élete, személyisége
– mondta.
Kálmán Orsolya szerint az arctalansággal kapcsolatos egyik negatív tapasztalat a távolléti oktatás kései időszakban hallgatóknál és oktatóknál is jelentkező motivációvesztés volt.
Az elején még az embert hajtotta a lendület, oktatóként és hallgatóként is, de azért már amikor a harmadik félévet tapostuk ebben a rendszerben, akkor azért erőteljesen megjelent ez a motivációvesztés. Elsősorban a hallgatóknál, de az oktatóknál is. És ezzel párhuzamosan, ami részben azért lehet szerintem pozitív tapasztalat is, hogy megjelent az is, hogy gondolkozzunk többet mélyebben, közösen a hallgatók és az oktatók jóllétén. Ami nem volt szerintem annyira erős a felsőoktatásban
– mondta.
A beszélgetésben szó volt még arról is, hogy:
Kövesd a G7 podcastot bármelyik podcast-appon, és iratkozz fel a hírlevelünkre!
Korábbi adásaink:
Podcast
Fontos